Wichmann Tamás: „Csodák léteznek, de nem az esetemben, a gyógyulásom esélye nulla"

2020. január 11., 09:48

Szerző:

A kajak-kenu sportág legendája, a kilencszeres világ-, háromszoros Európa-bajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes Wichmann Tamás gyógyíthatatlan betegséggel küzd. 

A kenusnál, aki edzőként is a legmagasabb szintre jutott, 2017 őszén fedeztek fel rákot az orvosok. A gyilkos kór a vastagbelén kívül a máját és a tüdejét is megtámadta. Wichmann mindent megtett azért, hogy leküzdje betegségét, 38 kemoterápiás kezelésen esett át. De kénytelen volt beletörődni,

már nem tudnak rajta segíteni az orvosok.

– „Csodák léteznek, de nem az esetemben, a gyógyulásom esélye nulla. Bármennyire is szeretném, nem tudnak meggyógyítani, csupán az életminőségemen lehet javítani. Amit lehet, megteszek. Nagyon sok gyógyszert szedek. Amikor szükséges, vizsgálatra is megyek" – árulta el a Blikknek.

„Ezt nem lehet feldolgozni. Lelkileg és fizikailag is nagyon megvisel a betegségem, de igyekszem erős maradni. Most már csak azt szeretném, minél szebb legyen a hátralévő időm" – mondta el Wichmann.

Magyar Péter úgy tűnik vitára szállhat az EP-listavezetőkkel, mégis lesz vita a köztévén. Erről Dobrev Klára számolt be egy bejegyzésében, mely szerint az MTVA megkezdte egy nyilvános vita megszervezését az EP-választáshoz kapcsolódóan.