2015. november 28., 19:29

Akik kedvelik és figyelik a bécsi színházi és fesztivál-életet, évek óta ismerik Luc Bondy nevét, annak ellenére, hogy a magyar-osztrák származású rendező 2013-ban megvált Bécstől, és azóta a párizsi Odeon színházban tevékenykedett. Most örökre távozott: 67 éves korában, súlyos betegségben elhunyt. Bécs, a kulturális élet vezetői és a közönség gyászolja.

2015. november 28., 17:45

Az ifjú zongorista befejezte a Szkrjabin-szonátát, a díszteremből kifelé menet egy csókot nyomott büszke és elérzékenyült anyja arcára, a közönség pedig átvonult a tanácsterembe egy pohár borra és a helyi öntevékeny kulturális programok megbeszélésére. Az idillikus jelenet két nappal a párizsi merényletek után, a molenbeeki városháza hagyományos vasárnapi ingyenes koncertjén történt.

2015. november 28., 06:21

Több mint ötórás szembenállás és többször kiújult lövöldözés után a rendőrség elfogta azt a fegyveres férfit, aki pénteken behatolt egy Colorado Springs-i egészségügyi intézménybe és több emberre rálőtt.

2015. november 27., 19:02

Nemzetközi terrorizmusszakértő. Nemrég Magyarországon is megjelent Az iszlamista főnix című könyve, amely bestseller Európa-szerte. Művében azt írja: meg kell érteni az Iszlám Állam (ISIS) működését. De vajon meddig tudunk toleránsak maradni? Loretta Napoleoni a franciaországi és mali terrorcselekmények, illetve az európai terrorfenyegetettség kapcsán adott interjút a 168 Órának.

2015. november 27., 06:35

Főként orosz gépek miatt riadóztatták eddig a balti országok légterét védő magyar Gripen vadászrepülőgépeket – írja a Magyar Idők a Honvédelmi Minisztérium (HM) tájékoztatására hivatkozva.

2015. november 26., 16:08

Újra itt az advent: az Esterházy Tündérbirodalom első adventi vásárának helyszíne a fraknói vár. November 27-29 között ragyogás, mesebeli csillogás, tartalmas kulturális programokkal várja a közönséget, kicsiket és nagyokat Ausztria legszebb vidéki adventi vásárán.

2015. november 26., 08:43

A Süddeutsche Zeitung szerint a német kancellár az EU keleti tagállamainak küldött szokatlanul éles hangú figyelmeztetést, amikor tegnap arról beszélt a Bundestagban, hogy a menekültkérdésen dől el, fennmaradhat-e a schengeni rendszer.

2015. november 26., 06:55

Európa még nem vallott kudarcot, de lassan széttöredezik – mutat rá a müncheni lap kommentárja. Nyár óta minden eddiginél jobban lehet látni, hogy a kontinens tovább már nem
nő össze. A menekültáradat csupán katalizálja a régóta tartó fejleményeket. Keleten visszaállamosítanak, a jövőt a csillogó nemzeti múltban keresik, jóllehet az így sohasem létezett – írja a Süddeutsche Zeitung.

2015. november 25., 23:00

Amióta Orbán Viktor körbekerítette országát az egyre több menekült távol tartására, azóta a kerítés az önzés, a hiányzó szolidaritás és a nacionalizmus jelképe lett. A liberális politikusok azt hangsúlyozzák, hogy egy felvilágosult, korszerű európai állam nem épít határzárat.