Tűzszünet tűzzel

Vannak dolgok, amelyeket csak a vak nem lát. Egyrészt fényképfelvételeken és videókon jól kivehető, hogy orosz zászlókkal ékesített harckocsik közlekednek Donyeck és Luganszk – a két „népköztársaság” – térségében, és sokkal több tüzérségi eszköz van az Ukrajnáról leválni akarók kezén, mint eddig volt. Nyilván azok se kínaiak, akik egy ukrán csapatszállító repülőgépet lelőttek, vagy akik az ukrán–orosz határon a nyugati (ukrán) oldal őrseit rombolgatják.

De ez csak a katonai oldal, a politikai jóval súlyosabb és összetettebb. Porosenko elnök egyoldalú tűzszüneti döntését és a hozzá kapcsolódó politikai programot homlokegyenest másként magyarázzák Kijevben és Moszkvában. Még ha egyetlen lövés se dördülne el, akkor se lehetne szemet hunyni afölött, hogy Porosenko fegyverletételre szólította fel a szeparatistákat, Putyin meg tárgyalásokat sürget a donyecki oroszok és Kijev között. Az egyik attól várja a békét, hogy az orosz milíciák (a helyiek és az „importáltak”, közöttük doni kozákok és mindenre kapható csecsenek) eltűnnek Kelet-Ukrajna térképéről, a másik attól, hogy Porosenko kiegyezik a szeparatistákkal. Az ukrán elnök azonban az általa terroristáknak nevezett elemekkel még csak egy asztalhoz se hajlandó leülni. Közvetítőt kér, ami nem is nagyon burkolt utalás arra, hogy a szeparatistákat csak Moszkva bírhatja belátásra. Ebben történetesen egyetértenek az ukrán elnök és amerikai meg uniós barátai.

Szemben áll ezzel az az orosz állítás, hogy Putyinnak nincs befolyása a kelet-ukrajnai „népköztársaságokra”. Efölött is érdemes elidőzni egy keveset. Nem egyszer írtuk le ezeken a hasábokon, hogy Ukrajna olyan ország, amely történelmi és kulturális okoknál fogva kétlelkű. A javarészt oroszok lakta és az orosz nyelvű, eloroszosított keleti rész szinte semmilyen rokonságot nem érez az ukrán nyelvű, még vallásilag is elkülönült, javarészt a falvakba szorult nyugatival. Nem kellett Putyinnak megszületnie ahhoz, hogy a donyeckiek meg a luganszkiak a maguk „orosz életét” akarják élni. Nem szükségképpen Oroszországban – bár a legvadabb politikai vezetők csatlakozni akarnak az Orosz Föderációhoz –, hanem autonóm módon, akár magában a független Ukrajnában. Ilyenformán én nem tudom ab ovo Moszkva ösztönzésének számlájára írni azt, hogy a „népköztársaságok”, Putyin intése ellenére, mindenképp népszavazást akarnak tartani az önállóságról.

Érdekes, hogy Putyin és Porosenko napi rendszerességgel telefonálgatnak egymásnak a „békéhez vezető útról”. Csakhogy Putyin nem békeajánlatnak tekinti Porosenko béketervét, hanem ultimátumnak. Ami annyit jelent, hogy nem támogatja a lázadók egyoldalú fegyverletételét és átvonulásukat Oroszországba. E sorok írásakor körülbelül itt tart a történet, a kibontakozás legkisebb jele nélkül. Ha tudnánk, hogy Porosenko mit ajánl a donyeckieknek és a luganszkiaknak autonómia dolgában, okosabbak lennénk. Egyelőre azonban csak azt tudjuk, hogy a donyeckiek a „terroristaellenes hadjáratot” folytató ukrán hadsereg teljes kivonását követelik a területeikről – még mielőtt ők maguk akár egyet is lépnének. Ez teljesíthetetlen követelés, mert annyit jelent, hogy az ukrán hadseregnek nincs szabad mozgása a saját államterületén. Lábhoz tett fegyverrel állni egy dolog; kivonulni megint más.

A helyzetet nagyban bonyolítja, hogy a reguláris ukrán hadsereg mellett nacionalista szabadcsapatok is harcolnak az orosz milíciák ellen, s ezzel ürügyet szolgáltatnak Putyinnak ahhoz, hogy „az orosz államhatár védelmében” az ukrán határtól néhány tíz kilométerre friss csapatokat vonultasson fel. Meg arra is, hogy nagy hirtelen hadgyakorlatokat rendeljen el a környéken. A kardcsörtetésre olyannyira felfigyeltek az unióban, hogy Merkel német kancellár és Hollande francia elnök ugyancsak telefonálgatni kezdett az orosz kollégának, hogy fogja már vissza magát...

