Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
2021. augusztus 20., 14:34
Az érintett országokban élő gyerekekre komoly fenyegetést jelent a magas kockázatú klímakrízis.
2021. augusztus 20., 14:09
Csak 19 éves volt, aki kétségbeesésében a repülőgépre kapaszkodott.
2021. augusztus 20., 10:27
A 45 éves férfi eltűnését családja jelentette július 29-én a Las Vegas-i rendőrségnek.
2021. augusztus 20., 10:03
Meghosszabbították Sydney zárlatát.
2021. augusztus 20., 08:57
A helyi beszámolók szerint Afganisztán káoszba süllyedt, a tálibok házról-házra járnak és fenyegetőznek.
2021. augusztus 20., 06:56
Menekülő afgánokat videózott le a Washington Post a kabuli reptéren.
2021. augusztus 19., 21:11
Az incidens miatt több épületet is ki kellett üríteni a környéken.
2021. augusztus 19., 21:03
Megszólalt a török elnök.
2021. augusztus 19., 21:00
A bomba Németországból származik.
2021. augusztus 19., 20:56
Az újonnan fertőzöttek összetételéből ez derült ki.
2021. augusztus 19., 20:39
Informátorokat vetnek be a keresztény kisebbség üldözésére.
2021. augusztus 19., 20:29
A Hezbollah vezetője jelentette be.
2021. augusztus 19., 20:17
Az FBI állítólag már kihallgatta a gyanúsított feleségét.
2021. augusztus 19., 17:32
Az utóbbi hét napon 30 százalékkal több fertőzött vesztette életét, mint a megelőző héten.
2021. augusztus 19., 17:31
Oroszország is segítene.
2021. augusztus 19., 16:14
Az említett három állam is kölcsönösen elfogadja az EU-s védettségi igazolványokat.
2021. augusztus 19., 11:41
Feltehetőleg már régóta együttműködnek.
2021. augusztus 19., 10:45
A 20 helyen kialakult tűzben ezeregyszáz hektárnyi erdő pusztult el.