A nők visszavágnak: országos szexsztrájkot hirdettek

Országos szexsztrájkra szólítottak fel abortuszpárti nők a férfiak ellen az Egyesült Államokban, bosszúból amiért az amerikai legfelsőbb bíróság a múlt héten felülvizsgálta az abortusz jogát országosan biztosító Roe kontra Wade döntését, és ezzel a tagállamok jogkörébe utalta az abortusz jogát, jelentette hétfőn a Breitbart című amerikai jobboldali lap hírportálja.

2022. június 28., 06:07

Szerző:

Egyes abortuszpárti aktivisták a közösségi médiában és utcai demonstrációkon követelik, hogy a nők tartózkodjanak a szexuális érintkezésektől. Az egyik Twitter-felhasználó egyenesen azzal hozakodott elő, hogy a nemi életre vonatkozó sztrájknak a házastársakra is ki kell terjednie.

 A hétvégén New Yorkban utcai megmozdulást tartottak az abortuszpárti tiltakozók, s egyikük - 24 éves nő - azt nyilatkozta a New York Post című lapnak, hogy „nem érdemel velem szexet az a férfi, aki nem végeztet magán vazektómiát és "nem harcol az utcákon az én jogaimért”.
 

„Talán a szexsztrájk (vagy önmegtartóztatás) segítene a férfinépnek, hogy kiálljon a nőjogok ügye mellett. RoeVWade”

– írta a Twitteren Monique Pressley, aki saját elmondása szerint jogi elemző és politikai kommentátor. Egy másik Twitter-felhasználó a republikánusoktól való önmegtartóztatásra szólított fel.    

 Közben egymás után hallatják - a döntést elítélően - hangjukat amerikai hírességek is. A popénekes Pink például hétfőn azt kérte, hogy az abortuszt ellenzők többé ne hallgassák a dalait. Julia Louis-Dreyfus színésznő pedig bejelentette, hogy saját születésnapi ajándékaként adománygyűjtést rendez abortuszpárti kongresszusi jelölteknek.

A Roe kontra Wade-ügyben hozott döntésében az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága 1973-ban azt mondta ki, hogy az amerikai alkotmánnyal ellentétes a művi terhesség-megszakítás szabályozása tagállami szintű törvényhozásban. Ezzel lényegében országosan - valamennyi tagállamban - garantálta a nők szabad választási jogát az abortuszhoz.

(Kiemelt kép: Tüntetők Washingtonban, a tervezett abortusztilalom elleni vonuláson. Fotó: Allison Bailey / NurPhoto / NurPhoto via AFP)