A svéd nagykövetség trollkodott egyet Románia alacsony átoltottságán
Egy bukaresti kórházban készült videó mutatja be a Covid-19 okozta drámai helyzetet.
Az alacsony átoltottság miatt leidiótázott Románián és szomszédain élcelődve trollkodott megint egyet a svéd nagykövetség – írja foter.ro. A lap megemlíti, hogy nem először fordult elő, hogy gúnyosan reagál a bukaresti svéd nagykövetség az ország járványkezelését illetően, és ezt Facebook-bejegyzéseikben közlik a nyilvánosság felé is.
A témában a Hamburger Morgenpost című lap közölt riportot Európa idiótái címmel, amelyben a romániai mellett az ukrajnai és a bolgár helyzetet is bemutatja. Ezt a címet érthette félre a svéd nagy követség, hiszen az eredeti egy bolgár egészségügyi illetékestől hangzott el :
ha az emberek továbbra is Európa idiótáiként viselkednek, és nem oltatják be magukat, az továbbra is súlyosan érinti majd a gazdaságot és a turizmust.
A svéd nagykövetség egy bejegyzésében kommentelte és még egy versenyt is hirdetett: amelyben azok vehetnek részt, akik beírják, milyen, a Litera kiadó által kiadott, svéd szerzőtől származó könyvet olvastak, illetve az is elég, ha csak hallottak róla, hogy ne diszkrimináljanak senkit. A résztvevők között pedig Thomas Erikson Idiótákkal körülvéve című könyvének tíz példányát sorsolják ki.
A német Hamburger Morgenpost bemutatja, hogy mennyire drámai a helyzet, mutatja a bukaresti egyetemi kórházból készült videó, amelyet a "Recorder" román oknyomozó portál nemrég "Így néz ki egy egészségügyi katasztrófa" címmel tett közzé.
„Akik még tudnak ülni, és félig-meddig járható állapotban vannak, azok a székben maradnak. Csak a kritikus állapotú betegek kapnak ágyat”
– magyarázza a klipben egy nővér, aki egy görbe íróasztalt készít elő egy új beteg számára. Egy másik alkalmazott azt mondja:
„Ez a pokol, mint egy háborúban”.Egyes betegek egymást lökdösik a folyosókon, hogy oxigénkészülékhez jussanak - számolt be Victoria Arama orvos. A bukaresti helyzetet pedig "apokaliptikusnak" nevezte.
„Oltassátok be magatokat! (...) Isten a tudományon keresztül is kinyilatkoztatja magát”
– prédikált nemrég Valeriu Roscan román lelkész. Valójában egy román ortodox lelkész ilyen felhívása ritkaságnak számít, mivel éppen e felekezet hívei táplálják az oltási szkepticizmust. Teodosie Petrescu konstancai érsek például azt állítja, hogy senki sem felelős a vakcináért. Azok, akik beoltják magukat, „aláírják saját halálos ítéletüket” – prédikál Teodosie Paraschiv, a duraui kolostor szerzetespapja. Az ortodox egyház, amelyhez a románok 86 százaléka tartozik, rendkívül befolyásos az országban.
De a politika sem teljesen hibátlan: „Gyakorlatilag megállítottuk a járványt” – mondta Klaus Iohannis elnök júniusban, amikor a járvány alacsony volt. Május elején még a megkérdezettek 34 százaléka akarta beoltatni magát, szeptemberben már csak 16 százalékuk - derül ki a bukaresti IRES Intézet felméréseiből.
(Kiemelt képünk: A romániai Constanta fertőző kórház evakuált betegei a képen 2021. október 1-jén, miután tűz ütött ki az intenzív osztályon, ahol tíz Covid-beteget kezeltek. - A Covid-19 több betege meghalt 2021. október 1-jén a délkelet-romániai Constanta városában lévő kórházban keletkezett tűzben - közölte a sürgősségi esetek felügyelősége (ISU). Ez a harmadik ilyen típusú tragédia, amelyet kevesebb mint egy év alatt jegyeztek fel ebben a leromlott infrastruktúrájú országban. Januárban öt beteg halt meg egy bukaresti kórházban pusztító tűzben, két hónappal később egy másik katasztrófa 15 beteget ölt meg egy Piatra Neamt-i (északkelet) kórházban. (Costin Dinca / AFP fotója)