Bajnai: a "válságköltségvetés" kidolgozása nem lesz "fáklyásmenet"
Ha szeptember elejére nem sikerül kidolgozni a banki magatartás-kódexet, akkor a kormány törvénnyel védi meg a hitelfelvevőket - közölte Bajnai Gordon miniszterelnök a Figyelő című hetilapnak adott interjújában.
A kormányfő szerint a 2010-es "válságköltségvetés" kidolgozása nem lesz "fáklyásmenet". A kabinet előtt kemény feladatok állnak a következő háromnegyed évben, és a következő kormánynak is ugyanilyen nehéz dolga lesz - vélekedett a miniszterelnök, aki leszögezte, hogy az elmúlt száz napban végrehajtott fordulatnak már mutatkoznak a nyilvánvaló jelei: stabilizálódni kezd a gazdaság, a nemzetközi piac nem számol államcsőddel, a forint erősödik, sikeres volt az eurókötvény-kibocsátás.
A kormányfő a vállalkozások hitelhez juttatása kapcsán elmondta, hogy létrehozott egy munkacsoportot. E testületnek a következő két-három hétben meg kell néznie, mit, hogyan kell változtatni a feltételeken azért, hogy a bankok lelkesebben helyezzék ki forrásaikat, hiszen "adtunk garanciát, mikrohitelt, forgóeszköz hitelt, fejlesztési hitelt".
Bajnai Gordon úgy vélte: a kormánynak nem a bankok ellen kell fellépni, hanem az ügyfelek érdekében. Mint mondta, a magyar bakrendszer stabil, erős, jól menedzselt, és jól vizsgázott a válságban; más országokhoz képest itt nem kellett az adófizetők pénzét a bankrendszer megsegítésére költeni. Hozzátette: ugyanakkor látni, hogy nincs minden rendben a lakossági és vállalkozói hitelek terén.
A kormányfő emlékeztetett, hogy a bankvezetőkkel folytatott megbeszélésen azt kérte, fogadjanak el egy magatartás-kódexet, és ha aláírják, akkor a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, mint fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrizheti őket. Ha viszont szeptember elejére nem dolgoznak ki ilyen kódexet, és azt nem írják alá kellő számban, akkor a kormány törvényben fogja ugyanezeket a kérdéseket szabályozni, ami nyilvánvalóan kötelező lesz rájuk nézve - szögezte le Bajnai Gordon. Hozzátette: most úgy látja, nem lesz szükség erre a törvényre, mert a pénzintézetek nyitottak a megállapodásra.
A jövő évi büdzséről szólva megismételte, hogy a sarokszám a 2010-re tervezett 3,8 százalékos hiány, és a büdzsé válságköltségvetés lesz, hiszen Magyarország és egész Európai Unió még válságban van.