Új elnököt választ az SZDSZ vasárnap

Rendkívüli tisztújító küldöttgyűlést tart vasárnap a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ), a pártelnöki posztért hárman indulnak, miután Fodor Gábor a június 7-i európai parlamenti választások után lemondott elnöki tisztségéről. A liberális párt három elnökjelöltje Badacsonyi Szabolcs, Retkes Attila és Weinek Leonárd. A küldöttgyűlés az elnök mellett a 12 tagú ügyvivő testület összetételéről is dönthet.

2009. július 11., 21:25

A jelöltek csütörtökön egy Siófokon rendezett közös vitaesten vázolták fel elképzeléseiket. A zenetörténész és közgazdasági végzettséggel rendelkező Retkes Attila szerint szavahihetővé, gyakorlatiassá és szerethetővé kell tenni az SZDSZ-t. A jelölt egy vidékről újjáépülő pártot szeretne, amelyet nem a budapesti elefántcsonttoronyból irányítanak.

Weinek Leonárd agrárközgazdász- és jogász végzettségű zuglói polgármester álláspontja szerint csak gyökeres változásnak van értelme, a pártnak jövőben az emberek valós problémájával kell foglalkozni, nem elvont politikával. Badacsonyi Szabolcs gyermekorvos, kórházigazgató szerint az SZDSZ előtt két út áll: az egyik szerint a párt olyan állapotba került, hogy már nem gyógyítható, a másik lehetőség - amit ő is javasol - hogy az SZDSZ bázisára építve szervezzenek egy olyan új pártot, amelyik sikeres és hiteles lehet, megnyerve a választók elvesztett bizalmát - írta az MTI.

Fodor Gábor pénteken bejelentette, hogy az őszi ülésszak kezdetétől parlamenti mandátumáról is lemond. Döntését indokolva közölte: nem kíván egy olyan frakcióban dolgozni, ahol a frakcióvezető azon munkálkodik, hogyan lehet a pártot szétverni, és olyan helyzetbe hozni, ahol az SZDSZ a "teljes reménytelenség útjára tévedhet". Kitért arra is, hogy felháborodva nézi azt a folyamatot, amely az elmúlt hetekben kibontakozott a párton belül. Fodor Gábor szerint Kóka János "frakcióvezető és köre" próbálja mindenféle obstrukciókkal megakadályozni azt, hogy az SZDSZ különböző testületei, így az országos tanácsa és a küldöttgyűlés határozatképes legyen.

Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője szerint jobb lett volna, ha Fodor Gábor tavaly szeptemberben mond le, ha ez így történt volna, akkor talán a pártnak még ma is volna esélye. Szerinte elég lett volna, ha a távozó elnök annyit mond: lemondok, mert elnökségem alatt tönkrement az SZDSZ. Kóka kijelentette azt is, hogy maga viszont nem mond le a frakcióvezetői posztról, amíg az országgyűlési képviselőcsoport többsége támogatja, illetve amíg van esély a sikeres válságkezelésre és az adócsökkentésre.