Súlyosbodik a helyzet a parajdi sóbánya térségében, ahol csütörtök hajnalban újabb beszakadások történtek. A környék továbbra is veszélyzónának számít, miközben a szennyezés már messze túljutott a helyi határokon.
A közösségi média veszélyeire egyre több szakértő hívja fel a figyelmet, és az is lehetséges, hogy Németországban eltiltják majd tőle a kamaszokat.
Meglepő üzenet jelent meg a Vatikán hivatalos csatornáin, amelyben adakozásra szólítja fel a híveket XIV. Leó pápa.
Többen is meghaltak a grazi iskolai lövöldözésben, emiatt most szigorít Ausztria, és már a Messengerre is érkezhet kémprogramok.
Londonban alaposan megváltozik a közlekedés, mivel az egyik legforgalmasabb utcát le akarják zárni.
2023. május 2., 12:11
Egy vaddisznóval kezdődött, aztán jött a vadász, az erdész és a medve – egyikük sem úszta meg ép bőrrel.
2023. május 2., 10:55
A Vice News és kiadója, a Vice Media pár éve még pörgött, mára súlyos helyzetbe került.
2023. május 2., 10:39
Elutasította az egyik amerikai szövetségi bíróság azt a keresetet, amelyet Donald Trum volt elnök jogi képviselői adtak be folyamatban lévő büntetőügye ejtésére.
2023. május 2., 09:54
Az üzletember jelenleg mintegy 7 millió forintnyi összeget utal havonta a házasságon kívül született gyermek édesanyjának.
2023. május 2., 09:40
Legalább hat halálos áldozatot követelt az a porvihar, amely az Illinois állam középső részén húzódó 55-ös autópályán tömegkarambolt okozott.
2023. május 2., 09:26
Üres telken csapódott a földbe egy kisrepülőgép Kaliforniában. Hárman haltak meg a balesetben.
2023. május 1., 19:06
Jelentősen megnőtt az újságírókkal szembeni túlkapások száma Pakisztánban - közölte hétfőn a Freedom Network (FN) pakisztáni sajtójogvédelmi szervezet jelentésében.
2023. május 1., 19:06
Londoni elemzők adatai alapján több százmillió font pluszbevételt hoz a brit gazdaságnak a koronázás.
2023. május 1., 18:05
Tízezrek vonultak hétfőn a francia nagyvárosok utcáira a munka ünnepén, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek Emmanuel Macron francia elnök nyugdíjreformja kapcsán, a rendőrség Párizsban és Nantes-ban könnygázzal oszlatott.
2023. május 1., 16:15
Romániában május elsejétől az áruházláncok fél évig legalább 20 százalékkal olcsóbban forgalmazzák a friss tejet, de a termelők továbbra is elégedetlenek, és azt állítják, hogy az árengedmény költségeit valójában velük fizettetik meg.
2023. május 1., 16:11
A Donyeck megyei Bahmutban az ukrán csapatok ellentámadásokkal kényszerítették az orosz erőket több állásuk elhagyására, Liman térségében pedig visszaverték az összes ellenséges támadást, és tíz orosz katonát ejtettek fogságba – számolt be hétfőn Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsoka a védelmi minisztérium médiaplatformja, a Military Media Center Telegram-csatornáján.
2023. május 1., 12:11
Gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával bűnvádi eljárás indítottak a román hatóságok a Maros romániai szakaszán vasárnap este felborult csónakot vezető férfi ellen. A mentőegységek hétfő reggel óta nagy erőkkel folytatják az eltűntek keresését.
2023. május 1., 12:08
Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerint sürgősen újra kell nyitni a Hegyi-Karabahot Örményországgal összeköző Lacini-korridort, hogy az örmény-azeri békefolyamat biztosítható legyen.
2023. május 1., 11:56
Kísérleti jelleggel vezetik be Portugáliában, hogy az állampolgárok egyszerű telefonos, vagy emailes közlés után is kivehetnek három nap betegszabadságot. A szocialista kormány intézkedése az egészségügyi rendszer tehermentesítését szolgálja.
2023. május 1., 11:44
Népszavazáson fogadtak el egy alkotmánymódosítást Üzbegisztánban, amelynek értelmében Savkat Mirzijojev elnök akár 2040-ig is maradhat az ország élén.
2023. május 1., 11:28
Moldovában a hatóságok őrizetbe vették Marina Taubert, az ellenzéki Sor párt alelnökét, akit a pártfinanszírozási szabályok megsértésével gyanúsítanak.
2023. május 1., 10:53
Többen eltűntek és egy négyéves gyermek meghalt.
2023. május 1., 10:42
Harmincnégy ember, köztük három gyerek is megsebesült Ukrajnában, miután a déli Pavlográdban eltalálta a várost egy orosz rakéta.