Űrzavar - Ismét a világűrbe készülünk, de még sok a kérdés
„Vannak, akik csak legyintenek az űrkutatás hallatán, ezt vehetjük a részükről tiszteletlenségnek is azon magyar szakemberekkel, kutatókkal, vállalatokkal szemben, akik már most is Európa élvonalába tartoznak ebben az iparágban” – jelentette ki nemrég Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy közösségi médiára feltöltött videóban. A tárcavezető hozzátette, több magyar–orosz közös űrkutatási projekt zajlik jelenleg is, s a vége majd az lesz, hogy a 2021 és 2025 között kifejlesztett eszközeik mérési, kutatási célokkal felkerülnek a Nemzetközi Űrállomásra. „Nekünk az a célunk, hogy abban a csapatban, amely majd felviszi ezeket az eszközöket, legyen magyar űrhajós is” – közölte a miniszter.
Az újabb magyar asztronauta kiképzése nem túlzottan nagy újdonság, hiszen arról Orbánék már tavaly év vége óta beszélnek. Szerintük az űripar a jövőben az egyik legfontosabb iparág lesz, ami Magyarország számára újabb fejlődési, kitörési lehetőséget jelent. A fókuszban magyar részről a második űrhajósunk kiképzése és a Nemzetközi Űrállomásra történő felküldése szerepel. E cél 2024-re reálisan megvalósíthatónak tűnik az Orosz Szövetségi Űrügynökséggel (Roszkozmosz) együttműködésben. Ezzel Magyarország újra kiveheti részét a világűr békés célú felhasználásából.
A kormány tehát úgy gondolja, hogy itt az idő újra nagyot álmodni, amivel a magyar nemzet nemcsak a felhők fölé, hanem egyenesen a világűrbe is repülhet. Mielőtt azonban bárkit is magával ragadna a súlytalanság állapotának gondolata, érdemes felidézni egy nem is olyan régi történetet. Pár éve, egészen pontosan 2017-ben a Fidesz–KDNP-koalíció kormányhatározatban döntött arról, hogy űrközpontot hoznak létre Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós szülőfalujában. A település Space Központ elnevezésű létesítményének tervein, valamint a magyarok űrnagyhatalmi ambícióin már akkor sokan mosolyogtak. Orbánék ennek ellenére minden erejükkel azon voltak, hogy bebizonyítsák, ők ugyan nem viccelnek. Igaz, az űrprojektről szóló tervet nem merték önálló beruházásként megjelentetni a Magyar Közlönyben, inkább hozzácsapták a tokaji, a felső-tiszai és a nyírségi térség turisztikai célú fejlesztési megvalósítási terveihez. A megvalósításra csaknem hárommilliárd forintot el is különítettek, az összeg harmadát szánták a központnak otthont adó Gyulaháza fejlesztésére. Egy darabig jól is ment minden, Kisvárdán és szerte a környéken szép számmal nőttek ki a földből a különböző turistamágnesek, csak éppen Gyulaházán nem történt egy kapavágás sem.
Az űrközpont beruházását a kormány végül lefújta, de mintha most sem állnának a helyzet magaslatán. Az „űrkaland” tető alá hozása kapcsán állami részről eddig csak lózungokat hangoztattak, illetve a központi költségvetésből évente valamivel több, mint kétmilliárd forint forrást biztosítottak rá. Egy ilyen nagyszabású terv kivitelezéséhez azonban bizonyára nem lesz elég pusztán a pénz. Főleg, ha nem kerítenek hamarjában egy olyan daliás hőst, aki önként vállalja, hogy az asztronautaképzés után tudós-űrhajósként elhagyja a Földet.
Ezt azonban a kormánynak nem lesz egyszerű elintéznie, legalábbis a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) lapunknak adott idevágó válasza alapján nem. A sajtóosztály kifejtette ugyanis, hogy a leendő űrhajóssal szemben támasztott elvárások szigorúak. „A Roszkozmosz kritériumai között szerepel többek között az, hogy az űrhajós 150–190 centiméter magas, nemétől függően 50–90 kilogramm súlyú legyen. Kiváló egészségügyi állapotnak kell örvendenie, emellett természettudományos egyetemi végzettséggel kell rendelkeznie” – írták.
