Zsenik: egy mozdulattal megszüntette a pedagógushiányt a kormány

Avagy ami nem látszik, az nincs: az Oktatási Hivatal a jövőben nem fogja bekérni az iskoláktól a betöltetlen álláshelyek számát. Így nem csak a nyilvánosság, a szakszervezet sem tudja majd nyomon követni, mekkora a pedagógushiány.

2023. október 4., 15:39

Szerző:

A közoktatási intézmények statisztikai jelentésében októbertől nem mérik, hogy hány pedagógusi állás van betöltetlenül, és ezt az Oktatási Hivatal honlapján sem jelenítik már meg, tudta meg az RTL Híradó. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke az Rtl.hu-nak azt mondta:

„A kormány ezzel a pedagógushiányt akarja eltakarni, és nemlétezővé tenni a problémát.”

Totyik arról beszélt, hogy az adatokból már eddig sem lehetett sokat megtudni, például, hogy mennyi a nyugdíj mellett foglalkoztatottak száma, mostantól viszont már a pedagógushiányról szóló adatokat sem.

„Illetve annak is hiányként kellene megjelennie, hogy az óraadókkal, hogy próbálnak játszani, illetve, hogy a túlmunkákkal hogyan próbálják eltakarni a problémát”.

Felidézte, hogy áprilistól kezdve kisebb felmondáshullám tapasztalható a jogállásváltásról szóló, úgynevezett státusztörvény miatt. „A kormány nem akarja a valóságot tudni ebben a kérdéskörben, csak ködösíteni hajlandó” – tette hozzá.

Szeptember közepén a PSZ még arról beszélt: a 2020/21-es tanévben 20 587 pedagógus hiányzott az oktatási rendszerből. Totyik szerint, ha még ehhez hozzászámoljuk a nevelőket és egyéb segítőket, akkor már 34 618-nál járunk. A PSZ tájékoztatása szerint a legjobban Budapest és a hátrányos helyzetű települések érintettek – írja az Rtl.hu.

(Kiemelt kép: illusztráció. Forrás: Pixabay.)