Újabb baki a Sándor-palotában

Nemcsak a nyelvtant, a protokollt is sikerült „forradalmasítani” a Sándor-palotában.

2011. január 5., 13:14

A Schmitt-beszéddel kapcsolatban Görög Ibolya protokollszakértő a

hvg.hu-nak elmondta: a Sándor-palotában az EU-zászlót rossz helyre tették. „Az uniós zászlót a házigazda magyar zászlótól jobbra kellett volna elhelyezni, nem pedig a bal oldalára” – mutatott rá, hozzátéve: ez valószínűleg puszta hanyagságból történhetett meg, éppen úgy, ahogy a szövegben hagyott helyesírási hibák is.

Görög Ibolya elmondta azt is, hogy a mozgással elterelték a nézők figyelmét a szövegről. „A nézők egyfajta idegenvezetést láthattak a televízióban. Ha a dinamikát akarták volna kommunikálni, akkor sem sétáltatni kellett volna az államfőt, sétálva ugyanis az ember nem beszél egy másik emberhez, legfeljebb beszélget” – magyarázta a szakember, aki 1987-től 1999-ig a Miniszterelnöki Hivatal protokollfőosztályát vezette.