2010. november 23., 09:15

Az észak-koreai tüzérség ágyúzott kedden reggel egy dél-koreai szigetet - jelentette a dél-koreai média a hadseregre hivatkozva. Nem sokkal később egy szemtanú az YTN televízióval azt közölte: már abbahagyták az ágyúzást. A támadásban a szigeten 14 dél-koreai katona sebesült meg, közülük négy súlyosan - jelentette a csatorna. A sziget lakói halászhajókon kezdtek el menekülni a Jongpjon-szigetről - közölte szintén egy szemtanú, pontosítva a lakosok meneküléséről szóló korábbi információt.

2010. november 22., 23:50

A hétvegi lisszaboni NATO csúcsértekezlet során Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnök kilátásba helyezte: kormánya, illetve a svéd állam szívesen Írország rendelekzésére bocsát egy méltányos összeget. Ennek értelmében Anders Borg pénzügyminiszter is résztvevője volt a vasárnapi EU-s telefonos kríziskonferenciának.

2010. november 22., 21:26

A német Kereskedelmi Minisztérium hivatala jelentést készített a a magyar kormány intézkedéseiről. A Nemzetközi Valutaalap álláspontja szerint „kockázatteljes intézkedéscsomagot" készített az Orbán-kormány, amely a berlini vélemény szerint „politikailag nehezen besorolható.”

2010. november 22., 18:22

A Nemzetközi Valutaalap álláspontja szerint „kockázatteljes intézkedéscsomagnak” minősíti a német Kereskedelmi Minisztérium hivatalának jelentése a magyar kormány intézkedéseit. Amely kormány a berlini vélemény szerint „politikailag nehezen besorolható.”

2010. november 22., 13:30

Háborús és emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják az egykori felkelő vezért, a Kongói Demokratikus Köztársaság volt alelnökét. A 48 éves Jean-Pierre Bemba a vádirat szerint felelős az irányítása alatt működő Kongói Felszabadítási Mozgalom által a Közép-Afrikai Köztársaságban elkövetett gyilkosságokért, vérontásért, erőszakért és fosztogatásért.

2010. november 22., 10:44

Nem telik el egyetlen hét sem az osztrák közszolgálati televíziót érintő botrány nélkül. Még alig száradt meg a tinta a hírigazgató nagy port felvert leváltásán, máris újabb igazgató, a kommunikációs terület élén álló szakember távozott. Igaz, ő önszántából, egy csúnya hibát, az intézményen belüli lehallgatások elrendelését beismerve.

2010. november 22., 08:19

Idősebb olvasóink még emlékezhetnek a Ludas Matyi című klasszikus vicclap Tücsök és bogár című rovatára, amelyben neves humoristáink kipécéztek különböző nevetséges, vagy abszurd feliratokat, név- és cégtáblákat, kacagtató sajtóhibákat. Most a Lettera 43 tallózott hasonlóképpen az olasz valóságban, helység és utcanevek között.

2010. november 22., 06:21

Silvio Berlusconi olasz kormányfő külön utasítására új pénisszel láttak el a kormányfői hivatalban kiállított Mars-szobrot - jelentette csütörtökön az olasz sajtó. A La Repubblica című lap információi szerint hetvenezer euróba került a háború római istenét és Vénusz istennőt ábrázoló szoboregyüttes restaurálása, amelyet a lap szerint a hagyománytisztelő szabályok felrúgásával végeztek el.

2010. november 22., 04:57

Kicsi, de sok támadást ígér az Al-Kaida nemzetközi terrorszervezet jemeni központú ága, amely októberben két csomagbombát is küldött az Egyesült Államokba, de ezeket elfogták útközben. Az IntelCenter, amerikai internetes figyelőszolgálat szerint egy szombaton közzétett írásban a terrorszervezet meghirdette az "ezer seb stratégiáját", amelynek célja, hogy "kivéreztesse az ellenséget".

2010. november 21., 22:36

New York város 625 millió dolláros kártérítésben állapodott meg azzal a több, mint 10 ezer tűzoltóval, rendőrrel, mentőssel és építőmunkással, akik egészségkárosodást szenvedtek a Világkereskedelmi Központ összeomlásakor keletkezett mérgező portól - jelentette a hét végén a The New York Times.

2010. november 21., 18:41

A Drezdai Műszaki Egyetem a legnagyobb a maga nemében Németországban: kereken 36.000 hallgató tanul seregnyi fakultásán Szászország fővárosában. S miután a magolás közben szünetek is vannak, néhány éve, egy ötlet-pályázatra, megszületett a Diáknaptár. Lengén öltözött lányokkal, fiúkkal – egyetemi helyszíneken. Bombasiker.

2010. november 21., 12:09

Centrifugák százait látta egy amerikai atomtudós egy észak-koreai urándúsító létesítményben - közölték a témakörben jártas források, és az esetről szombaton beszámolt a The New York Times is.

2010. november 21., 11:05

XVI. Benedek pápa kedden megjelenő könyvében leszögezi: XII. Pius több zsidót mentett meg, mint bárki más. Az AFP francia hírügynökség hozzájutott a könyv eredeti német nyelvű példányához, amelyben a katolikus egyházfő utal arra, hogy néhai elődje - aki 1939 és 1958 között ült Szent Péter trónján - 1938-ban bíborosként levélben szólította fel a világ püspökeit, hogy járjanak közbe annak érdekében: a Németországot elhagyni kívánó zsidók vízumhoz jussanak.

2010. november 21., 09:34

A hétvégi lisszaboni NATO csúcstalálkozón, várhatóan, egy új és az eddigieknél átfogóbb startégiát fogad majd el a 28 tagállam. A stockholmi kormány képviselői azonban nincsenek jelen. Mert, bár Svédország tizenöt éve tagja az Európai Uniónak, a NATO még nem tudta elcsábítani.