Újabb jelentés készült a magyar jogállami helyzetről – tovább romlik a megítélésünk
Hamarosan szavaznak az Európai Parlamentben egy átfogó előterjesztésről, amely leltárba veszi az elmúlt négy év magyarországi történéseit.
Még rosszabb lett Magyarország megítélése, Judith Sargentini utódja is lesújtó jelentést készített
– Fennáll a veszélye annak, hogy Magyarország súlyosan megsérti az Unió alapját képező értékeket – szögezi le az Európai Parlament (EP) egy friss jelentéstervezete, amita Népszava közölt.
Mint ismert, 2018 szeptemberében ugyanezt tartalmazta a Judith Sargentini által készített, és az EP kétharmados többsége által jóváhagyott vélemény.
A szakbizottsági szavazás előtt álló mostani határozati javaslat szerint a helyzet annyiban változott azóta, hogy a „különféle uniós eljárások és lépések ellenére a magyar kormány fokozni tudta erőfeszítéseit az alapértékek aláásására”.
A képviselők ezért ismét arra készülnek, hogy felszólítsák a többi közösségi intézményt:
„vessenek véget az uniós normák elleni támadásoknak, és addig ne hagyják jóvá az országnak járó közösségi támogatásokat, amíg fennáll az azokkal való visszaélés kockázata, és amíg a nemzeti hatóságok nem teljesítik a jogállamiság területén megfogalmazott brüsszeli ajánlásokat.”
A jelentés összeállítója, a francia zöldpárti Gwendoline Delbos-Corfield főként nemzetközi és európai intézmények beszámolóira, döntéseire hivatkozva véleményezi az alkotmányos rendszer működését, az igazságszolgáltatás függetlenségét, a korrupciót, az adatvédelmet, a véleménynyilvánítás szabadságát, a tudományos, az egyesülési és a vallásszabadságot, az egyenlő bánásmódhoz való jogot, a kisebbségek, a migránsok és menedékkérők jogait, valamint a gazdasági és szociális jogokat. Megállapításai támaszkodnak a parlament tavaly őszi budapesti látogatásának a tapasztalataira is.
A Népszava által látott több mint 30 oldalas előterjesztés kéri az EU Tanácsot, hogy vegye figyelembe a friss fejleményeket, amikor a hetes cikkelyes eljárás keretében napirendre tűzi a magyarországi helyzetet. Egyben szorgalmazza a négy évvel ezelőtti EP-jelentés által beindított folyamat felgyorsítását és határidőhöz kötött ajánlások elfogadását, amelyekhez még nem kell teljes egyetértés.
(Kiemelt kép: Az Európai Parlament tagjai részt vesznek a belsőégésű motorral hajtott autók betiltásáról szóló szavazáson az Európai Parlament plenáris ülésén a kelet-franciaországi Strasbourgban 2022. június 8-án. Fotó: Abdesslam Mirdass / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP)