A 2025-ös EIU Élhetőségi Index élén új város áll, már nem Bécs a világ legélhetőbb városa.
Az Európai Bizottság hivatalosan is előterjesztette azt az intézkedéscsomagot, amely az orosz energiahordozók, elsősorban a gáz és az olaj uniós importjának fokozatos megszüntetését célozza.
Több ezer turista rekedt hétfőn a párizsi Louvre előtt, miután a múzeum dolgozói spontán sztrájkba kezdtek. A Louvre látogatottsága már jó ideje meghaladja az intézmény kapacitásait, mostanra azonban a személyzet úgy érezte, nem lehet tovább várni a változásra.
Egy 11 éves kisfiú életét vesztette egy ritka parazita miatt, miután a párkányi fürdőben fürdött. Bár a vizsgálatok még folynak, annyi már bizonyos, hogy agyevő amőba miatt vesztette a gyermek az életét.
A Wizz Air az utasok és a személyzet biztonságát tartja a legfontosabbnak.
2010. március 22., 09:49
Az amerikai képviselőház vasárnap éjszaka elfogadta az egészségügyi reformtörvény tervezetét. – Ez nem radikális reform, ez egy nagy reform - mondta a szavazás után Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke. – Így néz ki a változás - tette hozzá. A választóknak nem biztos, hogy tetszik a reformlépés, ami az eddigi körön túl 32 millió amerikaira fogja kiterjeszteni a betegbiztosítást.
2010. március 22., 08:58
A helyi választásoknak semmi köze az országos politikához. A községtanácsi választások híven tükrözik az ország szavazóinak általános véleményét. A két állítás homlokegyenest ellentétes, helyi választások idején mégis mindkettőt gyakran hallani. Attól függően egyiket vagy másikat, hogy a véleményt hangoztató veszít, avagy éppenséggel nyerő helyzetbe kerül. De hol az igazság, amikor három tartomány több mint kétmillió szavazója adja le voksát – szűkebb pátriája helyi közigazgatására?
2010. március 22., 04:56
Hétvégén ülésezett a kis-MÁÉRT. Megállapították, hogy minden határon túli magyar közösségben történtek pozitív változások, csupán a szlovákiai magyarságot éri állandó támadás.
2010. március 22., 02:08
A vérplazma-alapú készítményekre szakosodott Kedrion olasz biogyógyszer-cég jelentős beruházásokra készül Magyarországon: nagyarányú bővítést tervez gödöllői üzemegységében.
2010. március 22., 02:08
Mélyen megrendítette az olasz tv-nézőket a minap Emanuele Filiberto herceg, a volt olasz királyi ház leszármazottja, III. Viktor Emánuel király unokája. Az egy hónappal ezelőtt sanremói szereplésével nagy vitákat kiváltó herceg a RAI Uno köztévé Ciak Si Canta (Csapó, énekelnek) című show-jának műsorvezetőjeként bocsánatot kért azért, hogy nagyapja 1938-ban aláírta a Benito Mussolini által elé terjesztett zsidótörvényeket.
2010. március 21., 21:59
Natascha Kampusch ügye folyamatosan foglalkoztatja az osztrák igazságszolgáltatást. A magányos tettesre illetve a cinkostársra voksolók közül most éppen az utóbbiak szereztek pontot: a Natascha szabadulásának napján öngyilkosságot elkövetett Wolfgang Priklopil hű barátja, Ernst H. került gyanúba. A nyomozók unszolásának engedve bevallotta, hogy legalábbis az utolsó pillanatban, a Natascha szökése és Priklopil halála közti rövid időben mégis csak tudomást szerzett a történetről.
2010. március 21., 21:39
A svájci katolikus egyház tíz olyan esetet vizsgál, amelyben a papság valamely tagja állítólag szexuális visszaélést követett el - közölte szombaton a svájci püspöki konferencia szóvivője.
2010. március 21., 14:51
A német szociáldemokraták Friedrich Ebertről elnevezett politikai alapítványa és az MTA Jogtudományi Intézete másfél évtizede működnek együtt. Legutóbbi nemzetközi konferenciájukon a párt – és kampányfinanszírozás kérdéseit vizsgálták. Tömör tanulság: teljes rendezetlenség, veszélyes viszonyok Magyarországon – jó példák a kérdés tisztes rendezésére sokfelé, például Franciaországban.
