Die Zeit: A Jobbik visszavisz a rémuralom korszakába

A két világháború közti fasizmus térhódítását elemző írásában a Die Zeit megállapítja, hogy a rasszista Jobbik fellépése olyan képeket idéz, amelyekről az ember már azt gondolta, hogy rég feledésbe merültek.

2013. szeptember 5., 14:16

Amikor például a párt a „cigánybűnözés ellen harcol, vagy a trianoni határokat követeli vissza, vagy a homoszexualitás betiltását követeli. Mindez visszavisz a rémuralom korszakába, a nyilaskeresztesekkel bezárólag”.

Csakhogy a magyar „szabadságharcosok” a mai Európában nem számítanak kivételnek, lásd a görög Arany hajnalt. De a szélsőséges jelszavak másutt is sikert aratnak: Csehországban utcai összecsapások folynak, Szlovákiában erős az antiszemitizmus, Bulgáriában utálják a zsidókat és a törököket. Mindenütt aggasztó módon fellendülőben vannak a macsó militáns mozgalmak, főként Kelet- és Dél-Európa fiatal demokráciáiban.

Szerencsére ma már mások a társadalmi-politikai viszonyok, mint annak idején, bármennyire is az akkori időkből veszik példaképeiket a mai szélsőjobbosok, és bármennyire is riasztó a megjelenésük. És ez még akkor is így van, ha most is egy világgazdasági válság pusztító következményeivel kell szembenézni.

Ám a 2. világháború és a holokauszt tapasztalatai alapján nehezen lehet elképzelni, hogy napjainkban megvessék a lábukat olyan pártok, amelyek minden meglévő teljes megsemmisítésére alapozzák ideológiájukat.