Iskolai zaklatás miatt vethette magát a vonat elé egy sümegi diák

Nyomozás indult az ügyben. 

2023. november 12., 18:13

Szerző:

Tizenhat éves sümegi diák vetette a vonat elé magát tavaly. A Blikk úgy tudja, a fiatalt iskolatársai folyamatosan verbálian és fizikailag is bántalmazták. Négy-öt másik diák testalkata miatt gúnyolta, illetve a portál olyan videókról is tud, amelyeken többek között a nyílt utcán gáncsolták el a fiút.

Az érkező mozdony vezetője úgy tudjuk, még látta, ahogy a fiú a vágány mellett sétált, észrevette azt is, hogy a vonat elé lépett, de esélye sem volt arra, hogy megálljon – írta korábban a portál.

A rendőrség nyomozást indított az ügyben, a Delta Hírek információi szerint gyanúsítotti kihallgatás is történt. „Megkeresésünkre Bartók Judit rendőrségi szóvivő tájékoztatott, hogy a rendőrség tudomására most jutott, ám egy 1 évvel korábbi cselekmény kapcsán indult garázdaság vétség gyanúja miatt büntetőeljárás a Tapolcai Rendőrkapitányságon. A folyamatban lévő nyomozásra tekintettel további információt nem áll módjukban közölni” – írták Facebook-bejegyzésükben.

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

(Kiemelt képünk illusztráció Fotó: Merész Márton.)