A menekülő sípmester

Snowdent bevallása szerint az indította roppant jól fizető hawaii elemzői állásának feladására, állomáshelyének elhagyására és az idézett lapok tájékoztatására, hogy úgy érezte, az amerikai államhatalom polipszerű csápjai már a magánélet legbensőbb szféráiba is behatolnak, s ezzel elemi emberi jogokat sértenek. Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy Hawaiiról előbb Hongkongba, majd Moszkvába menekült, két olyan helyre, amelyekről bizonyossággal tudta, hogy miután fölfedte „sípmesteri” kilétét, nem toloncolják haza, dacára annak, hogy a papíron saját, „kapitalista” jogrendjét őrző Hongkongnak kölcsönös kiadatási szerződése van az Egyesült Államokkal. De a hongkongiak, akik mégiscsak a Kínai Népköztársaság joghatósága alatt állnak, ilyen kényes ügyekben egyetlen lé­pést sem mernek tenni Peking egyetértése nélkül. Hát ezért lett az egykori brit koronagyarmat célpont. Amikor suttyomban odaérkezett, Snowdennek még megvolt az amerikai útlevele, azzal aztán tovább is tudott menni, egészen Seremetyjevóig, ahol a tranzitban nyomban le is táborozott, s ahol hovatovább négy hete „kempingezik”.

Amiként Kínát, az oroszokat is módfelett érdekelheti, milyen információk bújnak meg Snowden négy laptopjában. Végtére is ő elemzőértékelő munkát végzett, aminek nyoma kell legyen a számítógépekben. A The New York Times egy szép napon előállt azzal a bizonyítatlan föltevéssel, hogy a kínaiak „leszívták” a laptopok adatbázisát; Snowden azonban ezt vehemensen cáfolta.

Az oroszok még különö­sebb játékot folytatnak. Külügyminiszterük szerint „nincsenek kapcsolatban” Snowdennel, ami persze abszurdum, mert noha egy repülőtéri tranzit elvileg területenkívüliséget élvez, el nem képzelhető, hogy ugyanott az „amerikai árulót” a hatóságok heteken át egy csak a repülőtéri személyzet számára kijelölt „magánlakosztályban” megtűrik. Ugyanott, ahol a minap még azt is megengedték neki, hogy nemzetközi jogvédő szervezetek (Human Watch, Amnesty International) és ügyvédek társaságában nemzetközi sajtóértekezletet tartson, és kárhoztassa az őt üldöző amerikai hatóságokat. Az amerikaiak hivatalosan nem tiltakoztak ugyan, de finoman szólva is rosszallásukat fejezték ki, és kötötték az ebet a karóhoz: Putyinnak nincs más ésszerű és tisztességes választása, mint kiszolgáltatni az árulót az amerikai igazságszolgáltatásnak.

Ne ártson

Ehhez képest Putyin nem zárkózik el attól, hogy ide­iglenes menedéket adjon Snowdennek, föltéve, hogy ő ilyen kérelemmel fordul az illetékes orosz hatósághoz. Lapzártáig ilyen kérelem nem érkezett. Holott Snowdennek „valamit” kérnie kell, hiszen amerikai útlevelét Washingtonban hivatalosan érvénytelenítették, tehát semmilyen papírja, se kiutazó­vízuma, se más ország útlevele nincs a birtokában, amellyel jog­szerűen elhagyhatná Seremetyjevót, illetve Oroszországot.

Putyin egyetlen föltételt szabott meg neki: ne ártson az orosz–amerikai viszonynak, azaz tartsa a száját, ne beszéljen arról, mit tud még azon kívül, amit már nyilvánossá tett. Minthogy azonban az orosz–amerikai viszony a közmegítélés szerint amúgy is mélyponton van, nem föltételezném, hogy a menedéket kereső emberhez az orosz kormány nagyon szigorú lesz. Tény: szabadulna tőle (ha már mindent elmondott, amit el kellett mondania, mert a Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak azért szabad bejárása van a reptéri tranzitba....), és kiengedné bármelyik, őt befogadni kész dél-amerikai országba. Ilyen az első helyen Venezuela, aztán Nicaragua, Ecuador, Bolívia. De ezek az országok csak akkor tudnak menedékjogot nyújtani Snowdennek, ha már náluk van. Ahhoz viszont meg kell érkeznie, megfelelő papírokkal.

