Vagyonnyilatkozatok – Legalább tudjuk, hogy hazudnak

Nem szabad elengedni a vagyonnyilatkozatok témáját – hangsúlyozta a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában Léderer Sándor, a K-Monitor vezetője.

2017. január 17., 11:51

Forrás: Shutterstock

Mint mondta, a vagyonnyilatkozatok ügye elképesztően fontos kérdés, mert ha megrándítjuk a vállunkat, akkor azok nyernek, akik nagyon régóta arra játszanak, hogy az adófizetőknek nem kell tudni, mire költik a közpénzt a képviselők. Hozzátette: minden alkalommal jelezni kell: elfogadhatatlan, ahogy a vagyonnyilatkozati rendszer a jelenlegi formájában működik.

Véleménye szerint az LMP jól tette, hogy vitát kezdeményezett a kérdésben, és az ellenzéki pártok is közös megoldásra juthatnának, amit közösen képviselhetnének.

Emlékeztetett rá: 2014-ben az Átlátszó, a Transparency International és a K-Monitor közösen még az LMP javaslatánál is részletesebb szabályozást dolgozott ki.

Léderer Sándor szerint a magyarországi rendszer kezdettől fogva rosszul működött. A politikusokra érvényes vagyonnyilatkozati rendszer  legnagyobb problémája, hogy nincs valódi ellenőrzés felette és nem léteznek valódi büntetések. Úgy fogalmazott: a jelenlegi rendszer arra jó, hogy tudunk mihez viszonyítani, legalább tudjuk, hogy hazudnak.

(Klubrádió)

Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.

Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.