Ki kivel?

A szeptember végi parlamenti választások legijesztőbb tanulsága a szélsőjobboldali Szabadságpárt látványos erősödése. Az ily módon harmadik helyét bebiztosító FPÖ kétségkívül a kormányzással elégedetleneknek köszönheti a háromszázalékos gyarapodást (csaknem 21 százalékra), ahogy a két újonnan bejutott párt is egy másfajta kormányzásban reménykedőktől kapott bizalmat. Hiába, a Szabadságpárttól ma még bizonyos elvárások (no meg az EU-szankciók rossz emléke) miatt az SPÖ határozottan, az ÖVP kissé bizonytalanul elhatárolódik. Súlya a szociáldemokrata álláspontnak van, hiszen ha nagyon akarná, és beérné a soványka egymandátumos többséggel, éppenséggel megalakíthatná az SPÖ–FPÖ-kormányt, szemben az ÖVP-vel, amelynek mindenképp harmadik pártra lenne szüksége. Az újak egyelőre inkább csak belezavarnak a képbe, így aztán ebben a pillanatban a legvalószínűbb megoldás a harmadik partner nélkül is többséggel rendelkező SPÖ–ÖVP-koalíció.

Az SPÖ biztosabb a jelenlegi felállás folytatásának szándékában. A Néppárt kényszeredetten kombinál. Vezére, az eddigi alkancellár-külügyminiszter Spindelegger tudatában van pártja nélkülözhetetlenségének, és úgy döntött, nem adja magát olcsón. Pozíciója szinte napról napra változik, amint az alternatívának tekintett esetleges hármas koalíció egyik-másik kiszemelt résztvevője éppen lejáratja magát. Ez történt a Stronach Csapata (TS) nevű új parlamenti párttal, amely tizenegy mandátumával többséget biztosíthatna egy ÖVP–FPÖ-koalíciónak. A kanadai–osztrák üzletember, aki nyolcvanadik születésnapja után szállt be a politikába, és rögtön eredményt is elért, már a kampányban előrevetítette a káoszt. Naiv elképzeléseit is sűrűn váltogatva a televíziós vitákban alaposan lejáratta magát. Minden bizonnyal ezért is szerepelt a párt gyengébben az előzetes várakozásoknál. No meg, mert a döntő pillanatban elhatárolódott a szélsőjobb kedvenc vesszőparipájától, az idegengyűlölő, rasszista nézetektől.

Ez még kapóra is jöhetett volna a Néppártnak kormányalakítási megfontolásainál, ám a derék üzletember a választások után önmagát is lejáratja. Előbb leváltotta legfőbb segítőit (amúgy a politikában járatlan ismeretleneket), majd a kampányba pumpált millióinak visszakövetelésével keltett figyelmet. Állítólag 20-25 millió eurót áldozott az általa alapított pártra, s ebből 10 milliót hitelnek tekint, ezért kéri vissza a tartományi szervezetektől. Az már csak hab a tortán, hogy hirtelen dolga támadt Kanadában, így „nem volt ideje” ellátogatni a Hofburgba, ahol Heinz Fischer államfő szokás szerint a kormányalakítási megbízás kiadása előtt sorra fogadta a pártok vezetőit. Az SPÖ számára Stronach nem is volt opció, az ÖVP és az FPÖ pedig belátta, hogy a dolog komolytalan.

A Zöldekről koalíciós partnerként kevés szó esik, pedig ők erősödtek, még ha nem érték is el a célt, a harmadik helyet. Több tartományban már a kormányba kerültek, ám sok borsot törnek koalíciós partnerük meg az ott élők orra alá. Bécsben a legújabb, nekik tulajdonítható csíny a Mariahilfer Strasse teljes autómentesítése. Sokan nevetségesnek tartják a heves vitát arról, milyen színűre fessék át a kerékpárutakat: kékről pirosra, vagy fordítva.

