2013. április 11., 18:06

Igen-igen hosszú munkában elemzi a magyar alkotmányreform védelmére indított magyar kampányt Kim Lane Scheppele, miután a fideszes Gulyás Gergely megpróbálta levélben helyre tenni a szakértőt, sőt elküldte neki azt az üzenetet is, amelyet Martonyi János uniós külügyminiszter-kollégáinak írt.

2013. április 11., 15:49

Nagy-Britannia első női miniszterelnöke volt. Tizenegy éven át vezette kormányát és országát, amíg aztán legbensőbb hívei is ráuntak. De ebben a hosszú évtizedben nevezetes dolgokat művelt. Szétverte a társadalmi békét. Szétverte az állami ipart. Szétverte a szakszervezetek hagyományos uralmi pozícióit. Ledöntötte a „kormánybuktató” bányászszakszervezetet. Megnyerte a falklandi háborút. Megfosztotta egyeduralmuktól azokat az embereket (párttársait), akiknek ősei már a Magna Charta idején a parlamentben ücsörögtek. Kedvezett a feltörekvő, vagyonilag, fajilag, vallásilag kisebbségbe szorult, de elkötelezetten konzervatív kispolgárságnak. A politikában szenvedélyes brit nacionalista, a gazdaságban nem kevésbé szenvedélyes liberális (úgynevezett monetarista) volt. A privatizáció „édesanyja”. De ha kellett, eszesen pragmatikus. Ő fedezte fel a Nyugatnak mint posszibilis partnert Mihail Gorbacsovot. Még Kádárban is esélyt látott arra, hogy a kommunista doktrína meghaladható, sőt legyőzhető legyen. Egyenrangú partnere – és barátja – volt Ronald Reagennek.

2013. április 11., 14:05

A bukaresti külügyminiszter azonnali tájékoztatás igénylésére utasította Románia budapesti nagykövetségét és magyarországi konzulátusait annak a román állampolgárságú férfinak az ügyében, akit az ügyészség megalapozott gyanúja szerint az izsáki rendőrőrsön hétfőn rendőrök halálra vertek – derült ki a román külügyminisztérium csütörtöki sajtóközleményéből.

2013. április 11., 13:55

76 éves korában meghalt a lengyelek jótékonykodó nagyasszonya, Barbara Piasecka Johnson, akit a nekrológok csak filantrópként emlegetnek. Az Amerikába emigrált lengyel hölgy szobalányként tevékenykedett az öreg milliomos, a híres Seward Johnson – a J&J cég tulajdonosa – mellett, míg az felrúgva több évtizedes házasságát elvette feleségül a fiatal lányt, s halála után a több milliárdnyi vagyonért Barbara hosszú évekig tartó harcot folytatott a Johnson gyerekekkel.

2013. április 11., 09:19

Magyarország, a hajdani éllovas, immár sereghajtó a listán, amely a német gazdaság beruházási hajlandóságát méri Közép-Kelet-Európában. A Német–Magyar Gazdasági és Iparkamara idei jelentése szerint a német vállalatok, amelyek 2010-ben nagy várakozásokat fűztek a kormányváltáshoz, többnyire csalódtak, hiányolják a kiszámítható gazdaságpolitikát, a jogbiztonságot, a jobb adórendszert, a közbeszerzések átláthatóságát. Cséfalvay Zoltán államtitkár, aki fontosnak tartotta, hogy részt vegyen a jelentés bemutatóján, a német cégek méltatásán túl annyit tudott mondani, hogy „néha valóban elmaradtak velük az előzetes konzultációk”, ám immár arra törekszenek, hogy megmondják, mit miért tesznek.

2013. április 11., 08:32

A 19. századi láthatóan frissen tatarozott klasszicista épület nem számít ritkaságnak Bécsben, ám aki a modern üvegajtón belép a házba, alaposan meglepődik: a stílus főbb jegyeit tartva tágasan barátságos, világos foyerba jut. Igaz, ha elolvasta a feliratot a homlokzaton, akkor tudhatja: ez itt a La Prima Fashion Hotel. Az igazi meglepetés a portás tökéletes magyar tudása, no és hogy a hamisítatlan bécsi szálloda az RWR in Ungarn mozgalom résztvevője.

2013. április 11., 06:01

76 éves korában meghalt a lengyelek jótékonykodó nagyasszonya, Barbara Piasecka Johnson, akit a nekrológok csak filantrópként emlegetnek. Az Amerikába emigrált lengyel hölgy szobalányként tevékenykedett az öreg milliomos, a híres Seward Johnson – a J&J cég tulajdonosa – mellett, míg az felrúgva több évtizedes házasságát elvette feleségül a fiatal lányt, s halála után a több milliárdnyi vagyonért Barbara hosszú évekig tartó harcot folytatott a Johnson gyerekekkel.

2013. április 10., 17:43

Magyarország, a hajdani éllovas, immár sereghajtó a listán, amely a német gazdaság beruházási hajlandóságát méri Közép-Kelet-Európában. A Német-Magyar Gazdasági és Iparkamara idei jelentése szerint a német vállalatok, amely 2010-ben nagy várakozásokat fűztek a kormányváltáshoz, többnyire csalódtak, hiányolják a kiszámítható gazdaságpolitikát, a jogbiztonságot, a jobb adórendszert, a közbeszerzések átláthatóságát. Cséfalvay Zoltán államtitkár, aki fontosnak tartotta, hogy részt vegyen a jelentés bemutatóján, a német cégek méltatásán túl annyit tudott mondani, hogy „néha valóban elmaradtak velük az előzetes konzultációk”, ám immár arra törekszenek, hogy megmondják, mit miért tesznek.

2013. április 10., 14:56

Orbán Viktor miniszterelnök szerda reggel hivatalában fogadta Olav Fykse Tveitet, az Egyházak Világtanácsa főtitkárát, Steinbach Józsefet, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnökét és Fischl Vilmost, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkárát – tájékoztatta a kormányfő sajtófőnöke az MTI-t.

2013. április 9., 19:55

A hosszúra nyúlt tél után végre beköszönt az enyhülés? A 168 Óra stúdiójában Buják Attila, Jolsvai András, Krug Emília és Lampé Ágnes.

2013. április 9., 14:40

Hazánkban a rendszerváltás óta jelent meg a két nagy német drogéria-lánc, a DM és a Rossmann, míg országukban már 40 év óta ismert a két vetélytárs. De melyik a jobb? Ennek próbált utána járni az egyik német közszolgálati tv-csatorna, a ZDF, WiSo című fogyasztóvédő műsorában. Eredmény: tulajdonképpen alig van különbség, de vevői kiszolgálásában a DM (legalábbis Németországban) jobb.