2014. július 7., 12:39

Társadalmi tanulmányok alapszakos hallgatóként költözött ki a Moszkva téri hajléktalanközösségbe. A „résztvevő megfigyelés” alapján született tudományos dolgozata és A Moszkva tér gyermekei című könyve. Utóbbi bővített kiadása most jelent meg. Nem csupán a peremlét mikrovilágának újabb karaktereiről ad képet, hanem az is kiderül: szerencsésebb sorsú emberek is tanulhatnak azoktól, akiknek hétköznapjai valójában a puszta túlélésről szólnak. Pőcze Flórával SZTANKAY ÁDÁM beszélgetett.

2014. július 7., 11:40

Kinek a tenger, kinek a Balaton. A szolárium nem kiváltója. Ez is allergia? Dr. Nagy Éva bőrgyógyászt kérdezi Pásztor Magdolna.

2014. július 7., 05:42

A The Washington Post szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség jóval több egyszerű állampolgárt hallgatott le, mint külföldi célszemélyt 2009 és 2012 között. A lap úgy tudja: tíz esetből kilencben nem a megfigyelni szándékozott személy akadt az ügynökség hálójába, hanem valaki más.

2014. július 7., 05:32

Az ukrán kormányerők folytatták előrenyomulásukat vasárnap és két újabb várost foglaltak vissza a szakadároktól Donyeck megyében jelentette be közleményében az elnöki hivatal.

2014. július 6., 16:53

Nem söprik szőnyeg alá a nyomozás eredményeit, és példás szigorral megbüntetik a kedden brutális kegyetlenséggel megölt palesztin tizenéves gyilkosait – mondta Simon Peresz izraeli államfő a Gázai övezetből rakétákkal lőtt Szderótban a külföldi tudósítók számára vasárnap tartott szokásos éves sajtókonferenciáján.

2014. július 5., 20:33

Nagy vihart váltott ki és egyben súlyos csapást is jelent a Vatikán döntése Józef Wesolowski érsek ügyében, Az egykor Dominíkán apostoli nuncius lengyel főpapot egy éve hívták vissza állomáshelyéről, mert a dominíkaiak pedofíliával vádolták meg. A bizonyító anyagokat a Szentszéknek és Lengyelországnak is elküldték – ez utóbbi ügyészsége közölte, addig nem nyomozhatnak, amíg a Vatikán nem dönt az érsek ügyében. Most Wesolowskit kizárták a papok sorából, s ez a döntés a lengyel egyház életében eddig példa nélküli.

2014. július 4., 20:00

Legalább 150 oroszbarát szeparatista harcos vesztette életét a kijevi kormányerők kelet-ukrajnai támadásaiban. Az összecsapásokban 13 katona is elesett, további kilenc pedig megsebesült – közölte pénteken a „terrorellenes művelet” egyik szóvivője.

2014. július 4., 17:17

Ukrajna lelövi az orosz helikoptereket, ha megsértik az ukrán határt – jelentette ki az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács titkára.

2014. július 4., 14:05

A BBC értesülései szerint a brit kormány néhány éve terveket dolgozott ki egy százezer fős szíriai felkelősereg kiképzésére és felszerelésére, ám a kockázatok miatt végül elállt e tervtől.

2014. július 4., 10:27

Tálib rakétatámadás tönkretette Hamid Karzai afganisztáni elnök helikopterét a kabuli repülőtéren – közölte az afgán hadsereg pénteken.

2014. július 4., 09:34

A Hotel Benczúr kvízjátékának nyertese: Piszker Éva, cserszegtomaji lakos. Ő tehát az a szerencsés játékos, aki két éjszakát félpanziós ellátással a budapesti Benczúr szállodában tölthet.

2014. július 4., 08:51

Jean-Claude Juncker mindenben Orbán antitézise. Nem harcokat folytat, hanem egyezségeket köt. És valódi konzervatív demokrata; sokan úgy vélik, jobban támaszkodik majd az Európai Parlamentre, mint elődei – márpedig a magyar miniszterelnök Strasbourgban kapta eddig a legnagyobb pofonokat.

2014. július 4., 05:38

Petro Porosenko ukrán elnök bizonyos feltételek teljesülése esetén készen áll tűzszünetet kötni a kelet-ukrajnai oroszbarát lázadókkal, ezt maga az államfő jelezte a Joe Biden amerikai alelnökkel folytatott csütörtöki telefonbeszélgetése során.