2012. március 15., 08:16

Legkevesebb 12 ember meghalt és 8-at még keresnek az után, hogy a dél-kínai Kuanghszi-Csuang (Guangxi Zhuang) autonóm terület egyik folyóján ütközés következtében elsüllyedt egy utasszállító hajó - jelentette helyi forrásokra hivatkozva a Hszinhua hírügynökség csütörtökön.

2012. március 14., 23:46

Negyven nappal az elnökválasztás első fordulója előtt Nicolas Sarkozy - egyetlen közvélemény-kutatónál - átvette a vezetést ellenfelétől, másfél ponttal megelőzte Francois Hollande-ot. Az Ifop intézet március 13-án közzétett felmérése szerint a választók 28,5 százaléka a jelenlegi államfőre adná a voksát, ha most kellene döntenie, szocialista riválisa 27 százalékkal a második helyen végezne. Az első fordulóban. A második fordulót azonban továbbra is a baloldal favoritja nyerné, 54,5% :45,5% arányban.

2012. március 14., 20:01

„Miután nem voltak kielégítők a magyar kormány válaszai az igazságügyi rendszer és az adatvédelmi hatóság ügyében, az Európai Bizottság szerződés-szegési eljárásának második szakaszát indította el - ismét rövidített határidővel. Így immár küszöbön áll az Európai Bíróság bekapcsolása. Magyarország és Európa érdekében remélem, hogy ezeket a problémákat a lehető leggyorsabban eltüntethetjük és Magyarország összhangba hozza törvényeit az EU-szerződésekkel.” Ezt mondotta Viviane Reding az Európai Bizottság igazságügyi biztosa a Kölner Stadt-Anzeigernek, hozzátéve: „Nagyon is komolyan vesszük feladatunkat, hogy őrködjünk a szerződések megtartásán.”

2012. március 14., 17:53

2012. március 14., 12:09

Olaszországban a tizenkét legnagyobb itáliai várost vizsgálva állították fel azt a rangsort, melyet Firenze vezet, s amelynek utolsó helyére Nápoly került. A vizsgálódás alapját az életminőség és a szolgáltatás színvonala adta.

2012. március 13., 20:55

Egy új, magyar és angol tannyelvű kart hoz létre a kormány a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) – derül ki a kormányhatározat szövegéből, amelyet kedden bocsátottak közvitára a román oktatásügyi minisztérium honlapján.

2012. március 13., 14:50

Az osztrák és svájci állampolgárt, illetve pakisztáni kísérőjüket több mint négy napja látták utoljára.

2012. március 13., 13:34

Tárgyalják azt a javaslatot, hogy az EU részlegesen függessze fel a Magyarországnak járó kohéziós keret felhasználhatóságát.

2012. március 13., 11:35

”Március 15-én ott leszünk a magyar demokraták oldalán, hogy együtt győzzük le a kórt, amely drámai fenyegetést jelent Európa számára" - írják neves francia értelmiségiek abban a felhívásban, amelyet a baloldali Libération hétfői számában tettek közzé.

2012. március 13., 06:53

A Kereszténydemokrata Néppárt megdöbbenését és felháborodását fejezi ki azzal kapcsolatban, hogy a londoni kormány szerint nem viselhetnek nyilvánosan keresztet munkahelyükön a brit keresztények, mert az "nem kötelező a kereszténység szerint".

2012. március 13., 05:45

A közbeszerzésekre fordítandó összegek 40-50 százaléka, avagy 40-50 milliárd hrivnya (5-6 milliárd dollár) azok zsebében köt ki, akiknek hivatalosan ezen pénzek elosztása illetve felhasználása a feladata – jelentette ki Volodimir Lanovoj volt gazdasági miniszter.

2012. március 12., 20:56

A szokásos júliusi határidőre idén érdemben emelkednek a német nyugdíjak: az ország nyugati részén 2.18, keleten, a volt NDK területén, 2.26 százalékkal. A nyugdíjak javarészt a bérszínvonal emelkedését követik, de az érintettek így sem igazán elégedettek: az infláció, elsősorban az élelmiszer- és az energia-árak emelkedése következtében a nyugdíjasok vásárlóereje 2004 óta kilenc százalékkal csökkent, írta a Spiegel hírmagazin.