vignap
VÍGNAP
2010. szeptember 11. szombat
Kapunyitás: 12.00 órakor
Ne hagyja ki nyílt napunkat, hiszen egy évben csak egyszer van ilyen!
Jöjjön el hozzánk, és ünnepeljük együtt az évadkezdést!
A Ditrói Mór utcában
A Vígnapot déli 12 órakor a felújított Ditrói Mór utca ünnepélyes átadásával nyitjuk. Az új sétálórészt, mellyel hangulatos köztérré változott a Vígszínház környezete, Tóth József a XIII. Kerületi Önkormányzat polgármestere és Eszenyi Enikő avatja fel. Az ünnepség keretében a gondoskodó szeretet és figyelem jegyében a Vígszínház művészei fát ültetnek a Ditrói Mór utcában Délután a közönség és a színház együtt vehetik birtokba az utcát: színes programok, játékok várják a Vígnap résztvevőit, többek között lufihajtogatás és arcfestés is lesz.
A Víg épületében
12.30 – 15.30 VÍGTOUR. Gyülekezés a Ditrói Mór utcában, a túrák 5 percenként indulnak. Az érdeklődők színházunk művészeinek kalauzolásával 20-25 fős csoportokban a pincétől a padlásig bebarangolhatják az épületet. Idegenvezetők: Halász Judit, Hegyi Barbara, Kútvölgyi Erzsébet, Igó Éva, Pap Vera, Venczel Vera, Börcsök Enikő, Kovács Patrícia, Tornyi Ildikó, Bata Éva, Majsai-Nyilas Tünde, Szegedi Erika, Hegedűs D. Géza, Marton László, Kern András, Fesztbaum Béla, Harkányi Endre, Csőre Gábor, Borbiczki Ferenc, Dengyel Iván, Varju Kálmán, Gyuriska János, Mészáros Máté és Molnár Áron.
A Nagyszínpadon
A SZÍNPAD VARÁZSA.
Az érdeklődők megismerkedhetnek a színpad csodálatos világával, megtudhatják, hogyan varázsol el bennünket estéről estére a zsinórpadlás, a süllyesztő és a forgószínpad.
Aki a titokba beavat:
12.30 Eszenyi Enikő
13.00 Szőcs Artur
13.30 Fesztbaum Béla
Akik a hangulatteremtésben segítenek: Varju Kálmán, Szemenyei János és Mészáros Máté.
A Házi Színpadon (bejárat a Pannónia utca felől)
VÍGPRÓBA
Vendégeink megnézhetik, hogyan zajlik nálunk egy próba. A Víg negyedik emeletén Láng Annamária, Epres Attila, Hullan Zsuzsa, Majsai-Nyilas Tünde, Tarr Judit, Józan László és a rendező, Néder Panni Erdős Virág Kalocsa című darabját próbálják.
Kezdési időpontok: 12.30, 13.00 és 13.30
Az emeleti büfében
VÍGBESZÉLGETÉS
12.30– 13.15 Idei első bemutatónkról, a Ványa bácsi próbafolyamatának szellemi kalandjairól, szépségéről és nehézségéről beszélget Marton László rendező és a színművészek: Gálffi László, Benedek Miklós, Hámori Gabriella, Hegedűs D. Géza, Bata Éva, Kútvölgyi Erzsébet, Margitai Ági, Fesztbaum Béla és Dengyel Iván.
13.15 – 14.00 A Mikve című bemutatónk titkokkal teli világáról beszélgetnek a szereplők: Pap Vera, Eszenyi Enikő, Hegyi Barbara, Börcsök Enikő, Igó Éva, Kovács Patrícia, Tornyi Ildikó, Stefanovics Angéla és Tóth Orsolya.
A Nagyszínpadon
TÚL A MASZAT-HEGYEN
A közönség részleteket hallhat Varró Dániel és Presser Gábor Túl a Maszat-hegyen című új zenés darabjából, melyet decemberben fogunk bemutatni a Pesti Színházban. Akik énekelnek: Kovács Patrícia, Hegyi Barbara, Halász Judit, Molnár Áron, Borbiczki Ferenc, Gyuriska János, Csőre Gábor, Józan László, Tarr Judit és Rétfalvi Tamás, és velünk lesz a rendező, Néder Panni is.
Kezdési időpontok: 14.00 és 15.00
Az alagsori büfében
(ahol vendégeink bármikor megpihenhetnek egy üdítő mellett)
FOTÓSAROK, ahol látogatóink kipróbálhatják sminkeseink, fodrászaink és öltöztetőink segítségével, hogy milyen belebújni egy-egy kedvelt darab karakterének jelmezébe, és együtt fényképezkedhetnek Igó Évával, Lukács Sándorral, Tahi Tóth Lászlóval, Hullan Zsuzsával, Juhász Istvánnal vagy Szemenyei Jánossal.
KIÁLLÍTÁS Füzér Anni jelmeztervező munkáiból. Megnézhetik többek között a Hegedűs a háztetőn, a Chioggai csetepaté, a Lulu, a Száz év magány és a Lila ákác jelmezeit.
A földszinten
GYEREKSAROK, ahol a legkisebbeket játszóházzal várjuk, a VÍGpajtások pedig örömmel vigyáznak rájuk.
A Vígtársalgókban
(az első emeleti páholyok mellett két oldalon)
VÍG EGÉSZSÉGSAROK, ahol életmód-tanácsadáson, vérnyomás-, vércukor- és koleszterinszint-mérésen, valamint allergia-szűrésen vehetnek részt látogatóink fő támogatónk, a TEVA jóvoltából.
Az Előcsarnokban
16.00 órától VÍGSüTI. Vendégeink megkóstolhatják és megvásárolhatják a társulat tagjai által készített süteményeket. A bevételt a Vígszínház idén is az Ódry Árpád Színészotthon javára ajánlja fel. A finomságokat Hegyi Barbara, Presser Gábor, Hegedűs D. Géza, Kútvölgyi Erzsébet, Börcsök Enikő, Lukács Sándor, Bata Éva, Majsai-Nyilas Tünde, Tornyi Ildikó, Harkányi Endre, Dengyel Iván és Fesztbaum Béla készíti.
Egész napos REGISZTRÁCIÓ, VÍGBÖNGÉSZDE, JEGY- és BÉRLETÁRUSÍTÁS
A VÍGNAPON ELŐADÁSAINKRA 10%-os KEDVEZMÉNNYEL VÁSÁROLHAT JEGYET!
A jelképes belépődíj: 250 Ft
www.vigszinhaz.hu