2014. augusztus 28., 11:30

Az egyik legolvasottabb erdélyi magyar internetes lap, a Transindex felelős szerkesztője, Balázsi-Pál Előd Bálványozunk című írásában azt is írta Orbán Viktor „illiberális” beszéde kapcsán: „Orbán Viktor Erdélyben, Tusnádfürdőn egy olyan rendszert vizionált, amelynek hazai gyakorlatba ültetése ijesztő következményekkel járna a romániai magyarság számára.” A szerzőt Kolozsvárott hívtuk fel. A 168 Órának arról is beszél: lehet, Orbán Viktornak az az álma, hogy a határon túliakkal létrehozza a Kárpát-medencei közös nemzetállamot, de ez nevetséges. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.

2014. augusztus 28., 10:56

Mostanában az egyik legsűrűbben felvetődő kérdés a politikában, hogy vajon jó főpolgármester-jelöltet választottak-e az összefogás pártjai, az MSZP, a DK és az Együtt–PM.

2014. augusztus 28., 09:35

Magyarország megsérti a norvég alapokról szóló megállapodást, amelynek legnagyobb haszonélvezője maga a kormány, ezért a civilszervezetek támogatását folytatják ugyan, de a kormánynak szánt pénzek folyósítását felfüggesztették.

2014. augusztus 27., 11:29

Elhagyta a börtönt Ewelina C., az első nő, akire az un. Bestiatörvény vonatkozhatna. A kielcei rendőrség mindenkit biztosított, hogy felkészült a volt rab izolálására.

2014. augusztus 27., 10:53

Még néhány hét, és 5 millió skót fog szavazni arról, hogy országuk kiváljon-e az Egyesült Királyságból vagy ne. Váljon-e függetlenné, vagy élvezze tovább azt a részleges autonómiát, amit a 90-es évek végén még Tony Blair munkáspárti kormánya juttatott neki. E pillanatban a „nem”-szavazatok látszanak kényelmes többségben lenni, de a függetlenség hívei sokkal aktívabbak és hangosabbak. A hatalmon levő Skót Nemzeti Párt (SNP), az „igen” tábor zászlóvivője gazdag jövővel kecsegteti honfitársait, nem utolsó sorban az északi-tengeri olaj- és földgázkincsre hivatkozva. ACZÉL ENDRE írása.

2014. augusztus 27., 10:07

Kísértetiesen hasonló az én tavaly szeptember óta tartó, egyre kevésbé baráti kapcsolatom a Hegyvidék Parkoló Társasággal, mint amit a 32. számban Bonifert Mária leírt.

2014. augusztus 27., 05:30

Elpusztult Misszionárius Pepe, a páratlan élővilágáról ismert Galápagos-szigetek egyik jelképének számító óriásteknős, amelynek halálához az ottani nemzeti park (PNG) tájékoztatása szerint a túlsúly és a magas koleszterinszint vezetett, írja az MTI.

2014. augusztus 26., 14:14

Ismét az Oroszország elleni uniós szankciókat bírálta a jobboldali-nacionalista Orbán Viktor kormányfő magyar diplomaták előtt – írja a Neue Zürcher Zeitung.

2014. augusztus 26., 11:10

Hamarosan jókora lőszerrakomány indul útnak Budapestről, a miniszterelnök ugyanis kis híján hatmillió darab puska-, ágyú- és aknalőszert, illetve taracklövedéket ajándékozott az Iraki Köztársaságnak. A lőszereket az iraki kurdok támogatására küldi a Magyar Honvédség elfekvő készletekből.

2014. augusztus 26., 09:39

Miért utazik az ember hirtelen Isztambulba? Mert a barátnője hasonló hirtelenséggel feladja nyugodt, napsütötte antalyai életét, hogy a nyüzsgő, húszmilliós világvárosban apró hotelt nyisson, a stabil jövő reményében új életet kezdjen.

2014. augusztus 26., 09:11

Göteborg vezető napilapjában jelent meg az alább teljes terjedelmében olvasható írás. A cikket az újság kulturális rovatvezetője jegyzi. Címe: . Amikor a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor kételkedik a demokráciában és elismerőn beszél olyan országokról, mint Kína és Oroszország, a külvilágnak reagálnia kell – írja Gabriel Byström, aki a svéd politikusok hamisságáról is kifejti véleményét.