Kivonul Magyarországról a kötszereket forgalmazó, illetve a nehezen gyógyuló sebek kezelésében érdekelt holland-magyar vegyesvállalat.
Kádár János bár nem élt fényűzően, azért az egykori pártfőtitkárnak mindene megvolt. Illetve még annál is több.
A Milton Friedman Egyetem Repülőmérnöki Tanszékének célja, hogy a pilótajelöltek a legmagasabb szintű felkészítést kapják – a vizsgaeredmények alapján ez teljesül is.
Nagy Márton szerint Budapest számlájának inkasszója jogszerű volt.
Véget ért a változékony időjárás, jön a nyár és pont.
2009. július 30., 11:40
Tíz százalékkal csökken a táppénz mértéke július 31-e után bekövetkező keresőképtelenség esetén - mondta Bogdán Zsuzsanna, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) pénzbeli ellátási főosztályának vezetője az MTI-vel.
2009. július 30., 10:51
A családé vagy a gyereké a támogatás? Cselekvő részvétel az értelmiségi köldöknézés helyett. Csehák Judit egykori egészségügyi minisztert kérdezi Pásztor Magdolna.
2009. július 30., 10:19
A Magyar Nemzet értesülése szerint mintegy negyvenmillió forintos végkielégítést kapott a BKV tavaly áprilisban leváltott stratégiai igazgatója.
2009. július 30., 09:37
A Jobbik stabil középpárttá erősödött és a június 7-i európai parlamenti választás után is tartja a pozícióját, az SZDSZ viszont szinte teljesen elveszítette támogatóit - állapította meg a Marketing Centrum, amelynek felméréséből az is kiderül: a Jobbik nagyrészt annak köszönheti a sikerét, hogy nem csak a nemzeti radikálisok támogatják.
2009. július 30., 08:49
Ha szeptember elejére nem sikerül kidolgozni a banki magatartás-kódexet, akkor a kormány törvénnyel védi meg a hitelfelvevőket - közölte Bajnai Gordon miniszterelnök a Figyelő című hetilapnak adott interjújában.
2009. július 30., 08:00
Nem tesznek azonnal eleget a kormányfőnek a közigazgatási szereplők. A kormányszóvivő létszámstopra vonatkozó bejelentését követő napon több állami hivatalhoz köthető álláshirdetés is megjelent az interneten. Az is meglepő, hogy a létszámstoppal egy időben ismertették egy új bürokratikus eljárásrend bevezetését
2009. július 30., 07:48
A rendőrség egy ukrán beteg illegális sejt-terápiája előtt csapott le a gyanúsítottakra a budapesti Nyírő Gyula Kórház területén működő magánkórházban, ahol néhány órára béreltek helyiséget a beavatkozáshoz - ismerteti az őssejtügy részleteit a csütörtöki Népszabadság.
2009. július 30., 06:06
Csaknem félmilliárd forintot kér egy zsaroló az erzsébetvárosi ingatlanpanama miatt előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György polgármester feleségétől. Az illető azzal fenyeget, hogy az MSZP-s politikusra terhelő adatokat, fényképeket és hangfelvételeket hoz nyilvánosságra - tudta meg a Népszava.
2009. július 30., 05:06
Korrupciógyanúsnak tartják szocialista képviselők, hogy a XVI. kerületi csatornaberuházást elnyerő cég végül több mint százmilliós pótmunkadíjat kért – és kapott is – a kivitelezésért -ismerteti a csütörtöki Népszabadság.
2009. július 30., 01:51
2009. július 30., 01:33
2009. július 30., 01:31
Csaknem félmilliárd forintot kér egy zsaroló az erzsébetvárosi ingatlanpanama miatt előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György polgármester feleségétől. Az illető azzal fenyeget, hogy az MSZP-s politikusra terhelő adatokat, fényképeket és hangfelvételeket hoz nyilvánosságra - tudta meg a Népszava.
2009. július 29., 18:18
Illegális őssejtkezelések gyanújával vettek őrizetbe négy személyt,akik több helyszínen is fogadták pácienseket. Egy-egy kezelés több millió forintba került náluk. Az őssejteket abortumokból nyerték ki., és ültették be. A társaságnak az őssejt tárolására volt engedélye, az értékesítésre és a beültetésre azonban nem - mondta a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályának vezetője
2009. július 29., 16:46
Jelentősen csökkent a feketén foglalkoztatottak aránya a Forma-1-es Magyar Nagydíjon az idén,
2009. július 29., 15:16
Az alkotmányjogász épp harmincéves volt a rendszerváltáskor, alapítója a Szabad Kezdeményezések Hálózatának. De aztán nemcsak az SZDSZ-be lépett be, egy évig a Fidesznek is tagja volt. A szabad demokratáktól 2002-ben búcsút vett. Ennek okairól is beszél a 168 Óra csütörtökön megjelenő számában. KARÁCSONY ÁGNES interjúja.
2009. július 29., 14:36
A gazdasági válság kirobbanása óta a bankvezetőknek kifizetett jutalmakról, prémiumról kérdezi ismét a Magyar Bankszövetséget Török Zsolt szocialista országgyűlési képviselő.