2009. augusztus 6., 16:30

- Kihegyezett végű rövid bottal támadták meg a hírlapárust Salgótarján belvárosában, a 35 éves tettest elfogta a rendőrség, az árus könnyű sérülést szenvedett - számolt be a városi kapitányság bűnügyi igazgatója csütörtökön az előző napi rablási kísérlet részleteiről.

2009. augusztus 6., 15:30

- Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) szeptemberben távozó főigazgatója szerint van "személyi átfedés a Mucuska-gate és az UD Zrt.-ügy között"; a főigazgató a Magyar Narancs csütörtökön megjelent számában azt nyilatkozta, hogy az a munkatárs, aki annak idején érintettje lehetett a Mucuska-ügynek, szerepel abban a feljelentésben, amit tavaly az adatgyűjtési ügyben tett a rendőrségen.

2009. augusztus 6., 13:58

Kiverte a biztosítékot a hír: a majd 90 milliárd forintos adósságot görgető BKV humánpolitikai igazgatója százmilliós „végkielégítést” kapott. Pár nap múlva kiderült, más vezetőivel is hasonlóan bánt a cég: az alig egy évig foglalkoztatott személyzeti igazgató negyvenmilliót, az elbocsátott kabinetfőnök – a munkaügyi bíróság elsőfokú döntése értelmében – pedig szintén százmilliót vihet haza. LAMPÉ ÁGNES írása.

2009. augusztus 6., 11:27

A romák sérelmére elkövetett támadások elkövetőinek akarategysége a nagycsécsi első halálos eset után megtörhetett - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány, miután szerdán megbeszélést folytatott roma vezetőkkel és tájékoztatta őket a romák elleni bűncselekmény-sorozatról.

2009. augusztus 6., 09:22

Bőrfejűek támadtak a verőcei cigányokra szerdán; a Magyar Sziget elnevezésű rendezvényre tartó, "fehér Magyarországot" hirdető fiatalok egy terhes nőt és egy fiatal roma fiút vertek meg.

2009. augusztus 6., 08:39

- Kreol bőrű, sötét hajú, a roma közösségekben feltűnést nem keltő személy segítheti terepfelméréssel a sorozatgyilkosokat - értesült a Bors. A lapot az MTI szemlézte.

2009. augusztus 6., 07:15

A Fidesz változatlanul védi a Jobbik nevezetű, kétségtelenül és minden bizonnyal szélsőséges pártot.

2009. augusztus 6., 06:09

- Finszter Géza kriminológus szerint a romák elleni támadások elkövetői "világnézeti bűnözők": nem riadnak vissza az emberöléstől sem annak érdekében, hogy bomlasszák azt a társadalmat, amelynek értékrendjét elutasítják. Münnich Iván pszichológus azonban úgy látja, hogy a tettesek motívumait illetően csak találgatni lehet. A két szakembert az MTI kérdezte.

2009. augusztus 6., 05:55

- A szocialisták várhatóan az Egyesült Államokból kérnek fel kampánytanácsadót választási felkészülésükhöz, amelyben Gyurcsány Ferenc is feladatot vállal - értesült a Népszabadság.

2009. augusztus 6., 05:25

- A vádhatóság nem tervezi, hogy ejti a vádat az édesanyja - Balla Irma fideszes debreceni képviselő - meggyilkolásával vádolt S. Sándor ellen - értesült ügyészségi forrásból a Népszabadság, melyet az MTI szemlézett.

2009. augusztus 5., 20:50

Kidöntött egy tűzcsapot egy villamospótló autóbusz szerda délután a Budapesten, a József körúton - tájékoztatta Sass Oszkár, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-t.