Rend és hagyomány

Örvendetesnek tartom az erős törekvést hagyományaink ápolására és a rend megőrzésére. El is gondolkodtam azon, hogy mit kell ezeken értenem.

Nyilván először is rengeteget kell tanulnom, hogy megismerjem hazám történelmét. Beleértve az etnikai keveredéseket is: jöttünk, s itt talált szlávokkal, keresztes hadak vitézeivel, hódoltsági törökökkel, új telepesekkel keveredtünk.

Tudomásul venném, hogy a történelemből nem lehet válogatni, csak értékelni. Az én hazám története egyebek közt a kommün, a fehérterror, a nyilas rémuralom, a Rákosi-időszak, a Kádár-kor: magyar ember volt minden munkaszolgálatos és minden keretlegény, legföljebb nem mindre s nem mindenre vagyok büszke.

Ez a büszkeség is érdekes dolog: büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok. Szerintem leginkább arra lehetek büszke, amiről tehetek: hogy mit cselekedtem a hazámért. Jó esztergályos, jó villamosvezető, jó hentes voltam, szépre-jóra neveltem a gyerekeimet, vigyáztam a környezetemre, jó adófizető voltam.

A rend megőrzéséről pedig azt gondolom, hogy ezért úgy tehetek sokat, ha betartom a törvényeket. Úgy nem lehet vigyázni a rendre, hogy válogatunk a törvények között: ez tetszik, betartom, ez nem tetszik, nem tartom be (ideértendő minden bírósági ítélet is, hiszen az a törvény betartását rendeli el).

Még valami a szurkolói nemzeti büszkeségről. Értelmes ember, ha bármilyen szinten is versenyzett, az ellenfelét mindig dicséri. Így ha kikap, nem szégyen, ha meg nyer, nagyobb a dicsőség. Gondoljuk meg: ha már előre mindennek lemocskolom az ellenfelemet, majd kikapok tőle, én hol vagyok?

(Név és cím a szerkesztőségben)