2016. január 30., 07:35

„Ez valóságos csoda” kommentálta mindenki a 36 nap után egy kínai gipszbányából kimentett bányász esetét. Az emberek több mint 200 méterre a föld alatt kerültek bajba, s több mint 2 óráig tartott, amíg a hozzájuk lejuttatott mentőkabint felhúzták a felszínre.

2016. január 29., 10:59

Egy Thomas Becketnek tulajdonított csonttöredéket visz magával a magyar köztársasági elnök tavaszi, egyhetes Londonba és Canterburybe vezető zarándoklatára. Az esemény célja az Anglikán és a Római Katolikus egyház közötti megbékélés kifejezése, melyen részt vesznek a két egyház magas rangú klérusai is. Az esztergomi bazilikában őrzött relikvia 800 év után tér haza Angliába.

2016. január 28., 12:50

Január 6-án Észak-Korea hidrogénbombát robbantott. Legalábbis saját állítása szerint, amit a tudományos világ erősen kétségbe von. A föld alatti robbantások helyszíne és ereje ma már könnyen azonosítható. Az a rengés, amelyet az észak-koreai robbantás előidézett, még csak nem is hasonlított arra az erőre, amit egy termonukleáris fegyver alkalmazása előidézni képes. Sokkal inkább egy atombombáéra. De ha ez így igaz, akkor is aggasztó, mert nagyon is meglehet, hogy a Kim Dzsongun irányította ország tett egy lépést miniatürizált atomfegyverek előállítása felé. Azok meg éppenséggel arra jók, hogy ballisztikus – akár interkontinentális (ICBM) – rakétákra szereljék őket. Sikeres rakétakísérleteket pedig már végrehajtottak az észak-koreaiak. Még tengeralattjáróról is – állítólag. Ez az, ami igazán félelmet kelthet.

2016. január 28., 11:13

Lesz európai megoldás, mivel Merkel megállás nélkül fokozza a nyomást az uniós országokra. Tisztában van ugyanis azzal, hogy senki sem hajlandó bedönteni az uniót a menekültválság miatt – jósolja a Die Zeit, bár megállapítja, hogy Európa idáig rettenetesen szerepelt a migránsügy kapcsán.

2016. január 28., 10:46

A német lakosság elöregedése olyan mértékű, hogy azt várhatóan még tömeges bevándorlás sem tudja kiegyenlíteni, tűnik ki a Szövetségi Statisztikai Hivatal jelentéséből.

2016. január 28., 09:55

Ferenc pápa január 17-én felkereste a Tiberis partján álló 111 éves római Nagy Zsinagógát. Ő volt II. János Pál huszonhat és XVI. Benedek hat évvel ezelőtti látogatása után a harmadik katolikus egyházfő, aki belépett az olasz főváros zsidó imaházába. A pápát Riccardo Di Segni főrabbi fogadta. Jelen voltak az olasz kormány, a Zsidó Világszövetség, a diplomáciai testület képviselői és a muzulmán főmufti is. A hívek – köztük a holokauszt néhány túlélője – tapssal köszöntötték a szentatyát.

2016. január 28., 09:40

A 168 Óra címlapján a most hetvenéves Várszegi Asztrik. A főapát missziójáról szóló írás szerzője Békesi László, aki úgy látja, hogy a katolikus főpap élete és munkássága a nemes, önzetlen szolgálat, a jó képviselete. Békesi szerint ha hiteles közvélemény-kutatást végeztetnénk, valószínűleg Várszegi Asztrik lenne a legnépszerűbb közéleti szereplő napjainkban.

2016. január 27., 17:52

Egy Thomas Becketnek tulajdonított csonttöredéket visz magával a magyar köztársasági elnök tavaszi, egyhetes Londonba és Canterburybe vezető zarándoklatára. Az esemény célja az Anglikán és a Római Katolikus egyház közötti megbékélés kifejezése, melyen részt vesznek a két egyház magas rangú klérusai is. Az esztergomi bazilikában őrzött relikvia 800 év után tér haza Angliába.

2016. január 26., 09:37

A hatvanadik Bécsi Operabál már a nagy nap előtt meglepetéssel szolgált: a rendezvény háziasszonya alig pár héttel korábban bejelentette, hogy ez az utolsó. Desirée Treichl-Stürgkh, az Erste Bank vezérének neje úgy érzi, kilenc bál elég volt, átadja a stafétabotot. Mindenki sajnálatára – hiszen a feladatot tökéletesen látta el.

2016. január 26., 06:08

Nagy erőkkel keres az olasz rendőrség egy lopott Audit, amely veszélyes manőverekkel és 200 kilométeres óránkénti sebességgel „terrorizálja” a többi autóst és a hatóságokat Olaszország északkeleti tartományaiban.

2016. január 25., 19:53

A német hatóságok is elveszik az országba érkező menekültek értékeit, ékszereit, készpénzét, hogy ezzel a tartózkodásuk, ellátásuk költségeihez hozzájáruljanak. A bajor hatóságok a vitatott intézkedést a dán és svájci példa nyomán vezették be.