Télen sok országban kötelező előírás, hogy csak téli gumival lehet közlekedni az utakon. Nyárra nincs ilyen szabályt, azonban most kiderült, miért érdemes mégis nyári abroncsokat felszereltetni.
Az utóbbi időben igazán változékony volt az időjárás, a hétvégén újabb hidegfront várható, azonban lassan melegszik az idő.
Május 11-én korlátozásokra lehet számítani Budapesten, mutatjuk, mely szakaszokat érinti a lezárás.
Egy magassági hidegcsepp zavarja meg átmenetileg a napsütést, de hétvége nagy részén derült, kellemes időjárásra számíthatunk.
Egész Európában sok gondot okoz a kéknyelv-betegség terjedése, amely ellen korlátozottak a védekezési lehetőségek.
2011. március 8., 08:22
Százötvenezer forint pénzbírságot kapott Zsiga Marcell fideszes képviselő, miskolci alpolgármester, aki az országgyűléstől és az önkormányzattól is felvette költségtérítését, amelyet a törvény tilt.
2011. március 8., 06:40
Egyelőre nem ismert okból robbanás történt Zalaegerszeg botfai városrészében hétfő este, egy ember meghalt, egy megsérült, egy melléképület pedig összeomlott.
2011. március 8., 06:34
Semmisnek nyilvánította az Országgyűlés a 2006. őszi tömegoszlatásokkal összefüggésben hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, valamint garázdaság miatt meghozott, kizárólag rendőri jelentésre, illetve rendőri tanúvallomásra alapozott ítéleteket.
2011. március 7., 20:31
Felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki jogerősen a Debreceni Ítélőtábla hétfőn két rendőrre, akik pénzt kértek egy román autó vezetőjétől azért, hogy "elnézzenek" neki egy felvétellel nem bizonyítható gyorshajtást - közölte az intézmény sajtószóvivője.
2011. március 7., 19:37
A Széll Kálmán Terv egyes pontjai nagy felháborodást váltottak ki az oktatással foglalkozó szakemberek, szakszervezetek körében.
2011. március 7., 17:37
"A házasság férfi és nő életközössége" - ez is szerepelni fog az új alkotmány tervezetében egy, a szöveg részleteit ismerő KDNP-s politikus szerint. Ez a megfogalmazás kizárja az azonos neműek házasságát, ami várhatóan kiváltja a hazai és nemzetközi meleg szervezetek tiltakozását.
2011. március 7., 16:54
Múlt héten került nyilvánosságra és keltett felháborodást, hogy Zsiga Marcell fideszes országgyűlési képviselő, aki Miskolc alpolgármestere is, mind a két munkahelyén költségtérítésben részesül.
2011. március 7., 16:18
Csaknem két hónapos keresés után találták meg annak a férfinak a holttestét, aki autójával a Tarna-patakba zuhant a Heves megyei Sirok belterületén - tudatta a rendőrség.
2011. március 7., 15:43
Szűz Mária szobrát állítaná a Gellért-hegyre, a Szabadság szobor helyére a Bakk Endre Kanonok Alapítvány. Elnökük, Bakk István Scmitt Pál köztársasági elnökhöz fordult levélben a kérésével.
2011. március 7., 14:59
Az MSZP miskolci szervezete felszólítja Miskolc polgármesterét, hogy vonja meg az alpolgármester valamennyi hatáskörét, és kezdeményezze dr. Zsiga Marcell felmentését - írta közleményében az MSZP miskolci elnöksége nevében Káli Sándor.
2011. március 7., 14:51
A diéta rajongók most bizonyára hüledeznek, hiszen ha olasz konyháról beszélünk és olasz gasztronómiáról, mindenkinek a pizza jut eszébe. Az pedig hizlal. Nem is kicsit. Pedig higgyék el: 2011. - az új gasztrofelfogás éve! Hagyjuk hátra a sok koplalást, a kalóriaszámlálást, a monodiétákat! Miért foglalkoznánk olyannal, amit nem élvezünk?
2011. március 7., 14:51
Ahogy a név is jelenti, a rendezvény elsősorban a borról szól (vin), és Közép-Európában van (CE). A kétnapos rendezvényen 120 pincészet állít ki, magyar és szomszédos országbeliek, illetve néhány távolabbi borászat is kóstoltatja borait.
2011. március 7., 14:51
Egy már működő éttermet bezárni és friss tulajdonosként újrapozícionálni nem egyszerű feladat főként ha a régi helyhez kötődtek már érzések, vélemények, ízek. Az Avocado tulajdonosai mégis belevágtak.
2011. március 7., 14:01
A hétvégi, Gyöngyöspatai események ismét ráirányították a közfigyelmet a vidék tarthatatlan helyzetére: a közbiztonság országszerte tapasztalható romlására, a településőrségek felszámolására, a leghátrányosabb helyzetű családok mindennapi megélhetési gondjaira, a megoldás helyett csak a feszültség fenntartásában érdekelt szélsőjobboldal ezzel párhuzamos északkelet-magyarországi aktivizálódására - írta közleményében Nyakó István.
2011. március 7., 11:40
Az LMP szerint a köztelevízió egyoldalúan tájékoztat a gyanús zuglói szerződésekről, védelmébe véve a fideszes Papcsák Ferenc polgármestert, kirekesztve az LMP-t a megszólalás lehetőségéből.