A francia kapcsolat

Az időpont 1941 ősze, a helyszín Budapest, a Belvárosi kávéház. Tizenegy éves gimnazista voltam, és apám bemutatott egy magyarul kitűnően beszélő, icipicit raccsoló, negyven év körüli francia úrnak. Mint ifjú futballrajongót, engem leginkább a zakója gomblyukában egy addig sohasem látott piros kettős kereszt érdekelt. Megkérdeztem: melyik sportegyesület jelvénye? Elnevette magát: „De Gaulle híve vagyok.”

Akkor még nem tudtam, milyen fontos emberrel fagylaltoztam: mint később kiderült, a helyi De Gaulle-bizottság létrehozásában és működésében játszott vezető szerepet. Ami többek között a Vichyben székelő kormány budapesti diplomáciai képviseletébe való fokozatos beszivárgást is jelentette. Mindez akkor történt, amikor néhány hónapja mintegy hétszáz, német hadifogságból megszökött francia tiszt és katona tartózkodott az országban. Berlin ismételt tiltakozásainak ellenállva a hatóságok menedékjogot biztosítottak számukra. Majd 1944. március 19-ét, azaz a náci megszállást követően az addig többé-kevésbé szabadon mozgó egykori hadifoglyok illegalitásba kényszerültek.

E „francia jelenléttel” egyidejűleg persze a Franciaországba került magyarok sorsáról is illik szólanunk.

Nem részletezzük, milyen gazdasági vagy politikai okok miatt választották az első világháború után annyian éppen Franciaországot. Közülük jó néhányan részt vettek a spanyol polgárháborúban, a köztársaságiak oldalán harcoltak. Majd amikor alig két héttel a Sztálin–Hitler-szerződés aláírása után 1939 szeptemberében Franciaország hadat üzent Németországnak, legalább ezerkétszáz magyar önkéntes jelentkezett katonának; az 1940. júniusi összeomlást követően létesült Résistance résztvevői között még többen voltak. A párizsi Magyar Ház dísztermében elhelyezett márványtáblán 112 magyar neve olvasható: ők a náci megszállók elleni fegyveres harcban vesztették életüket.

A Párizs felszabadításáért folytatott 1944. augusztusi barikádharcokról szóló riportok 140 magyar partizán jelenlétét említik.

Az év végére Franciaország egész területén véget ért a német megszállás, viszont „odaát”, Magyarországon korántsem rendeződtek a dolgok. Éppen ellenkezőleg. Horthy kiugrási kísérletét Szálasi rémuralma követte, miközben a Vörös Hadsereg folytatta az előrenyomulást a trianoni Magyarország területén. Felszabadulás? Megszabadulás? Idegen megszállás kezdete?

Később szerzett tapasztalataim szerint az akkori franciaországi magyarok többsége e három meghatározás első kettője között választott. Miután pedig 1944 utolsó hónapjaiban a háborús helyzet alakulása lehetetlenné tette a gyors hazatérést, rövid időn belül elterjedt a „belpolitizálgatás”. Az emigránsok szélsőbaloldallal rokonszenvező része a jelentős befolyással rendelkező Francia Kommunista Párt támogatását kereste. Mindenáron saját híveiket próbálták vezető pozíciókba juttatni, s ugyanakkor megakadályozni, hogy más véleményt képviselő társaik bármiféle közéleti szerepet játszhassanak az újjászülető párizsi szellemi életben.

A helyi kommunista emigránsok egyik célpontja az 1938 óta Párizsban élő Fejtő Ferenc volt, aki a német megszállásig a szociáldemokrata Népszavát tudósította, majd illegalitásba kényszerült. A francia főváros felszabadulása után állást keresett, de „elvtársai” ismételten keresztbe tettek neki.

Végül rámosolygott a szerencse. Találkozott a Champs-Élysées-n egy régi ismerőssel. Géraud Jouve a háború előtt a budapesti francia követség kulturális tanácsosa volt, akit Fejtő hosszú idők óta nem látott. Nos, Jouve lelkesen tudatta Fejtővel, hogy alig egy órája Charles de Gaulle jóvoltából az Agence France-Presse vezérigazgatója. Miután Fejtő szívből gratulált és keserűséggel beszélt helyzetéről, Jouve közölte: azonnal magával viszi, alkalmazza a világ egyik legnagyobb hírügynökségének munkatársaként. Így indult Fejtő Ferenc, a későbbiekben világszerte ismert újságíró és politikai elemző briliáns karrierje...

Időközben befejeződött a háború. A Franciaország és Magyarország közötti közlekedés zökkenésmentes helyreállása azonban különféle okokból késett. Magyarországon a ki- és beutazással kapcsolatos ügyek kezelése ténylegesen a szovjet ellenőrző bizottság hatáskörébe tartozott. Mivel szovjet részről nem ismerték el a Szabad Franciaország képviselőit, a háború idején Magyarországon menedékjogot élvező több száz egykori francia hadifogoly hazatelepülése „adminisztratív” akadályokba ütközött. Akadtak persze, akik ezt sikeresen megkerülték.

Michel Tutot 1943 októberében Budapesten megházasodott. Felesége lányneve Hegedűs Éva. Az ifjú pár 1945 tavaszán érkezett Párizsba. Nyolc évvel később elváltak. A magyar hölgy második férje ugyancsak francia volt. Neve Raymond Barre: 1976 és 1981 között Franciaország miniszterelnöke.

Néhány hónappal Hegedűs Éva előtt az akkor tizenhat éves Sárkozy Pál családja több tagjával elmenekült Szolnok melletti családi kastélyukból, amelyhez veszedelmesen közeledtek az oroszok. Kalandos vándorlásai során eljutott Marseille-be, az idegenlégióban is töltött némi időt, és végül Párizsba került. Első házasságából született fia a keresztségben a Nicolas nevet kapta. 2007 és 2012 között Franciaország államelnöke...

A nagy neveknél maradva: az illusztris grófi család leszármazottja, Károlyi György 1946-ban született Budapesten. Egy évvel később, a hidegháború kezdetekor szülei Franciaországba vitték. Az akkori követ neve: Károlyi Mihály, egyébként György nagyapjának féltestvére.

György Franciaországban nevelkedett, diplomáját a patinás Politikai Tudományok Intézetében szerezte, a szülőhazához való kötődését és magyarságát mindvégig megőrizte. Sikeres üzleti pályafutását követően 1989 után elhatározta: hazatelepül, hogy a romokban heverő fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyt helyreállítsa, és benne egy európai kulturális központot létesítsen.

Másfél évtized szorgos munkája eredményeképpen Fehérvárcsurgó neve fogalom. Nem utolsósorban amiért a kastély könyvtára és dokumentumgyűjteménye tartalmazza a 2007-ben Párizsban elhunyt Fejtő Ferenc által adományozott felbecsülhetetlen értékű forrásmunkákat.