Az amerikaiak idegesek. Több országot (Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Portugália) is rávettek, hogy zárják le a légterüket a legbaloldalibb dél-amerikai elnök, a bolíviai Evo Morales Moszkvából hazafelé tartó különgépe előtt, mert azt gyanították, hogy Snowden a fedélzeten van. (Ehhez persze az oroszok bűnsegédi szerepvállalása kellett volna, de Moszkva tartja magát a formákhoz – feltéve, hogy mondjuk nem egy vád alá helyezett orosz „disszidenst” kell elrabolni az ukrajnai fővárosból. Azt vállrándítás nélkül megtette.) Morales gépe Bécsben szállt le, és persze Snowden nem volt rajta. Érdekes különben, hogy egy csomó dél-amerikai rezsim latens vagy nyílt USA-ellenessége ilyen ügyekben tud igazán a felszínre törni. Többen soha nem gondolták volna, hogy a kubaiaknak idővel ennyi hívük, szolidáris partnerük lesz. Hogy a „castroizmus” megfertőzi a fél kontinenst, egészen le Argentínáig. (Noha maga Kuba nem ajánlott menedéket Snowdennek, de mégis.) A tisztesség kedvéért hozzátesszük: az a tény, hogy az észak-amerikaiak dél-amerikai kormánykommunikációkat is lehallgattak, halálra sértve ezzel az érintettek szuverenitását, az ottani közbeszédet jótékonyan elfordította bizonyos belpolitikai problémák feszítő, ha nem épp válságos hatásaitól. (Lásd például Brazília esetét.)

E dolgozat végére hagytuk, hogy egy olyan, kis létszámmal, kis költségvetéssel dolgozó szervezet, mint az NSA, hogyan volt képes (és képes ma is) olyan hihetetlen tömegű adatot egybegyűjteni, mint amennyit Snowden fölfedett? A magyarázat viszonylag egyszerű. Rátelepedett a legnagyobb amerikai mobilszolgáltató és az amerikai tulajdonban levő, de világszerte használt közösségi portálok (Facebook, Google, YouTube, Yahoo, Apple stb.) szervereire. Eredetileg ezeknek a high-tech cégeknek bírósági végzés nyomán kellett adatokat kiszolgáltatniuk már lezajlott kommunikációkról – ideértve e-maileket, csevegéseket, videoklipeket –, de Amerikában a Bush-érában több olyan törvénymódosítás is történt, amelyek az NSA számára lehetővé teszik, hogy folyamatban lévő adatátviteleket kövessen nyomon, éspedig anélkül, hogy a bíróság számára a „célszemélyt” megnevezné, megmondaná, hogy e-mailt akar-e olvasni, vagy csevegésekbe belelesni, vagy bizonyítaná, hogy a kommunikációban részt vevő felek egyike nem amerikai állampolgár, illetve nem amerikai területen tartózkodik. Az egész a „külföldi hírszerzés” fedőnevű csomagba kerül, azaz az NSA azt csinál, amit akar, legföljebb utólag győzi meg a bírát arról, hogy „ésszerű feltételezés” a megfigyeltek egyikének idegensége.

Gyanúsak

Az eredeti törvény szerint az NSA amerikai állampolgárokat nem figyelhet meg. Snowden érdeme az, hogy bebizonyította: innentől fogva nemzetbiztonsági okokból egyetlen oknyomozó újságíró, egyetlen „sípmester” se érezheti magát biztonságban, sőt az átlagpolgár sem, aki „gyanús” kommenteket helyez el valamelyik weboldalon.

Amerikában hosszú históriája van annak, hogy elnökök és FBI-igazgatók hogyan használták fel a birtokukba jutott bizalmas információkat ellenfeleikkel szemben. Akik történetesen éppolyan amerikai állampolgárok voltak, mint ők, tehát olyan emberek, akiknek a privát szférájuk alkotmányos védelmet élvez.