Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
Rendkívül fertőző betegséget azonosítottak Romániában: a juhhimlő megjelenése miatt szigorú zárlat és állatállomány-elpusztítás volt a megoldás a járvány és a gazdasági károk megfékezéséhez.
Vlagyimir Putyin egy sajtótájékoztatón azt a nyilatkozatot tette, hogy kész találkozni Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel.
Eltűnhet a napi egy-két italos ajánlás az amerikai étrendi irányelvekből, helyette mértékletességet javasolnának, ami sokak szerint túl megengedő alkoholszabály.
A 2025-ös EIU Élhetőségi Index élén új város áll, már nem Bécs a világ legélhetőbb városa.
2014. június 30., 22:16
Megtalálta a három vélhetően elrabolt izraeli tizenéves holttestét hétfőn az izraeli hadsereg Hebron mellett, tizennyolc nappal az autóstoppos fiatalok eltűnése után – közölte az izraeli televízió.
2014. június 30., 21:03
A Kínai Kommunista Pártnak 2013 végén 86,69 millió tagja volt, ami 1,8 százalékos növekedés az előző évhez képest. Ez elmarad a korábbi évek tagfelvételi dinamikájától, és összhangban áll a kormány törekvéseivel, szakértők ugyanis évek óta a párt túlméretezettségének veszélyeire figyelmeztetnek.
2014. június 30., 20:15
Orbán Viktor az utolsó pillanatig támogatta David Cameron brit miniszterelnököt a Juncker kinevezése elleni küzdelemben, ezzel pedig a Neue Zürcher Zeitung szerint külpolitikailag elszigetelte magát, mivel a jelölés elutasításával az unió hatáskörének bővítése és az uniós szerződések módosítása ellen tiltakozott.
2014. június 30., 15:14
A Ruhr-vidék, a német nehézipar egykori fellegvára, kulturális sokszínűségéről is vált ismertté az elmúlt évtizedekben. Az egyik csúcs: a Klavier-Festival Ruhr, a zongora-muzsika legnagyobb seregszemléje a világon. Idén 23 városban, 65 hangversenyen, 89 művészt hallhat a hazai és a nemzetközi publikum.
2014. június 30., 11:49
Ukrajnában béke lehetne, de nincs. Hiába hirdetett egyhetes tűzszünetet múlt pénteken Petro Porosenko, az ország újonnan megválasztott elnöke, a Kelet- és Délkelet-Ukrajnában kikiáltott szeparatista orosz „népköztársaságok” csaknem olyan tevékenyek, mint voltak. A Nyugat nem hajlandó tágítani attól, hogy Putyin suttyomban támogatja a lázadók katonai erőit, bármiképp tagadja is ezt a Kreml. ACZÉL ENDRE írása.
2014. június 30., 09:03
Ma jár le a Petro Porosenko elnök által pénteken meghosszabbított tűzszünet Ukrajnában. A harcok azonban a hétvégén sem csitultak. Az ukrán média beszámolói alapján legalább öt ember életét vesztette a hétvégén Kelet-Ukrajnában.
2014. június 30., 05:40
Feszült marad a viszony Magyarország és az Európai Unió között a következő negyedévekben, ami hatással lehet az ország GDP-növekedési kilátásaira is. Számos kellemetlen ügy negatív hatása egymásra rakódik.
2014. június 30., 05:30
Iszlám kalifátus létrehozását jelentette be az Irakban és Szíriában is harcoló, Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges szunnita szervezet vasárnap, közel száz évvel az utolsó iszlám kalifátus megszűnése után.
2014. június 29., 18:49
Robbanásban vesztette életét Suzie Salman, akinek legutóbbi sorozata pont a hazájában dúló polgárháború szörnyűségeit dolgozta fel.
2014. június 29., 13:22
Csaknem 800 ezer szavazattal fejezték ki a hongkongi polgárok azt az igényüket, hogy a városvezetés, illetve Peking engedjen a választási reformot követelőknek, s az általános választójog úgy érvényesüljön, hogy a jelöltállítás is nyílt, szabad legyen – számolt be a helyi online média vasárnap, a tíznapos szavazás utolsó napján.
2014. június 29., 09:41
Keddtől két hónapon át ismét járőröznek magyar rendőrök az Adriai-tenger horvát szakaszán, Zára (Zadar) térségében.
2014. június 28., 20:44
Az egykor a trónörököst és nejét szállító Grdf und Stift limuzin replikája begördül a kis utcába, a hátsó ülésről két tinédzser ugrik ki, elvegyülnek a háromszáz nézelődő között, a sofőr kiszáll, kötélkordonnal körülveszi az autót, majd nem történik semmi. Ezt tapasztalta az MTI tudósítója percre pontosan száz évvel a lövések eldördülte után a szarajevói merénylet helyszínén.
2014. június 28., 18:34
A fenti címmel jelent meg a The Economist tudósítása a 70 évvel ezelőtti eseményekről, amikor a budapesti zsidóságot – mintegy 220 ezer embert – sárga csillaggal megjelölt házakba, kétezer lakásba zsúfoltak. Az angol lap beszámolójának rövidített változatát közöljük.