2013. szeptember 6., 09:14

Lengyelországban már hosszú ideje beszélnek a nyugdíjrendszer reformjának szükségességéről, a Donald Tusk vezette kormány most a tettek mezejére lépett és – a szakértők véleménye szerint – elkezdte felszámolni a magánnyugdíj-pénztárakat: ugyan meghagyják ezek részvényeit, de visszavonják az államkötvényeket, azokat átteszik az állami társadalombiztosításhoz. Három hónapon belül mindenkinek döntenie kell, melyik biztosítási formával kívánja idős korára biztosítani a járadékot, az államival vagy az önkéntes magánnal, aki nem nyilatkozik, az automatikusan az államiba fog tartozni.

2013. szeptember 6., 08:01

Dráma! Amikor már úgy látszott, hogy csak órákra vagyunk Aszad szíriai elnök „megbüntetésétől” – ami amerikai, brit és francia rakétatámadásokat jelentett volna –, Cameron miniszterelnöktől megvonta a támogatást a brit alsóház, majd két napra rá Barack Obama is visszavonulót fújt. Közölte, katonai akciót indít Szíria ellen (kis szünet), de van egy másik döntése is: felhatalmazást kér a kongresszus mindkét házától. Ami, akár így, akár úgy lesz, szeptember 9. előtt nem történik meg, mivel addig az Egyesült Államok képviselői és szenátorai nyári pihenőjüket élvezik. A brit parlamentet órák alatt „össze lehet rántani”; Amerika azonban nem egy ország, hanem egy kontinens, ahol ugyanez az ujjgyakorlat megismételhetetlen. ACZÉL ENDRE írása.

2013. szeptember 5., 17:34

Az Európai Unió külügyminisztereinek soron következő informális ülését (Gymnich) 2013. szeptember 6-7-én (holap és holnapután) tartják Vilniusban. Magyarországot az ülésen Martonyi János külügyminiszter képviseli.

2013. szeptember 5., 14:16

A két világháború közti fasizmus térhódítását elemző írásában a Die Zeit megállapítja, hogy a rasszista Jobbik fellépése olyan képeket idéz, amelyekről az ember már azt gondolta, hogy rég feledésbe merültek.

2013. szeptember 5., 08:14

A Vatikán visszahívta a Dominikai Köztársaságba akkreditált pápai nunciusát, mert a helyi média pedofíliával vádolta meg őt. Amíg tart a nyomozás ellene, a Szentszék felmentette minden feladata alól – jelentette be szerdán egy egyházi szóvivő.

2013. szeptember 4., 18:40

Július eleje óta, amikor is az egyiptomi hadsereg az alkotmányt felfüggesztve, puccsal megdöntötte Mohamed Murszi elnök uralmát, az átmeneti kormányzat nyíltan hadat visel a Muzulmán Testvériség mozgalom ellen, amely az iszlamista elnököt delegálta. Az egyiptomi egészségügyi minisztérium beszüntette az adatok közlését a halottak számáról, a nemzetközi emberi jogi szervezetek óvatosan becsülve is országosan több mint ezerkétszáz áldozatról beszélnek, a sebesültek száma pedig meghaladja a nyolcezret. Gyakorlatilag az összes, a Muzulmán Testvériség által működtetett médiumot lekapcsolta a hadsereg, az újságírók a Facebookon és a Twitteren terjedő információkból tájékozódnak, miközben hírek keringenek arról, hogy több mint ezerkétszáz „testvért” állítottak elő és tartanak börtönben, vádemelés nélkül. JÁSZBERÉNYI SÁNDOR helyszíni riportja.

2013. szeptember 4., 17:43

Három héttel a parlamenti választások előtt a német pártok vezetői tv-vitákban törekedtek szavazat-szerzésre. Az elsőben a két nagy párt kancellár-jelöltjei, Angela Merkel és a szociáldemokrata Peer Steinbrück csapott össze. A másodikban a liberális FDP, a Zöldek és a Balpárt egy-egy hangadója, akik egyúttal kifogásolták, hogy nem a vezető pártokkal együtt vitázhattak, mint korábbi gyakorlatban, hanem csak külön adásban kaptak nyilvánosságot. Egyébként a kisebb pártok hoztak igazi vitát, a „nagyok” többnyire udvariasan elbeszéltek egymás mellett s alkalmasint döntetlenül végeztek.

2013. szeptember 4., 15:37

Újabb békefelhívást intézett a világhoz Ferenc pápa a római Szent Péter téren tartott általános audiencián, s arra kérte a világ egyházait, hogy csatlakozzanak a szombati böjt- és imanaphoz.

2013. szeptember 4., 11:21

Bíróság elé kell állniuk Kelet-Kínában a kommunista párt vizsgálóinak, akik korrupciós ügyben faggattak egy 42 éves állami vállalati vezetőt, és közben időnként jeges vízbe nyomták a fejét. A férfi belehalt a vallatásba.

2013. szeptember 4., 10:07

Afganisztánban vád alá helyeztek nyolc rendőrt, akik rakétagránáttal halásztak egy folyóban, és gondatlanságból megöltek hat fürdőző gyereket – közölte szerdán az afgán belügyminisztérium.