Szóba jöhetnének egy hármas koalícióra a Neos nevű új párt liberálisai, akik ugyan szintén járatlanok a politikai életben, ám tapasztalt egykori politikusoktól kapják a tanácsokat. Választási sikerüket is annak köszönhetik, hogy az utolsó pillanatban az addig csak pénzzel segítő Hans-Peter Haselsteiner a nevét is adta a kampányhoz. Azóta a nagy elődök, az eleinte sikeres, később a parlamentből kibukott Liberális Fórum politikusai – köztük Heide Schmidt, Friedholm Frischenschlager – bejelentették, hogy a háttérből tanácsokkal segítik az új pártot. Amely egyébként – az ő korábbi baloldali színezetű mozgalmuktól eltérően – inkább jobboldali liberális eszméket hirdet.

A tárgyalások jó esetben december elejére hozhatnak kormányalakítást. Addig viszont háttérbe szorul a választási eredmények elemzése, ami pedig már az urnák lezárása utáni percekben megkezdődött. Győztesnek és vesztesnek egyaránt lenne min eltűnődni, és ebben igazán remek szakértői csapat segít. Ott van például a szavazók vándorlásáról, elkötelezettségük változásáról szóló kimutatás. Kívülálló nem is érti, hogyan jutnak a felmérők egy titkos szavazás eredményeihez. Márpedig igencsak hihető, hogy például a munkások és az alkalmazottak óriási csoportja pártolt el az SPÖ-től, s ma már e hagyományosan szociáldemokrata érzületű réteg 34 százaléka az FPÖ-re szavaz. A tendencia nem új, bár az ugrás most volt a legnyilvánvalóbb, mégis, akit érint, több választás óta ismerheti e tényt. A jelek szerint ez kevés, legalábbis ez a szociáldemokrata vezetés képtelen felvenni a kesztyűt. Az SPÖ ugyan most is a szociális témákkal szerzi híveit, a Néppárt pedig gazdasági kompetenciájával, ám egyre több az elégedetlenkedő. Ők váltanak az FPÖ-re.

Meglepő, hogy a Zöldek nem elsősorban a korrupció elleni fellépésükkel vonzzák az embereket, hanem inkább a környezetvédelemmel. Mintha az osztrákok belátták volna, hogy a korrupció része a politikának. Bár kétségtelen, hogy a BZÖ – Szövetség Ausztriáért, Jörg Haider tényleges utódpártja – mégiscsak ebbe bukott bele. No meg súlytalanságába. A nagy vezér, a karintiai tartományfőnök halálának ötödik évfordulójára ez a szélsőjobboldali párt gyakorlatilag kiírta magát az országos politikából.

A vereséget (3,5 százalék) zaklatott személyi változások követték, Haider egykori hűséges embereit menesztették, és nem zárható ki, hogy Heinz-Christian Strache ötlete – a szövetség beolvadása az FPÖ-be – egyszer valóra válik. 165 ezer szavazatról van szó – ennyi elég lett volna az FPÖ második helyéhez, és ahhoz, hogy szinte megkerülhetetlen legyen.

A BZÖ teljes széthullásával végképp eltűnne Haider öröksége – hacsak nem számítjuk ide azokat az illegális párttámogatási ügyeket, amelyekben sorra születnek az elmarasztaló bírósági ítéletek. Ezek nem kis mértékben idézték elő a BZÖ kudarcát. Mindezek fényében megjósolható: kevés pártnak van olyan gyarapodási potenciálja, mint a Szabadságpártnak.

Utóbbinak persze ellenzékben is igen nagy befolyása van az ügyek menetére. A durva fellépés a jogaikért küzdő menekültek ellen, az egyre szigorúbb idegenrendészeti törvények nemigen tükrözik a szociáldemokraták szavakban hirdetett humanizmusát. Sok más kérdésben sem igen térnek el az álláspontok. Az persze kérdéses, vajon egy szabadságpárti részvételű kormány is ilyen ügyesen kivezette volna Ausztriát a gazdasági válságból, amelyet alig érzett meg az ország és a lakosság. Ilyesmi komoly érv egy az országáért felelősséget érző politikai erő számára, és a nagykoalíció felé billenti a mérleg nyelvét. Kompromisszumok árán is: az SPÖ-nek többek között a főiskolai tandíjak ügyében kellene engednie, az ÖVP-nek más oktatási témákban, és a sor hosszan folytatható. Ha majd megkezdődnek a tényleges tárgyalások, kiderül, hajlandók-e ilyesmire.