A Szabadság Ünnepe ebéddel – és megosztottsággal
Június 4 Lengyelországban 1989 óta a Szabadság Ünnepe. 23 éve ezen a napon választottak részben szabadon először a lengyelek parlamentet – a kommunista hatalommal való megállapodás szerint a szejmet részben szabadon, de a szenátust teljes egészében, aminek következtében a 100 helyre 99 Szolidaritás-jelölt került. Ebből az alkalomból Donald Tusk kormányfő ünnepi ebédet adott, amelyre meghívta a rendszerváltás óta miniszterelnöki tisztséget betöltőket. Az ünnepi aktusra, amely mellesleg az idei közös lengyel-ukrán rendezésű labdarúgó EB első hazai eseményének is számít, minden volt kormány feje elment – kivéve a legnagyobb ellenzéki párt vezérét, Jaroslaw Kaczynskit, és az éppen 20 éve megdöntött kormány vezetőjét, Jan Olszewskit.
A miniszterelnöki rezidencián tartott ebéden ott volt Tadeusz Mazowiecki, Jan Krzysztof Bielecki, Hanna Suchocka, Waldemar Pawlak, Wlodzimierz Cimoszewicz, Józef Oleksy, Jerzy Buzek, Leszek Miller, Marek Belka és Kazmierz Marcinkiewicz. Jan Olszewski betegségére hivatkozva nem ment el, Jaroslaw Kaczynski azonban még ezt sem tette meg, külön ünnepelt azon a konferencián, amelyet pártja szervezett Hogy miért, az egy immár 20 évre visszanyúló történet, amelynek részleteit a Gazeta Wyborcza ünnepi száma összegezte, s amelyből az is kiderül, hogy a rendszerváltás után alig három évvel az Olszewski-kormány puccsot készített elő az akkori államfő, a Nobel-békedíjas Lech Walesa ellen. A Kaczynski ikrek, akik addig a híres Szolidaritás-vezér tanácsadói és hűséges emberei voltak, ekkor kerültek szembe Walesával.
De nézzük, mi is történt 1992 nyarán?
Amikor június 4-én délelőtt Antoni Macierewicz belügyminiszter (jelenleg a Jaroslaw Kczynski vezette radikális jobboldali Jog és Igazság (PiS), a legnagyobb ellenzéki párt prominens személyisége) megküldte a szejmnek azt a listát, amely szerinte a kommunista titkosrendőrség a parlamentben ülő képviselőinek névsorát tartalmazta, készenlétbe helyezték a parancsnoksága alá tartozó katonai egységeket. Már előző este a laktanyákba parancsolták a katonákat, akiknek kiosztottak fejenként öt, éles lőszerrel töltött tárat gépkarabélyaikhoz. A tisztek az éjszakát parancsra várva szolgálati helyükön töltötték, a szállító járművek és helikopterek, a terrorista-elhárító alakulatok akcióra készen várakoztak. A parancsnoki szobában a falról eltávolították Lech Walesa államfő képét.
Ezek az információk a katonai főügyészség most napvilágra került titkos aktáiból származnak. A főügyészség ugyanis titkos vizsgálatot folytatott le, hogy megállapítsa, valóban az utcára akarták-e vinni parancsnokaik a katonákat – amiről húsz éve, Jan Olszewski kormányának megbuktatása óta folyik a vita. Pedig az új belügyminiszter, Andrzej Milczanowski, aki Macierewicz után vette át a tárca vezetését, már egy héttel később leleplezte, hogy puccskísérlet történt. Riadókészültségbe helyezték a belügy hatáskörébe tartozó visztulai katonai alakulatokat (NJW), amelyeknek a terv szerint ellenőrzésük alá kellett volna vonniuk az államfői rezidenciát, a parlamentet és a televíziót. A parancsot Piotr Naimski, az államvédelmi hivatal (UOP) vezetője adta ki. Az NJW (amit 2002-ben feloszlattak) 5000 katonával rendelkezett, eből 800-at riadóztattak. Ennek a szervezetnek volt a feladata a kormány védelme és a terrorelhárítás, s fegyveres konfliktus esetén az ország vezetése utolsó védelmi vonalának szánták. Ehelyett ennek a vezetésnek a megbuktatására akarták felhasználni – ami nem példátlan a világtörténelemben.
A kihallgatásokon kiderült, hogy az alakulatok parancsnokai haboztak, és húzták az időt, különös tekintettel arra, hogy a parancsokat Naimskitől kapták, aki nem volt a felettesük.Zbigniew Bonczynski, a katonai csendőrség ezredese elmondta, hogy alakulatának egy egységét vidékről hozták fel Varsóba, de elkülönítették a többiektől. Azt hallotta, hogy a feladatuk Lech Walesa államfő őrizetbe vétele. Ezt az értesülést megerősítette Zdzisław Makuszewski ezredes is.
Hogy valóban ezt tervezték, és már korábban, bizonyítja Edwar Wejner tábornok, az NJW volt vezetőjének és helyettesének vallomása is. Mint elmondták, 1992 áprilisában Macierewicz munkatársainak egy csoportja látogatást tett abban a komplexumban, ahova Walesát a hadiállapot idején a kommunista hatalom internálta, s az iránt érdeklődtek, van-e helikopter-leszállópálya és elhelyezési lehetőség katonai őrség számára. Ugyanakkor az elnöki hivatal tudta nélkül ellenőrizték azokat a megerősített objektumokat, amelyek feladata háború esetén az államfő elrejtése, védelme.
Wejner szerint az volt a terv, hogy amennyiben az szejm éjszakai ülésén lemondatnák a kormányt, amint Walesa kilép a szejm épületéből, elfogják az antiterrorista alakulat segítségével, akik már május 27 óta teljes harckészültségben voltak. A parancsot személyesen a belügyminiszter, Antoni Macierewicz adta ki.
Az Olszewski-kormány meggyőződése volt, hogy a „Macierewicz-lista” nyilvánosságra hozatala nagy társadalmi feszültségeket vált ki – ezen a listán Walesa mellett olyan elismert és tekintélyes politikusok szerepeltek, mint pl. a kereszténydemokraták antikommunista vezetője, a nemrégiben elhunyt Wieslaw Chrzanowski professzor, de minden parlamenti párt jelentősebb személyét ügynök múlttal vádoltak meg, kivéve Olszewski és Macierewicz pártjának tagjait. Az, hogy 1993 nyarán a lengyel társadalom „megúszta” ezt az életveszélyes helyzetet, elsősorban Lech Walesa határozottságának köszönhető.
Természetesen másképp látja ezt az akkori belügyminiszter, Antoni Macierewicz. Ma a Jog és Igazságosság egyik vezéralakja. Az Olszewski-kormány bukásának 20. évfordulóján rendezett konferencián felszólalásában addig az abszurdig is elment, hogy kijelentette: ha annak idején ezt a kormányt nem buktatják meg, nem került volna sor a szmolenszki tragédiára, amelyben a lengyel nemzet elitje, élén Lech Kaczynski államfővel, életét vesztette.
A párt vezetője, Jaroslaw Kaczynski pedig ezt mondta: - Nem csupán azért jöttünk itt össze, hogy tisztelegjünk azok előtt, akik egy igazságos Lengyelországot akartak építeni, hanem mindenekelőtt ezért, hogy a jövőért folytatott harcunkban legyen morális erőnk. Ilyen jövőt képzel tehát el Kaczynski és ellenzéki pártja.
