Varga Juditnak még erre is volt ideje a Pegasus-botrány alatt

Pataky Attilával együtt szurkoltak kedden a Fradinak.

2021. július 21., 06:05

Szerző:

Varga Judit a Fradi-meccsen szurkol és Pataky Attilával fotózkodik, miközben egy hatalmas lehallgatási botrány van kibontakozóban. Néhány magyar oknyomozó újságíró vasárnap este nyilvánosságra hozta, hogy egy szupertitkos izraeli kémszoftverrel hallgatták le. Egyelőre kézzel fogható bizonyíték nincs. A kormánypárti politikusok hallgatnak, vagy cáfolják a hírt, azt viszont nem, hogy megvásárolták-e a szoftvert. 

Az igazságügyi miniszter kedden a Fradinak ment szurkolni. A zöld-fehérek a Zalgiris ellen játszottak, 2–0-ra nyertek a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában. Varga Judit egy lehallgatási botrány közepette futballmeccsre ment, és aztán Pataky Attilával lőtt egy képet, amit a Facebookon is megosztott. Bár egyelőre konkrét bizonyíték nincs arra, hogy az Orbán-kormány tényleg lehallgatott magyar újságírókat és üzletembereket, mégsem adnak teljes körű tájékoztatást az ügyben.

Varga Judit kedden az izraeli kémszoftverrel kapcsolatos ügyre úgy reagált, hogy Magyarországon, mint minden rendezett alkotmányos jogállamban, a titkosszolgálati tevékenység el van választva a politikától. A titkos információgyűjtés célja, hogy védjék az alkotmányos rendet és kiszűrjék a külföldi hírszerzési tevékenységeket a nemzetbiztonsági érdekkel összhangban. Pintér Sándor belügyminiszter pedig azt mondta, hogy 2010 óta semmilyen titkosszolgálati tevékenységet nem végeztek Magyarországon.

Kedden az RTL-nek Gulyás Gergely például nem cáfolta, hogy vettek kémszoftvert. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: „Én semmilyen szoftvert nem vásároltam, az ilyen vásárlásoknak a nyilvánossága is kérdéses, egyet tudunk mondani, hogy magának a titkos információgyűjtésnek világos szabályai vannak. Ezek a szabályok évtizedek óta rögzítettek, ezeket kell betartani.”

(Kiemelt kép: Varga Judit Pataky Attilával 2021. július 20-án a Fradi-Zalgiris meccsen. Fotó: Varga Judit Facebook-oldala)