A lista első nekifutásra nem is annyira megugorhatatlan, és a merítés is jó lehet, ha hihetünk a KSH eddigi legfrissebb népszámlálási adatainak, amelyek szerint a valamilyen természettudományos végzettséggel rendelkezők száma 2011 óta nem változott drasztikusan, így továbbra is 70 ezer körül mozog. A bökkenő vélhetően ott lehet majd, hogy az orosz fél előírta, a leendő űrhajósnak magas szinten kell beszélnie angolul és oroszul egyaránt. A KKM ezzel kapcsolatban ugyanakkor meglehetősen bizakodó. Azt mondják, hogy bár a koronavírus-járvány megnehezítette a magyar és az orosz fél munkáját is, de mindennek ellenére a céldátum tartható lehet. A magyar–orosz tudományos vegyesbizottság hamarosan elkezdheti az érdemi munkát. Azaz kidolgozhatják a tudományos programokat, valamint kiválaszthatják az űrhajóst.
Akinek egyébként óriási keresztet kell majd a hátára vennie. A magyar űrkutatásnak ugyanis – bármilyen meglepő – komoly hagyományai vannak. „Magyarország 1946-ban kapcsolódott be az űrkutatásba, amikor az úgynevezett Holdradar kísérletek elkezdődtek. Az amerikai szakemberek után pár hónappal Bay Zoltán és kutatócsoportja másodikként kapott radarvisszhangot a Holdról, mégpedig egy új jelfeldolgozó eljárás segítségével, amelyet addig más nem használt” – idézte fel a 168 Órának a kezdeteket Lichtenberger János, az ELTE űrkutató csoportjának oktatója.
Valerij Kubaszov és Farkas Bertalan a Földre érkezés utáni pillanatokban 1980. június 6-ánAz első siker után hazánk folyamatosan fejlődött az űrkutatás terén: ’90 előtt az Interkozmosz együttműködésben, ma pedig az Európai Űrügynökség tagjaként kerültünk számos területen a világ élvonalába. Ezek közül az ELTE professzora megemlítette a magyar kutatók által épített eszközöket és szoftvereket, amelyek már repülnek, vagy a közeljövőben repülni fognak bolygókutató missziókban. Kiemelte az elmúlt évtized legfontosabb eredményét, amelyet a Föld környezetének vizsgálatában, az űridőjárás területén értünk el, valamint az ELTE Űrkutató Csoportja által létrehozott globális mérőhálózatot, amely jelenleg egyedülálló a világon. „Ez a mérőhálózat hat kontinensen mintegy 25 állomásból áll, ezeken földi villámok által keltett rádiójeleket használunk a Föld felső légkörének megfigyelésére, az ottani plazma tulajdonságainak vizsgálatára” – részletezte a találmány célját Lichtenberger János. A szakember végül kiemelte, hogy a magyar űrhajós 2024-2025-ös kilövését teljesen megvalósíthatónak tartja, ezen a projekten az űrkutató csoport is dolgozik. Az alkalmas személy megtalálásánál fontosabbnak tartják azonban, hogy az új magyar űrhajós programja mielőbb elkészüljön, s hogy abban kiemelt és fontos tudományos, technológiai kísérletek is szerepeljenek. Ennek érdekében a kutatócsoport egy űridőjárási-űrfizikai kísérletet javasol majd az asztronauta programjába, amelyhez űrsétát is kellene tennie.
Az újabb magyar űrhajós megtalálását és kiképzését a szakma és a közvélemény is tényként kezeli, noha egyelőre arra, hogy a kiválasztottnak pontosan milyen feladatokat kell majd elvégeznie, senki sem tudja a választ. Ráadásul az orbáni álomgyár képviselőjeként feltűnő KKM arról sem tud felvilágosítást adni, hogy mennyit tervez költeni az állam az adófizetők pénzéből az űrhajós kiképzésére és kilövésére. A pontos összeg helyett inkább mintha előre szabadkoznának, amikor azt mondják: ők a kezdetektől szem előtt tartották, hogy kedvező feltételekkel vegyünk részt az oroszokkal közös tudományos projektben.
