Az izraeli kormányfő szerint az amerikai elnök érdemi lépéseket tett a gázai tűzszünet érdekében, ezért Benjamin Netanjahu hivatalosan is jelölte Donald Trumpot a rangos nemzetközi elismerésre, a Nobel-békedíjra.
Igen fájdalmas lehet, ha rálépünk fürdőzés közben.
Több százezer autót érint a visszahívás.
Számos országban emelkedett a nyugdíjkorhatár az elmúlt években, ám ebben az országban már 49 évesen nyugdíjba lehet vonulni.
Az EU egyik déli államában így emelnék meg a munkaidőt.
2023. október 22., 13:33
Utána azt mondták, vicc volt.
2023. október 22., 13:12
Egymás után kétszer is széttaposta a gyerek töklámpásait a cseh plébános.
2023. október 22., 12:40
Izrael az egész világot védi az iszlám radikalizmussal szemben, amikor háborút visel a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet ellen – mondta vasárnap Naftali Bennett volt izraeli miniszterelnök.
2023. október 22., 10:45
Izrael evakuál újabb tizennégy, az ország északi, libanoni határának közelében található települést – jelentette a helyi média vasárnap reggel.
2023. október 22., 10:26
Gázában máris katasztrofális a humanitárius helyzet – figyelmeztetett szombaton öt ENSZ-szervezet, amelyek szerint a kórházakat „elárasztják” a sebesültek és a gyermekek „aggasztó ütemben halnak”.
2023. október 22., 08:34
Nicosiában robbantottak Izrael nagykövetsége, azonban károk nem keletkeztek, négy személyt később őrizetbe vettek.
2023. október 22., 08:24
Izrael közölte, a csapás során Hamász- és az Iszlám Dzsihád-vezetőkkel végzett.
2023. október 21., 17:06
Legalább három civil életét vesztette és többen megsebesültek az ukrán hatóságok szerint az elmúlt 24 órában a kelet- és dél-ukrajnai területeket ért orosz légi és tüzérségi támadásokban.
2023. október 21., 14:56
Észak-Korea elítélte az amerikai nukleáris képességű bombázók telepítését Dél-Koreába, és arra figyelmeztetett, hogy a repülőgépek lesznek az „első megsemmisítendő célpontjai” egy tényleges konfliktus esetén.
2023. október 21., 14:03
A teljes frontvonalon sikeres az orosz előrenyomulás a Kreml szerint, az ukrán 3. rohamdandár parancsnoka aggódik.
2023. október 21., 13:47
Minden hónaphoz hozzácsaptak egy nagy méretű képet, amin maga Vlagyimir Putyin látható, és az orosz elnök idézetei is adnak útravalót.
2023. október 21., 13:19
Tzachi Hanegbi izraeli nemzetbiztonsági tanácsadó figyelmeztette az Irán által támogatott terrorcsoportot, hogy ne indítson háborút egy második fronton, és „Libanon elpusztításával” fenyegetett meg, ha ezt megteszi – írja a The Guardian.
2023. október 21., 11:38
Átfogó politikai beszédet tart november 22-én Zürichben Orbán Viktor miniszterelnök az idén 90 éves rangos svájci konzervatív hetilap, a Weltwoche jubileumi ünnepségén – erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.
2023. október 21., 11:04
Betiltják Máltán a bérelhető elektromos rollerek használatát.
2023. október 21., 10:24
Izrael 20 kamionnyi segélyszállítmányt engedett be Egyiptom felől.
2023. október 21., 10:00
Éjféltől életbe lépett a szlovén határellenőrzés a horvát és a magyar határon, az intézkedés legalább tíz napig tart – közölte a helyi sajtó szombaton.
2023. október 21., 09:36
Ezerkilencszázötvenhat, a forradalom és szabadságharc olyan pont a történelemben, ami alapot teremt az Egyesült Államok és Magyarország számára az együttműködésre – jelentette ki Csák János kulturális és innovációs miniszter pénteken Washingtonban, az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából rendezett ünnepségen.
2023. október 21., 09:28
Több mint 105 milliárd dollár (mintegy 37 ezer milliárd forint) pótlólagos költségvetési forrás jóváhagyására kérte az amerikai törvényhozást Joe Biden többi között Ukrajna és Izrael folytatódó támogatásához.