A turisták már a nyaralás alatt sincsenek biztonságban, mivel ezen a szigeten a helyiek csalják őket csapdába.
Még nem tudja, hogy hova utazzon idén? Ezekre a helyekre biztosan ne, mivel ezek a világ legveszélyesebb városai!
Sördrágulás sújtja a német fogyasztókat ősztől, ezúttal a két legnagyobb gyártó, a Krombacher és a Veltins jelentette be, hogy emelni fogja áraikat. A lépés a sörfogyasztók széles körét érinti, beleértve a kereskedelmi és vendéglátóipari szereplőket, valamint az otthoni vásárlókat is.
Egy új olaszországi rendelet szerint akár háromszázezer euró bírságot vagy vezetői engedély felfüggesztését is kockáztatja, ha az autójából hiányzik a három kötelező biztonsági felszerelés.
A 2025 júliusától bevezetendő új KRESZ táblarendszer célja, hogy egyértelmű és biztonságos közlekedést biztosítson minden közlekedő számára.
2014. január 4., 11:41
Indul az Erasmus+, az Európai Unió új oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogramja.
2014. január 4., 09:41
Rózsaszíntől a liláig, megannyi árnyalatban pompáztak a virágok a Musikverein Aranytermében az újévi koncerten, gyönyörködtetve nemcsak a jegyhez jutott szerencséseket, hanem a televíziós közvetítés idén is több mint egymillió nézőjét. A virágkölteményeket az idén a Bécsi Filharmonikusok finanszírozta, a kulisszatitkokról pedig a virágkötő team vezetője mesélt.
2014. január 4., 09:29
2014-ben a lengyeleknek összesen 250 nap lesz munkanap, 115 pedig szabadnap.Nem minden szakmában ugyan, de a lengyelek is általában hétfőtől péntekig dolgoznak, és a szombat-vasárnap szabadnap. Ezt az idén megtoldja számos nemzeti ünnep, amely miatt ráadás munkamentes nap lesz, ilyen hétszer i lesz ebben az évben
2014. január 4., 08:39
Péntektől szabad a vásár az új autók terén is Kubában, amire 1959, a forradalom éve óta nem volt példa. A lehetőséggel kevesek élhetnek, mert az autóárak borsosak, a fizetések meg rendkívül kicsik.
2014. január 4., 08:32
2014-ben a lengyeleknek összesen 250 nap lesz munkanap, 115 pedig szabadnap. Nem minden szakmában ugyan, de a lengyelek is általában hétfőtől péntekig dolgoznak, és a szombat-vasárnap szabadnap. Ezt az idén megtoldja számos nemzeti ünnep, amely miatt ráadás munkamentes nap lesz, ilyen hétszer ix lesz ebben az évben.
2014. január 3., 22:01
Legkevesebb 11 halottja van az Egyesült Államok északkeleti területeit megbénító téli viharnak.
2014. január 3., 20:20
Szupergyors kvantumkomputer kifejlesztésén dolgozik az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA), amelynek segítségével képes lesz feltörni csaknem minden olyan kódot, amellyel világszerte a banki, orvosi, üzleti és kormányzati titkokat védelmezik – közölte pénteken a Moszkvába szökött amerikai informatikustól, Edward Snowdentől származó iratokra hivatkozva a The Washington Post.
2014. január 3., 18:40
Most igazán, szívből irigykedem. Mert vannak olyanok, akik a jókedv, a felhőtlen mulatozás mellett is tudnak másokra gondolni. Egy barátom révén a Facebook-on én is csatlakozhattam azokhoz a lengyel tízezrekhez, akik aláírták: szórakozzunk úgy, hogy ez másokat ne zavarjon!
2014. január 2., 21:30
Pápasága eddigi kilenc hónapja alatt több mint 6,6 millió ember vett részt Ferenc pápa nyilvános vatikáni szereplésein – közölte csütörtökön a Pápai Ház Prefektúrája. Ez csaknem háromszorosa annak a tömegnek, amelyet elődje, XVI. Benedek vonzott 2012 egészében.
2014. január 2., 20:16
Az Egyesült Államokat tartja a világbékére leselkedő legnagyobb veszélynek a világ lakosságának közel negyede – derült ki a WIN/Gallup International közvélemény-kutató csütörtökön közzétett nemzetközi felméréséből.
2014. január 2., 19:15
Kiterjedt hóvihar fenyegeti az Egyesült Államok északkeleti államait, amely a meteorológiai előrejelzések szerint péntek reggelre több mint 30 centiméter vastag hótakaróval fogja befedni Új-Anglia egyes területeit.
2014. január 2., 18:10
Elnöki kegyelmet vagy legalább vádalkut sürgetett az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtési gyakorlatát leleplező amerikai informatikus, Edward Snowden számára csütörtökön a The New York Times.
2014. január 2., 17:17
Minden erőfeszítés ellenére veszélyesen túlszaporodtak Izraelben a sakálok, amelyek károkat okoznak a mezőgazdaságban és a veszettség veszélyét hordozzák – írta csütörtökön a Háárec című izraeli lap.
2014. január 2., 15:15
Az Észak-Kaukázusban készíthették fel a harmincnégy ember halálát és több tucat ember sebesülését okozó volgográdi robbantásokat elkövető öngyilkos merénylőket – ismertette a nyomozás előzetes megállapításait az Interfax orosz hírügynökség csütörtökön.