Új rémálmok

– Az „új időszámítás” új politikát és új játékszabályokat is jelenthet, de vajon maradnak-e azok a bábuk, akik ma a politikai sakktáblán állnak?

– Látszólag igen, de az igazi, cselekvőképes szereplők száma fogy. Úgy vélem, valóban új korszak kezdődik, amelyben azonban éppen a politika tűnik majd el az ellenzék és a közvélemény szeme elől. Az átlagpolgár egyre kevesebbet fog tudni arról, mit és hogyan döntenek a sorsáról. A politikai valóság elvész a szeme elől, amit pedig kap, az a PR-kormányzás fedőszövege és fedőtörténetei. Mindeközben a hagyományos politikai élet kiürül, megszűnik a pártok versenye, a parlament jelentéktelenné züllik. A Fidesz fölénye a bizottságokban úgyis megakadályozza bizonyos kérdések plenáris vitára bocsátását, és könnyen előkerülhet megint a két- vagy háromhetenkénti ülésezés kipróbált ötlete. Ismét egy információhiányos világba kerülünk, ahol megint találgatni kell, mit akar a fensőbbség. A média csak a gondosan eléje szórt hírmorzsákhoz jut hozzá, bár talán jobb lenne tudatos szivárogtatásról beszélni. Ez történik mostanában a megszorítások híreivel is, amelyeket előbb kiszivárogtattak, aztán tagadtak, csak azért, hogy teszteljék a közvéleményt.

– De hát a politikacsinálást már egy ideje amúgy is kiszervezték a hagyományos intézményekből. A Fidesz ebből a szempontból nem párt, sőt a pártvezetés jó része sem vesz részt a komolyabb döntésekben, amelyeket állítólag egy öttagú informális tanács hoz meg. Orbán tehát a sokáig közös hatalom elvonásával a saját elitjét is leértékeli.

– Ez így van. Ennek az új, rejtőzködő, a szándékairól senkinek, még a minisztereknek és a pártvezetésnek sem beszámoló döntéshozatalnak pedig egyértelműen Lázár János a látható kulcsfigurája. A mostani kormányalakítás a rendszerváltás óta az eddigi leglassabb volt, és úgy tűnik, még ma sincs vége. Viszont ezalatt hétről hétre gyűlt Lázár portfóliója, ami lassan felülmúlja a mindenkori kormányfők jogköreinek gyűjteményét, és felöleli az egész skálát az uniós pénzektől a titkosszolgálatokig. Orbánnak szinte semmi sem maradt, csak a végső vétójog, például személyi kérdésekben. Egyébként szabadon lebeghet és szerepelhet.

– Lázár János lett a legfőbb végrehajtó, afféle executive producer?

– Igen, de ez akkora hatalom, ami szinte magamagától átfordíthatja a birtokosát egy, a szándékoltnál is erősebb politikacsinálói szerepbe. Talány, hogy mi lesz ebből. De visszatérnék a kiszivárogtatásokhoz. Az elmúlt félévben a sajtó semmivel sem foglalkozott akkora terjedelemben, mint az Orbán–Simicska-háborúval, de közben senkinek sincs érdemi, megfogható információja. Annyit tudunk, amit a környezetükből tudtunkra adtak. Az egyik oldalról egy talányos mondatot, a másikról meg egy fényképezkedés üzenetét. Ez tantörténet arról, ahogy a politika megfejtése kirakós játékká válik.

– A nyilvánosság meg a ködös üzengetés terepévé, ahogy ezt már a Kádár-korban megszoktuk. Nem az állampolgár ért belőlük, hanem a hatalom egyik-másik címzettje.

– Van azért olyan, igaz, nem szó, nem üzenet, de üzenetértékű cselekvés, ami viszont kifejezetten a társadalomnak szól. Ez pedig a civilek elleni fellépés. Ezek a hatalmat egyrészt valóban irritálják. Nem a szerencsétlen Norvég Alap a lényeges itt, hanem például az Átlátszó.hu, amely túlságosan sokat fecseg, és sokszor túlságosan pontosan. A kormány tehát úgy gondolhatja, nem árt, ha külföldi, imperialista ügynököknek bélyegzi őket, erre ugyanis sokaknak van füle. Ámde a civilek ellen indított rendőrségi cirkusszal megfélemlíthet másokat is. Azt üzeni, hogy nem az a lényeges, mit vétett a polgár, vagy vétett-e egyáltalán, hanem hogy a hatalom mit lát utólag bűnnek. Sosem tudhatod, miért jár büntetés. Ettől azért a társadalom 1989 után elszokott.

