A pápa az idősebb testvéreknél
Ferenc pápa január 17-én felkereste a Tiberis partján álló 111 éves római Nagy Zsinagógát. Ő volt II. János Pál huszonhat és XVI. Benedek hat évvel ezelőtti látogatása után a harmadik katolikus egyházfő, aki belépett az olasz főváros zsidó imaházába. A pápát Riccardo Di Segni főrabbi fogadta. Jelen voltak az olasz kormány, a Zsidó Világszövetség, a diplomáciai testület képviselői és a muzulmán főmufti is. A hívek – köztük a holokauszt néhány túlélője – tapssal köszöntötték a szentatyát.
Szimbolikus, a katolikus egyház és a zsidóság kapcsolatát érintő látogatás volt. Szimbolikus azért, mert január 17. a zsidóság világnapja, a pápa pedig ezzel akarta kifejezésre juttatni tiszteletét az „idősebb testvér” iránt, ahogy a zsidóságot beszédében nevezte. Szimbolikus volt azért is, mert a katolikus egyházfő a Szent Péter térről érkezett, ahol hétezer menekült előtt juttatta kifejezésre együttérzését a világ hatvanmillió, segítségre szoruló száműzöttjével. Ez a két téma, a katolikus egyház és a zsidóság kapcsolata, valamint korunk egyik legnagyobb problémája, a menekültkérdés állt beszédének középpontjában is.
Az egyházfő a katolikus egyház modernizációjának kezdetét jelentő II. vatikáni zsinat alapgondolatára utalt: az „ablakok és ajtók megnyitása a világ felé”. Ez szerinte szembenézést jelent a múlt hibáival és a jövő kihívásával. Az előbbihez sorolta a kereszténység negatív viszonyulását a zsidósághoz a történelem során. Hangsúlyozta: „A kereszténységnek zsidó gyökerei vannak, tehát egymás testvéreinek kell éreznünk magunkat, hiszen a zsidók a keresztények idősebb testvérei. Mindnyájan egy családhoz, Isten családjához tartozunk. Bár a katolikus egyház a Krisztusba vetett hiten keresztüli üdvösséget vallja, elismeri az Ószövetség visszavonhatatlanságát, és Isten Izrael iránti állandó hű szeretetét.”
Megismételte a II. vatikáni zsinat nyilatkozatának azt a részét, amely nemet mond a zsidóellenesség minden formájára és elítél minden, abból fakadó sértegetést, hátrányos megkülönböztetést, üldözést. „Keresztény ember nem lehet antiszemita” – jelentette ki.
Beszéde második részében a kereszténység és zsidóság jövőbeli közös sorsáról, feladatairól beszélt. Idetartozik, hogy az ökologikus gondolkozás fejlesztésével „megőrizzük Isten keresztényeknek és zsidóknak teremtett világát”. Emlékeztetett arra, hogy „a zsidó nép történelme során megélte az öldöklés borzalmait. Szenvedését és könnyeit nem szabad elfelejteni. A múltnak leckéül kell szolgálnia a jelen és jövő generációi számára.” Hozzátette: korunk fegyveres konfliktusai az ötödik parancsolat – „ne ölj!” – betartására köteleznek. Emlékeztetett a kereszténységnek és a zsidóságnak a béke és az igazságosság melletti elkötelezettségére.
A mai kor nagy problémájáról, a menekültkérdésről az mondta: „Gondját kell viselni mindenkinek, akinek szüksége van rá: a szegényeknek, a kirekesztetteknek, a védteleneknek. Minden emberi lény Isten teremtménye, testvérünk, függetlenül fajtájától, származásától, vallásától.” Emlékeztetett arra is, amit egy korábbi, a katolikus papsághoz és a hívekhez intézett körlevelében írt: a kereszténység egyik fő parancsolata a felebaráti szeretet, az irgalmasság. Kifejezte kívánságát, hogy „a jövőben mi – zsidók és keresztények – minél közelebb kerüljünk egymáshoz, nőjünk össze”.
Végül a római zsidó közösség elnök asszonya, Ruth Dureghello vezette végig a pápát a római zsidónegyeden; az egyházfő megkoszorúzta az 1943-ban Auschwitzba deportált több mint kétezer római zsidó emlékművét.
A római Nagy Zsinagógában tett látogatás Ferenc pápa részéről természetes gesztus volt, eddigi főpásztori tevékenységének logikus folytatása. Már püspökként is jó kapcsolatot ápolt az argentin zsidó közösséggel. Rendszeresen találkozott Abraham Skorka főrabbival, közös interjúkötetet adtak ki, és meghívta Skorkát az őt Jeruzsálembe kísérő küldöttségbe is.
A katolikus egyház közeledése más vallásokhoz, de különösen a zsidósághoz a XXIII. János pápa által meghirdetett II. vatikáni zsinattal (1963–65) kezdődött. Az erről kiadott dokumentum háromszor is említi a két vallás közös eredetére utaló „pászkamisztériumot”, a halál és feltámadás ünnepét. A nyilatkozat utolsó, Nostra aetate (Korunk) című fejezetében az egyház elismerte a zsidóság isteni kiválasztott voltát, amelyben a kereszténység gyökerezik. Az isteni megváltás részének nyilvánította a vallások pluralizmusát, ami annak az addig érvényben volt tanításnak a végét jelentette, hogy az egyedül üdvözítő vallás a katolikus. A zsinat törölte liturgiájából, dokumentumaiból, tankönyveiből az „istengyilkosság” vádját is, amely évszázadokon át az antiszemitizmus egyik alaptétele volt.
A dokumentum örök mementónak nevezte a holokausztot az emberiség számára. Fontos lépés volt a katolikus egyház zsidósághoz való közeledése terén a Vatikán 1998-ban közzétett Emlékezzünk: Reflexió a soára című dokumentuma. Ez ismételten elítéli az antiszemitizmus minden formáját, és sajnálatát fejezi ki a katolikus egyház mulasztásaiért. II. János Pál pápa bocsánatot kért a világtól azért is, hogy az egyház a történelme során csaknem száz konkrét esetben vétett személyek (Galilei-per), illetve vallások (köztük a protestánsok, a zsidóság és az iszlám) ellen.
A zsidó–keresztény dialógus teológiai téren nagy előrehaladást tett a közeledésben. Ez azonban egyik oldalon sem jutott el ilyen mértékben a hívekhez. A kölcsönös előítéletek a társadalom nagy részében még világszerte élnek. Ez megnyilvánul olyan szélsőjobboldali pártok, mozgalmak erősödésesben Európa-szerte és Észak Amerikában, amelyek nem titkolják antiszemita beállítottságukat.
Ferenc pápa a római zsinagógalátogatással nem fejezte be a katolikus egyház más, a történelem során sokszor ellenségesnek tekintett vallások iránt tett gesztusait. Bejelentették, hogy az általa meghirdetett Irgalmasság szent év keretében a svédországi Lundba utazik, ahol az Evangélikus Világszövetséggel közösen ünnepli meg a reformáció napját. A közeljövőben felkeresi a római mecsetet is. Ez lesz az első eset, hogy egy pápa elmegy az olasz főváros mohamedán dzsámijába.
Ferenc a kibékülés pápája – állapítja meg Reinhard Marx, a német Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.
