Irán az amerikai támadások mellett egy földrengést is átvészelt, majd Izraelt támadta. Íme, Donald Trump beszéde az amerikai csapásokról.
XIV. Leó pápa a megválasztása óta még nem beszélt erről a témáról, ami miatt rengeteget támadják az utóbbi időben a katolikus egyházat. Most azonban állást foglalt.
Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
2016. január 17., 07:07
Az amerikai elnök kegyelemben részesített szombaton hét iráni állampolgárt, akik közül egyesek még tárgyalás előtt állnak, mások pedig már megkezdték büntetésük letöltését valamelyik amerikai börtönben.
2016. január 16., 18:24
Emlékművet kapott szombaton Prágában Jan Palach, aki 1969 január 16-án a cseh Nemzeti Múzeum történelmi épülete előtt a Vencel-téren felgyújtotta magát, hogy tiltakozásra ösztönözze Csehszlovákia lakosságát az ország szovjet megszállása ellen.
2016. január 15., 19:49
Leállították az Angela Merkel német kancellár menekültpolitikája ellen indított aláírásgyűjtést a Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) parlamenti (Bundestag-) frakciójában, de a kancellárt így is egyre több bírálat éri, pénteken a koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) részéről kritizálták a menekültválság rendezéséről alkotott elképzelését.
2016. január 15., 09:07
Ami a kölni dóm és főpályaudvar között szilveszter éjszakáján történt, igazolta egyrészt azokat, akik attól féltek, hogy a több mint egymillió befogadott, más kultúrkörből származó menekült számos problémát okoz Németországnak. Másrészt cáfolta azokat, akik sejtették, hogy a menekültek első szörnyű megnyilvánulása megváltoztatja a társadalom legnagyobb részének „isten hozott” magatartását.
2016. január 15., 08:01
Tízezer euró nyomravezetői jutalom jár a Kölnben szilveszterkor nők ellen elkövetett szexuális zaklatások és rablások feltárásában döntő fontosságú információkért – közölte csütörtökön a németországi város ügyészsége. Hasonló bűncselekmények történtek egyebek mellett Hamburgban is, ahol eddig nyolc feltételezett elkövetőt azonosítottak.
2016. január 15., 06:52
Elhunyt René Angélil, Céline Dion férje – közölte a kanadai születésű énekesnő egy, a Facebookon közzétett bejegyzésében csütörtökön.
2016. január 14., 14:49
2016. január 14., 08:28
Pontos képet alkothatunk arról, hogy éppen milyen kemény tél van Kína legnyugatibb és legnagyobb tartományában, Hszincsiang–Ujgur Autonóm Területen. A félelmetes jégcsapokról készült képeket a Shanghaiist című kínai lap osztotta meg .
2016. január 14., 07:42
Terrortámadás-sorozat történt Indonézia fővárosában. Jakarta belvárosában először bombarobbanásokat lehetett hallani, azután lövöldözést, majd újabb detonációkat.
2016. január 14., 05:59
E heti számunk címlapján Pataki Ági, a fotómodellből lett üzletasszony látható, aki egy blogon elnyerte Az év polgára címet. A vele készült interjúból kiderül, miért tartja fontosnak a civil bátorságot és hogy milyen társadalomban élne szívesen.
2016. január 13., 06:37
Az iráni hadsereg két kisebb amerikai hadihajót fogott el, melyek az ország vizeire tévedtek.