Több százezres tüntetés Berlusconi mellett
Több százezren tüntettek szombaton Rómában az olasz kormányfő mellett. A megmozdulást azért szervezték Silvio Berlusconi hívei, hogy így fejezzék ki támogatásukat az adó- és magánügyei miatt sokat támadott kormányfőnek, egy héttel a regionális választások előtt.
A tömeg, amelyben sokan az olasz nemzeti lobogót és Berlusconi pártjának zászlaját lengették, a Circus Maximustól indult. A felvonulás a Lateráni Szent János bazilikánál lévő téren ért véget, ahol többen is felszólaltak, köztük maga a kormányfő is. Berlusconi kijelentette: Olaszországban kevesebb lesz a szabadság, amennyiben egy hét múlva a baloldali ellenzék győz - írja a Független Hírügynökség.
"Azt akarjátok, hogy lehallgassák a telefonokat, megfigyeljék az internetet, hogy saját otthonaitokban kémkedjenek utánatok? Ugye, hogy nem!" - mondta Berlusconi a tömegnek. A kormányfő ezzel arra célzott, hogy ügyészek az ellene folyatott korrupciós vizsgálatokban felhasználták lehallgatott telefonbeszélgetéseit.
A római rendőrség nem volt hajlandó még csak megbecsülni sem, hogy hányan vettek részt a megmozduláson, miközben a szervezők azt állították, hogy több mint egymillióan voltak jelen.
Egy nemrég közzétett felmérés szerint Berlusconi támogatottsága 44 százalékra esett, míg jobboldali koalíciós kormányának támogatottsága csupán 38 százalék.