Létszámstop, új vizsgarend és túlfoglalkoztatás a közigazgatásban

Nem tesznek azonnal eleget a kormányfőnek a közigazgatási szereplők. A kormányszóvivő létszámstopra vonatkozó bejelentését követő napon több állami hivatalhoz köthető álláshirdetés is megjelent az interneten. Az is meglepő, hogy a létszámstoppal egy időben ismertették egy új bürokratikus eljárásrend bevezetését

2009. július 30., 08:00

Szollár Domokos kormányszóvivő tájékoztatása szerint a kedden bejelentett létszámstop azt jelenti, hogy a megüresedő állásokat sem lehet betölteni. Megbízási szerződéssel sem lehet feladatokat kiszervezni a minisztériumokból, illetve a háttérintézményekből. A kabinet idén ötezer betöltetlen állással számol, amely havonta egymilliárd forintos megtakarítást jelentenek.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy a létszámstop nem vonatkozik a rendőrségre és 2011-es EU soros elnökségéhez kapcsolódó feladatokat végző szakemberekre. Sem az uniós fejlesztési projektekben dolgozókra.

A létszámstop nem annak a következménye, hogy a közigazgatást szeretnék racionalizálni. A karcsúsítás oka a gazdasági válság, a spórolás. Most azonban úgy tűnik, hogy nem bújhatnak majd ki az állami hivatalok a központi akarat alól különböző kiszervezésekkel, külön munkaszerződésekkel. A szóvivő kiemelte, a minisztériumoknak minden hónap 15-ig jelenteniük kell létszám adataikat a pénzügyi tárcának.

Túlburjánzó közigazgatás: 50 ezerrel többen, mint év elején

A létszámstopot azt követően rendelték el, hogy az utóbbi hónapokban túlburjánzott az állami alkalmazottak tömege. A számok legalábbis erre utalnak. KSH adatai szerint év elején 700 ezer környékén volt az állami szektor alkalmazottainak száma. Néhány hónappal később viszont már a 760 ezret közelítette a mutató.

A létszámstop váratlanul, hideg zuhanyként érte Fehér Józsefet, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének a főtitkárát. Rendkívüli módon sérelmezi a lépést. Hétfőn tartott ülést az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács, ahol a kormány képviselői egyetlen szóval sem utaltak arra, hogy másnap ilyen horderejű bejelentést tesznek – panaszkodott a szakszervezeti vezető az egyik gazdasági napilapnak.

A politikusok közül a szabaddemokrata Kóka János adott hangot a közigazgatási létszámstoppal kapcsolatos véleményének. Amíg Magyarországon száz, az üzleti szférában dolgozó ember 41 közalkalmazottat tart el, addig az ország nem veheti fel a versenyt Szlovákiával, ahol csak 29, vagy Romániával, ahol 23 közalkalmazott jut ugyanennyi munkavállalóra – véli a korábbi gazdasági miniszter.

Új hirdetések, új bürokrácia

A bejelentett létszámstop egyelőre nem zavarja a hivatalokat abban, hogy újabb jelölteket toborozzanak. A bejelentést követő nap több álláshirdetés is megjelent a közigazgatási állásportálon.

Az Apeh, Hírközlési Hatóság, egyaránt új alkalmazottakat venne fel.

De még ennél is furcsább mégis az, hogy Szakács Gábor, a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ képzési főigazgató-helyettese éppen a létszámstop bejelentése napján

tette közzé az újonnan belépő köztisztviselők vizsgáztatásának új metódusát. A részleteket olvasva sokan, sokáig dolgozhattak az új bürokrácia megvalósításán.

Az elképzelés szerint július 1-től a vezető közigazgatási tisztségekre pályázóknak, december 1-től minden köztisztviselői pozíció elnyeréséhez kötelező előzetesen közigazgatási versenyvizsgát tenni A vizsga első része egy teszt, amellyel a vizsgázó tárgyi tudását mérik. Ezt követően esszét kell írni, végül a vizsga szóbeli részén a kommunikációs készségeket, az érvelési technikát, a lényeglátást és a problémakezelési képességet értékelik - mondta a főigazgató-helyettes.

A vizsgát nemcsak Budapesten, hanem a regionális államigazgatási hivatalokban is le lehet majd tenni, mintegy 500 vizsgáztatót választottak ki pályázat útján, az ő felkészítésük szeptemberben esedékes - tette hozzá. Versenyvizsgát közép- és felső szinten is lehet tenni.

A siker érdekében vizsgára felkészítő tanfolyam is indul, hagyományos tantermi és online formában egyaránt. A versenyvizsga díja 2009-ben 19.325 forint. De azok akiket később felvesznek valamelyik közigazgatási szervhez, visszakapja a vizsga díját - olvasható a vizsgáról szóló honlapon.

Az oldal arról nem ír, mi a teendő létszámstop idején.