2013. október 24., 14:29

Az 51. Viennale csakúgy mint a többi hasonló bécsi filmszemle mostanában egyben a halódó kis művészmozik megmentésének kísérlete is. Hiába a sok multiplex, a megnyitót az idén is a Gartenbau moziban tartják, és a programokat hasonló belvárosi helyszínek között osztották el. A 12 nap alatt összesen 300 játék- és dokumentumfilm tekinthető meg. Várhatóan az idén is több mint százezren váltanak majd jegyet.

2013. október 23., 18:01

Zsarolással fűszerezett, nagyhangú nyilatkozatok, hajmeresztő próbálkozások, ötletelés képtelen szövetségekről és persze zárt ajtók mögötti tárgyalások. Ezzel telnek a választásokat követő hetek Ausztriában. Hogy aztán – valószínűleg – újra nagykoalíciót alakítson az immár középpárttá zsugorodott SPÖ és ÖVP. Ha így lesz, ez a kormány rekordkicsinységű többséggel rendelkezik majd, ami aligha könnyíti meg a dolgát. A bombabiztos kormányzáshoz tehát nem ártana bevonni egy harmadik pártot, csak hát melyiket? SZÁSZI JÚLIA elemzése.

2013. október 23., 12:41

Magyarországon sok zsidó csak felnőttként értesül a származásáról, a szülők a kommunizmus idején ily módon akarták megkímélni gyerekeiket egy sor problémától, ma viszont Budapesten ismét viszonylag hiteles zsidó életet és kitűnő konyhát találni – írja a Die Welt.

2013. október 22., 11:43

Miután a német liberális párt, az FDP hatvannégy év után a legutóbbi választásokon nem került be a berlini parlamentbe, a múlt kedden felszámolta hivatali helyiségeit, és kiköltözött a Bundestag épületéből.

2013. október 21., 20:37

Barack Obama amerikai elnök hétfőn elismerte, hogy az egészségügyi reform bevezetése technikai szempontból sem volt zökkenőmentes, de hangsúlyozta, hogy a változások többet jelentenek annál a weboldalnál, ahol a biztosításra feliratkozni vágyók az utóbbi napokban műszaki gondokat tapasztaltak.

2013. október 21., 18:23

Nyolcvan éve, hogy a Vatikán egyezményt kötött Németország újdonsült vezetőjével, Adolf Hitlerrel. A Führer első nagy külpolitikai sikerének örvendett, XI. Pius pápa annak, hogy biztosítottnak vélte egyházának tevékenységét az új, kibontakozóban lévő világrendben is. Kisvártatva azonban nagy csalódás következett, és a pápa, ha megkésve is, enciklikájában már „égető aggodalommal” bírálta a nácikat. HELTAI ANDRÁS írása a Szentszék történetének egy vitatott fejezetéről.

2013. október 21., 17:21

Julija Timosenko bebörtönzött volt ukrán miniszterelnök szabadon engedését az Európa Unió előfeltételnek tekinti ahhoz, hogy a november végén Vilniusban tartandó keleti partnerségi csúcstalálkozón aláírhassák a szabadkereskedelmi egyezményt is magában foglaló EU-ukrán társulási megállapodást – hangsúlyozta több résztvevő az EU-országok külügyminisztereinek hétfői luxembourgi tanácskozásán.

2013. október 21., 15:58

Az orosz Nemzeti Terrorellenes Bizottság (NAK) megerősítette, hogy ismeretlen robbanószerkezet lépett működésbe hétfőn egy menetrend szerinti buszjáraton a dél-oroszországi Volgográdban. A merényletnek öt vagy hat halálos áldozata és huszonhét sérültje van.

2013. október 21., 13:45


                     
 
     Ez a játék nem véletlenül kapott nyomdafestéket nem tűrő véleményeket a megjelenésekor. Legszívesebben én is egy ilyen jelzővel illetném a Terminal Reality alkotását, mert bár egy alapvetően jó koncepciójuk volt, a kivitelezésre finoman szólva nem találok pozitív szavakat...

2013. október 21., 13:21

Instabil, veszélyes helyen alakítaná ki a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) a Verespatakra tervezett külszíni aranybánya ciános zagytározóját – állítja Ştefan Marincea, a Román Földtani Intézet (IGR) múlt héten leváltott igazgatója a Gandul című független lap hétfői számában közölt interjúban.

2013. október 21., 12:29

Hallott-e Ön arról, melyik a legélhetőbb európai város?

Ahol Bécs az első, hogy csúszott Budapest az 50. helyre?

Valamikor itt a kapuk is nyitva voltak...

Itt nincs gazdája se a házaknak, se az utaknak, se a közterületeknek.

Itt senki sem felel semmiért? És mi?

Ladányi János városszociológust kérdezi Pásztor Magdolna.