Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
2013. május 9., 16:10
Idén 60. alkalommal nyitotta meg Őfelsége II. Erzsébet királynő az angol parlament új ülésszakát. A királynő és Fülöp herceg mellett, 17 év óta először volt jelen a fia, Károly herceg, feleségével, Camillával. Bár a királynőnek ma már nincs beleszólása a politikába, a parlament ünnepélyes megnyitóján – a hagyományok szerint – ő ismerteti az aktuális kormány következő évre szóló törvénytervezeteit.
2013. május 9., 12:20

2013. május 9., 10:18
A baden-württembergi parlamentben az összes párt képviselői bírálták, hogy Magyarországon megsértették a jogállamiságot – írja az NZZ.
2013. május 9., 09:26
A Zsidó Világkongresszus, Orbán beszéde és a háttérben lezajlott szélsőjobboldali tüntetés kapcsán Magyarország ismét a lengyel sajtó első oldalain szerepel. Nem csupán hírügynökségi és tudósítói cikkeket közöltek, de szinte mindegyik jelentősebb lap kommentárt is szentelt a témának.
2013. május 9., 09:25

2013. május 9., 07:51
Az Orbán vezette Magyarország teljesen szembe megy az Európai Unió értékeivel –írja Hans Rauscher a Der Standardban.
2013. május 9., 04:45
Aki nem akarja meghallani, annak éreznie kell: az EP-képviselők azt követelik, hogy Magyarország vonja vissza az autoriter alkotmánymódosításokat, különben az unió kénytelen lesz a legutolsó eszközhöz, a szavazati jog megvonásához folyamodni – írja a Die Welt.
2013. május 8., 22:59
A ciános bányászat betiltását kezdeményezte szerdán a bukaresti szenátushoz beterjesztett törvénymódosítási javaslatában Remus Cernea zöld párti parlamenti képviselő, aki a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) jelöltjeként került decemberben a parlamentbe.
2013. május 8., 22:56
Az Orbán vezette Magyarország teljesen szembe megy az Európai Unió értékeivel –írja Hans Rauscher a Der Standardban.
2013. május 8., 22:52
A címlapon Botka László, az MSZP választmányi elnöke, Szeged polgármestere, aki a 168 Órának adott interjújában kijelenti: „Ha együttműködést akarunk, akkor nem lehet válogatni a demokratikus szervezetek között.” Ha sikerül megállapodniuk az ellenzéki pártoknak, sikerülni fog az Orbán-kormány leváltása is – mondja Botka, aki minden nehézség ellenére optimistán néz az elkövetkező év elé. A hetilap digitális változatát itt lapozhatja végig.
2013. május 8., 20:45
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi frakciója szerdán az egészségügyi rendszer működését szabályozó törvény módosítására, az anyanyelvhasználat jogának a bevezetésére nyújtott be javaslatot – közölte szerdai hírlevelében az RMDSZ.
2013. május 8., 20:14
A tízmilliós Baden-Württemberg tartományt különösen szoros gazdasági, politikai és emberi szálak fűzik Magyarországhoz. Ezzel indokolták a tartományi parlament képviselői, hogy szerdán, az Európa-nap előestéjén, plenáris vitát tartsanak a magyarországi helyzetről. Egyedül az ellenzéki CDU képviselője szólt arról, hogy várják meg az európai intézmények végleges állásfoglalásait, valamennyi többi párt – a magyar néppel való szolidaritását aláhúzva – élesen és konkrétan bírálta a Fidesz-kormánynak a demokráciát romboló intézkedéseit.
2013. május 8., 19:29
Oroszországnak közép-ázsiai szomszédjaival együttműködve délen meg kell erősítenie biztonsági rendszerét, hogy megvédje magát az afgán szélsőségesektől – közölte Vlagyimir Putyin az orosz nemzetbiztonsági tanács szerdai ülése után.
2013. május 8., 18:29
Elutasította a horvát legfelsőbb bíróság a Magyarországon elítélt Radimir Cacic fellebbezését, így a volt horvát miniszterelnök-helyettesnek legkevesebb 11 hónapra fogházba kell vonulnia – adta hírül szerdán a helyi média.
2013. május 8., 16:38