Itt van Orbán Viktor nagy terve – így terelné új irányba az országot

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Orbán Viktor részletesen beszélt a változó világrend és világgazdaságban betöltött magyar szerepről, illetve a magyar gazdaság kilátásairól is. 

2024. szeptember 25., 11:59

Szerző:

Orbán Viktor szerint a Nyugat válasza a blokkosodás a világgazdaság megváltozásához, ami hatalmi blokkok létrejöttét is jelenti, „időnként a vasfüggönyre emlékeztető” vehemenciával. Szerinte ez az egész nem más, mint visszatérés a hidegháborús logikához. Ezzel szerinte kettétörik a világgazdaságot – derül ki a Portfolió beszámolójából.

A Kelet válasza egy ideig az volt, hogy küzdött ezen folyamatok ellen. Szerinte a végső mozgatórugó Keleten az, hogy a dolláralapú elszámolási rendszer helyett kiépítsenek egy keleti rendszert, akkor kettévált világ létre is jön, két pénzügyi rendszer fog létezni.

 

Magyar válasz kell, ami a gazdasági semlegesség

Orbán Viktor úgy látja: az EU-nak a stratégiai autonómia mellett nem föderális, hanem nemzeti alapon kellene érvelni, de ebben jelentős kisebbségben van Magyarország az álláspontjával.

Kijelentette: „én nem remélem azt, hogy az Európai Unió talál a versenyképesség hanyatlására egy olyan közös választ, amiben ha Magyarország osztozik, azzal megoldjuk a magyar versenyképesség problémáját is.” Ezért egy magyar választ kell adni erre, ami a gazdasági semlegesség.

A gazdasági semlegesség alapelvei

  • „Mi döntjük el, hogy kivel üzletelünk”.
  • „Azzal üzletelünk, akivel a legjobban megéri üzletelni”. A gazdasági szempontokat, versenyképességet semmi sem
  • „Csak a sajt értékeink alapján tárgyalunk”. Szerinte ez evidencia lenne, de az EU-ban és Amerikában árukapcsolások vannak. Utalt az EU-pénzek ügyére, ami „darázsfészek”, az EU-pénzek egy része elérhető, a másik része nem.
  • „Minden égtáj felé tájékozódni kell”. Szerinte a tájékozódás orientációja már nemcsak a Nyugat, a modernitás nem kizárólagosan nyugati kategória.

A gazdasági semlegesség tartalma

Felsorolta azokat a tételeket is, amik egy részéről már beszélt a kötcsei beszédéről kitett:

  • Finanszírozási semlegesség, azaz nem lehet csak a nyugati hitelpiacokról kell forrásokat bevonni, ezért meg kell jelenni a londoni, a japán, a kínai, és arab piacokon is. Jelezte: az első lépéseket, a katari és a kínai hitelkapcsolatokkal már ki is építettük.
  • Beruházási semlegesség. Nem kell válogatni a Magyarországra érkező tőkeberuházások közül.
  • Piaci semlegesség: annak adunk el, aki megveszi. Szerinte érdekes a szerb példa, mert az EU-hoz akar csatlakozni, de aláírt egy szabadkereskedelmi megállapodást Kínával 15 ezer árucikkre.
  • Technológiai semlegesség. 

A gazdasági semlegesség politikai következményei

Ezek formálódóban vannak szerinte, de ezek a keretei:

A növekedés fontos cél, az EU beleragad a 0-3% közötti sávba, idén 1% körüli lesz az ütem. A 0-3%-os sáv nekünk kevés, a gazdasági semlegesség első és legfontosabb eleme, hogy 3-6% közötti sávba kell tartozni. Vannak bizonytalanságok, hogy mekkora lesz a jövő évi növekedés (utalva a jegybank friss előrejelzésére is): azt gondolom, hogy a 3-6%-os növekedési sávba már be tudunk lépni jövőre, aztán ott tudunk maradni 2026-nban és utána a sáv felső széléhez közeli tud lenni a növekedés.

Nem csúszhatunk vissza az adósrabszolgaság sorsára. Nincs effektív korlát erre a közgazdaságtanban, de megfigyelése szerint aki 90%-os GDP-arányos adósságrátát elér, az már nem tud visszafordulni. Ezért Magyarországnak törekednie kell arra, hogy ne is jusson el ide, hiszen a Covid utáni adósságugrás ismét „leküzdöttük magunkat” a 70% körüli szintre. Leszögezte: Magyarország képes arra, hogy ne csússzon vissza a 90% körüli adósság helyzetig. Kijelentette: „az államadósságnak csökkennie kell, ehhez fegyelmezett költségvetési politika kell”.

Kellenek a külföldi működőtőke beruházások (lehetőleg modern technológiai beruházások), ez is kell a 3-6%-os növekedési rátához.

Kell adócsökkentés, ehhez tőkejuttatási programot kell hirdetni a kkv-szektornak. Átfogó és jelentős tőkejuttatási program kell nekik a szavai szerint. Gyermekek utáni adókedvezményt meg kell duplázni jövőre, és jönni fog a szakmunkáshitel is 2025-ben – rögzítette a korábban már bejelentett lépéseket, amelyek a 2025-ös költségvetésben is megjelennek majd – olvasható a beszámolóban.

(Kiemelt kép: KISBENEDEK ATTILA / AFP)