Emberi testekkel kereskedtek? 8 év börtön járhat érte
Illegális őssejtkezelések gyanújával vettek őrizetbe négy személyt,akik több helyszínen is fogadták pácienseket. Egy-egy kezelés több millió forintba került náluk. Az őssejteket abortumokból nyerték ki., és ültették be. A társaságnak az őssejt tárolására volt engedélye, az értékesítésre és a beültetésre azonban nem - mondta a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni főosztályának vezetője
A Nyomozó Iroda korábban közölte, hogy emberi test tiltott felhasználása miatt folytat eljárást. A gyanú szerint egy őssejtkutató labor és egy magánklinika szervezésében végezték a kezeléseket már évek óta.
A beavatkozáshoz szükséges adagokat egy ukrán nő készítette elő a betegek számára, akik egy-egy kezelésért általában 25 ezer amerikai dollárt vagy 5 millió forintot fizettek.
Az ukrán nő abortumokból nyerte az őssejteket, amelyeket a kezelés során amerikai társa a betegeknek beinjekciózott, vagy infúziós oldatban adagolta be. A beadott készítményeket korábban nem tesztelték sem embereken, sem állatokon, hatásuk ismeretlen volt.
A tevékenység folytatásához sem a klinika, sem az őssejt kutató intézmény nem rendelkezett sem a szükséges szakhatóság, sem pedig az Egészségügyi Tudományos Tanács Tudományos és Kutatásetikai Bizottságának engedélyével.
A beavatkozásokat egy magyar állampolgárságú férfi is segítette, aki az őssejteket tartalmazó hűtőedények szállításában, illetve a vérminták hatósági bevizsgáltatásában, valamint a kezelendő betegek szállításában vett részt.
Tavaly óta nyomoztak
Sajtóhírek szerint a rendőrség 2008. decemberében hivatalból rendelte el a büntetőeljárást, melynek eredményeként vették most őrizetbe a négy gyanúsítottat. A gyanúsítottak foglalkozásuk szerint: professzor, orvos, egy biológus és egy részvénytársaság vezetője. Ők részben már beismerő vallomást tettek, a nyomozók ezeket ellenőrzik.
A nyomozásban részt vevő Bucsek Gábor rendőr őrnagy az MTI érdeklődésére nem tudta megmondani, hányan részesülhettek az őssejt kezelésben. A rendőrség feltételezése szerint százas nagyságrendben vették igénybe a kezeléseket.
Az emberi test tiltott felhasználását szigorúan büntetik
A rendőrség szerint az őssejteket abortumokból nyerte ki az ukrán nő. Bucsek Gábor elmondta, hogy az elkövetők rendelkeztek az abortumokból kinyert őssejt tárolására engedéllyel. "Ennek az engedélynek a kereteit lépték túl azzal, hogy bevonták kereskedelmi forgalomba ezeket az őssejteket, és anyagi ellenszolgáltatás fejében adták be a pácienseknek" – közölte az őrnagy. Az üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett emberi test tiltott felhasználását a törvény 2-8 évig tartó szabadságvesztéssel bünteti.
A Seffer-klinika cáfol
A Sonline.hu adta először hírül, hogy illegális őssejt-beültetéseket hajtottak végre a kaposvári Seffer-klinikán. A klinika ügyvezető igazgatója, Seffer Tibor cáfolta az internetes újság értesülését. Közölte, július13-tól augusztus 3-ig zárva tart a klinika,
ahol nem folyik őssejt kutatás. A portálnak elmondta, hogy az intézmény egyik laboratóriumát bérelte az IRM Magyarország Zrt., amely cég egy ideig a terápiás célú őssejt gyűjtésre és -tárolásra szóló engedély birtokában foglalkozott ezzel a területtel. Az IRM engedélyét tavaly tavasszal visszavonták, azóta ez a cég sem folytat őssejt kutatást Kaposváron. A napokban hivatalosan is felhagyott ezzel a tevékenységével. Seffer Tibor mindezek mellett hangsúlyozta, hogy a klinika és az IRM két külön társaság. A klinikán plasztikai sebészet folyik, működésüket a tisztiorvosi szolgálat már többször ellenőrizte.