Kilenc hónap a Föld körül
S. Takács András és Cseke Eszter az On The Spot: 9 hónap alatt a Föld körül című filmsorozatukban arra keresik a választ, hogy a születés körülményei miként határozzák meg az emberi sorsot. Az egyik legdrámaibb epizód premierje január 25-én, este 22.25-kor lesz a Duna TV-n, két nappal a holokauszt nemzetközi emléknapja előtt.
Nem véletlen az időzítés. A film egyik szereplője, a Kanadában élő Leslie Rosenthal a dachaui koncentrációs táborban született. Édesanyja, a magyar származású Miriam Rosenthal ma már 93 éves.
Miriam nem sokkal a deportálás előtt ment férjhez, Dachauban derült ki, hogy terhes. A németek hét magyar terhes nőt különítettek el egy barakkban, köztük Miriamot is. A nők ott szülték meg a gyereküket, akiket a nácik életben hagytak. A lágerben világra jött babákkal akarták bizonyítani a háború után: ők nem is bántak olyan kegyetlenül a foglyokkal.
– A hét asszony közül már csak Miriam él. A családjával ’47-ben ment ki Kanadába. Mi a fiával vettük fel a kapcsolatot, és tavaly Dachauban, a tábor felszabadításának 70. évfordulóján készítettünk vele interjút. Ezután felkereshettük édesanyját is Torontóban – mondta a 168 Órának S. Takács András.
A dokumentumfilm bevezetőjében Nádas Péter író, aki 1942-ben született, arról beszél, fel lehet-e dolgozni a háborús születés traumáit.