Román férfit vertek agyon a magyar rendőrök

A bukaresti külügyminiszter azonnali tájékoztatás igénylésére utasította Románia budapesti nagykövetségét és magyarországi konzulátusait annak a román állampolgárságú férfinak az ügyében, akit az ügyészség megalapozott gyanúja szerint az izsáki rendőrőrsön hétfőn rendőrök halálra vertek – derült ki a román külügyminisztérium csütörtöki sajtóközleményéből.

2013. április 11., 14:05

A diplomaták továbbították már a román fél azon elvárását, hogy a magyar hatóságok a törvényeknek megfelelően büntessék meg azokat, akik felelősek a Magyarországon őrizetbe vett és bántalmazott román állampolgár haláláért – mutat rá a közlemény.

A budapesti román nagykövetség, valamint a szegedi és gyulai román külképviselet készek konzuli támogatást adni az áldozat családjának a holttest hazaszállításához.

A román külügyminisztérium mély együttérzését fejezte ki csütörtöki közleményében a gyászoló családnak.

Fazekas Géza, az ügyészség szóvivője szerdán újságíróknak megerősítette, kényszervallatás és halált okozó testi sértés gyanúja miatt a kecskeméti nyomozó ügyészség kedden őrizetbe vett két, időközben leszerelt Bács-Kiskun megyei rendőrt. Mint mondta, a megalapozott gyanú alapján az izsáki rendőrőrs két rendőrjárőre egy kisebb súlyú bűncselekmény, lopás gyanúja miatt állította elő a 47 éves férfit, és a nyomozás jelenlegi adatai szerint olyan súlyosan bántalmazták, hogy rövid időn belül elhunyt. Fazekas Géza megjegyezte, a sértett nem egyszeri, hanem folyamatos bántalmazás áldozata lett – írja az MTI.

Fazekas Géza a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el további részleteket az ügyről, de utalt rá, a kényszervallatás és halált okozó testi sértés halmazati büntetése kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Az országos rendőrfőkapitány szerdán elfogadhatatlannak, megengedhetetlennek és tűrhetetlennek nevezte a történteket.

Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.