2010. március 21., 14:08
Több százezren tüntettek szombaton Rómában az olasz kormányfő mellett. A megmozdulást azért szervezték Silvio Berlusconi hívei, hogy így fejezzék ki támogatásukat az adó- és magánügyei miatt sokat támadott kormányfőnek, egy héttel a regionális választások előtt.
2010. március 21., 14:00
Natascha Kampusch ügye folyamatosan foglalkoztatja az osztrák igazságszolgáltatást. A magányos tettesre illetve a cinkostársra voksolók közül most éppen az utóbbiak szereztek pontot: a Natascha szabadulásának napján öngyilkosságot elkövetett Wolfgang Priklopil hű barátja, Ernst H. került gyanúba. A nyomozók unszolásának engedve bevallotta, hogy legalábbis az utolsó pillanatban, a Natascha szökése és Priklopil halála közti rövid időben mégis csak tudomást szerzett a történetről.
2010. március 21., 11:43
Brezsnyev halála után egy évvel, 1983-ban született. Abban az évben végezte a középiskolát, amikor megszűnt a Szovjetunió. Abban az évben jelent meg első jelentős műve, amikor hivatalosan már nem Putyin hazája első embere, hanem Medvegyev. Mégis: a Putyin-korszak gondolkozását tükrözi. Mást nem ismerhet. Egy orosz könyvsikerről számol be E. FEHÉR PÁL.
2010. március 21., 08:15
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) húsz év elteltével megkísérli felderíteni a híres 1990-es bostoni műkincslopást, amely az Egyesült Államok legnagyobb, máig megoldatlan ilyen ügye.
2010. március 21., 07:18
Ritka ajándékkal lepte meg a Novella 2000 színes bulvármagazin olvasóit Veronica Lario, Silvio Berlusconi olasz kormányfő felesége. A miniszterelnökné, aki minden valószínűség szerint megbocsátott hűtlenkedő férjének – az ilyesmi az izgalmasnak ígérkező regionális választások előtt nem árt – a nyilvánosság elé tárta eddig ismeretlen ifjúkori fotóit.
2010. március 20., 17:10
A helyi választásoknak semmi köze az országos politikához. A községtanácsi választások híven tükrözik az ország szavazóinak általános véleményét. A két állítás homlokegyenest ellentétes, helyi választások idején mégis mindkettőt gyakran hallani. Attól függően egyiket vagy másikat, hogy a véleményt hangoztató veszít, avagy éppenséggel nyerő helyzetbe kerül. De hol az igazság, amikor három ausztriai tartomány több mint kétmillió szavazója adja le voksát – szűkebb pátriája helyi közigazgatására?
2010. március 20., 16:28
Az ausztriai egyetemi hallgatók inkább csak fegyverszünetet tartottak. A kétnapos – Bécsben és Budapesten megrendezett – Bologna-konferencia adott legutóbb okot arra, hogy utcára vonuljanak. Eközben Beatrix Karl, az illetékes miniszter a fiatalok által oly gyűlölt folyamat jobb megvalósítását ígéri. Ezt a diákok keveslik: szerintük ez a képzési forma úgy csőd, ahogy van, mert megfosztja őket az igazi képzéstől, s helyette valamiféle uniformizált és minimalizált kiképzést nyújt.
2010. március 20., 08:32
Mintegy száz hívő ül a középkori Saint Lawrence Jewry templom padsoraiban. A londoni Cityben vagyunk, Nagy-Britannia pénzügyi központjában. Az elegáns urak és hölgyek biblia helyett nélkülözhetetlen munkaeszközeiket szorongatják kezeikben: mobiltelefonokat, notebookokat, laptopokat. Vannak, akik csupán egy-egy merevlemezzel vagy MP3 lejátszóval érkeztek.
2010. március 19., 19:27
A BND kutathatóvá tett olyan aktákat és jelentéseket is, amelyek a fenti együttműködés korlátozását célzó belső tisztogatásról tanúskodnak. A pullachi székhelyű szervezet a 60-as évek közepén több tucat olyan munkatársától vált meg, akik Hitler kancellársága (1933-1945) idején a birodalmi biztonsági főhivatalban, a Gestapónál, a biztonsági szolgálat (SD) vagy a titkos tábori csendőrség kötelékében álltak alkalmazásban, és bizonyítottan részt vettek erőszakos bűncselekmények elkövetésében.