– Az „új időszámítás” korának azonban nemcsak rejtőzködő természete van, de tartalma is. Lázár János a bürokrácia, értsd: az állami apparátus leépítéséről beszél, ami azért érdekes, mert a kilencvenes években Orbán még úgy gondolta, a hatalmat az államban, az államnak dolgozók és az államtól függő emberek óriási tömegének segítségével lehet a legkönnyebben birtokolni. Mi változott?

– Orbánnak ez a véleménye 1995 után fokozatosan módosult, bár a 2008-as népszavazás még abban erősítette meg, hogy az országnak erős állam kell, az emberek abban bíznak. Mára fordított a dolog logikáján, és azt mondja, hogy ha akarsz valamit az államtól, előbb bizonyíts te... Előbb tegyél hűségesküt vagy tedd magad kiszolgáltatottá, hogy rászolgálj a bizalomra. Ez új elem. S bár ezt baromságnak tartom, de működhet, ha a kormány le tudja szerelni az elégedetlenséget.

– Ami pedig nőhet, ha a kormányfőnek arra a mondatára gondolunk, amely a szociális segélyek újrafazonírozását vetíti előre. Harcedzett szittyák vagyunk, ez természetesen további lefaragást vagy nehezítést jelent. Magyar Bálint szerint a rendszer finanszírozása éppen a nem szavazó, szegény rétegek lerablásával történik. De azért ez nagyon bátor, másképpen szólva: ostoba lépésnek tűnik.

– Orbán gyakran megkockáztatott olyan döntéseket, amelyek másnak eszébe se jutnának. Harminckét éve ismerem, azt hiszem, a személyiségének ez az egyetlen konstans vonása. Szeret hazardírozni.

– Borús időknek nézünk elébe – írja Lakner Zoltán, de mások is azt gondolják, hogy az eddigi politikai-közéleti levegőtlenséget lehet még fokozni. A politika átláthatatlanságát, a tudatlanságot és a kontroll hiányát a saját sorsa felett nagyon sok ember eddig sem élte meg, tehát nem is bántotta őket. Kinek lesz itt rossz kedve?

– Az ország harmadának már majdnem mindegy, úgysem jut egyről a kettőre. Azok a rétegek viszont, amelyek középen lévőnek gondolták magukat, nagyon kellemetlen évekre számíthatnak. Lépten-nyomon szembesülniük kell azzal, hogy romlanak a pozícióik, és még azt az öntudatos érzést is elveszik tőlük, hogy ők azok, akik átlátják, mi történik az országban. Ez a közélettel kapcsolatot tartó, képzettebb Magyarország jelentős részben segítette hatalomra a Fideszt 2010-ben, de az idén már csak félig, hiszen Orbánék sok támogatót veszítettek, és éppen az ő soraikból. Ebben a táborban sokan juthatnak Solymosi Frigyesnek, a Professzorok Batthyányi Köre tagjának a sorsára, aki évek óta rémülten ébresztgeti rá jobboldali elvbarátait arra, hogy hiszen nem erre a rezsimre esküdtek fel. Hogy ez a közép meddig mer elmenni, nem tudom. Van még két érdekes réteg, az egyik az, amely kőkeményen kitart a Fidesz mellett, és tényleg tetszik neki ez a Tenkes kapitánya-tempó. A másik, a Fideszben nem hívő, de magának politikai tábort nem találó, körülbelül egymilliós Magyarország érzi majd magát a legrosszabbul, mert mindenben igazolva látja a rémálmait, sőt új rémálmokkal lesz kénytelen megismerkedni. Politikai kapaszkodója nincs, az egzisztenciája leromlott, egyetlen élhető terepének a szellemi, erkölcsi és közösségi élményt kínáló privát szféra marad. Az a világ, amelyet még a nyolcvanas évek elejéről ismer. Ez a társaság ráadásul örülhet, ha nem lesz belőle ellenség, amire azért van némi esély, ha a hatalomnak a gazdasági helyzet romlása miatt szüksége lesz arra, hogy új bűnbakokat keressen.