Kétségelen: a gyönge, rosszul kiképzett és gyöngén felszerelt ukrán hadseregre az orosz akkor csaphat le, amikor csak akar. A határt átlépni – az „orosz honfitársak védelmében” – semmibe se kerül, mármint a szó fizikai, nem pedig jogi értelmében. Minden elemző azt firtatja, elszánja-e magát erre Putyin. A túlnyomó többség arra szavaz, hogy nem, mert az orosz elnök egyelőre csak bizonytalanságban akarja tartani ukrán kollégáját. Oroszország számára nincs jobb kimenetel ebből a konfliktusból, mint az, hogy Ukrajna alakuljon át egy gyönge, laza föderációvá, ahol is az ország szinte teljes iparát birtokló keleti és délkeleti (orosz) országrésznek meghatározó szava lesz a látszólag egységes ország politikai orientációjának formálásában.

Azt talán, hogy Porosenko aláírja a társulási (szabadkereskedelmi) megállapodást az unióval, Moszkva lenyeli. Azt azonban, hogy Ukrajna közeledjen a NATO-hoz, már semmiképp se. Putyin a NATO-t nem partnernek, hanem ellenségnek tekinti, a NATO-tagállamokkal határos Ukrajna pedig ideális „puffer” számára az atlanti szövetség és Oroszország között.

Mire ez a lapszám megjelenik, Porosenko egyhetes tűzszünete (ultimátuma?) lejár. Csak akkor leszünk okosabbak. Ha az orosz szeparatisták nem teszik le a fegyvert, az ukrán hadsereg kénytelen megint támadásba lendülni és üldözni az ellenállókat az orosz határig. Akkor derül majd ki, mi lesz az orosz reakció.

Ez éppenséggel nem a legüdítőbb perspektíva. Sőt. Azon a bizonyos csatatéren nem lesznek NATO-erők, azaz nincs, aki Ukrajnát megvédje. Lehet ugyan az oroszokat mindenféle szankciókkal sújtani – az eddigiek semmit se értek –, de tartok attól, hogy amíg a kezében tartja fél Nyugat-Európa földgázellátását, Putyinnak nincs igazán mitől tartania.

Vannak mindenféle tervek arra nézve, hogy az orosz gáz hogyan helyettesíthető. Igen olcsó amerikai és kanadai palagázzal, amelyet azonban előbb cseppfolyósítani kell, majd tankhajókra rakni, aztán ma még nem létező terminálokban lefejteni, s onnan a vásárlókhoz eljuttatni. De mindez egy körülbelül 2020-as perspektíva, és ma még csak 2014-et írunk. Egyelőre a tény az, hogy nyolc éven belül harmadszor a Gazprom megint elzárta az ukrajnai gázcsapot, tekintettel arra a 4,5 milliárd dolláros tartozásra, amelyet Ukrajna nem képes megfizetni. Igaz, a tározókban felhalmozott készletek télig kitartanak (s közben a németek az Északi Áramlaton keresztül folyamatosan kapják és terítik tovább az orosz földgázt), de mi lesz azután? Mi lesz azokkal, akik – mi is benne vagyunk a játékban – az Ukrajnán átfutó földi vezetékeken át kapják a gázt?

Szerintem itt a leginkább véres az egész történet torka. Nagyon jó, hogy Ukrajna szabadkereskedelmi társulást létesít az unióval, de még nem láttam jelentkezőt, aki azt a bizonyos 4,5 milliárdot megfizetné. Az, hogy az unió a Gazprom ellen monopóliumeljárást indít, nem több a bolha köhögésénél.

Igen, az orosz állami gáztröszt a Kreml meghosszabbított karja, nem „normális” gázkereskedő, hanem eszköz, amelyet az orosz kormány akár politikai nyomásgyakorlásra is felhasznál; de akkor mi van? Az unió megtiltja a németeknek, hogy orosz gázt vegyenek? Ugyan. Akkor már jobb volna Ukrajnának olyan mentőhitelt adni, mint amekkorát Görögország, Spanyolország, Írország kapott. Akkor ötről a hatra lehetne lépni – csakhogy Ukrajna nemhogy az euróövezetnek, de még az uniónak se tagja.