Úgy tűnik, Lázár János nem akar háborút Márki-Zay Péterrel, telefonszámot is cseréltek

2018. június 14., 11:43

Szerző:

Megtörtént a nagy találkozó. Lázár János volt Miniszterelnökséget vezető miniszter, jelenleg fideszes országgyűlési képviselő, és Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely független polgármestere egy órán keresztül egyeztetett.

A történelmi találkozóra úgy sikerült sort keríteni, hogy Márki-Zay egyszerűen elment Lázár fogadóórájára ma reggel háromnegyed kilenc körül. A találkozó után a Facebook-oldalára feltöltött videóban  Lázár azt mondja, hogy az egyórás négyszemközti találkozó tartalmáról sem a sajtónak, sem másnak nem kíván beszélni. Azt viszont elárulta, hogy azon dolgozik, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzat fideszes tagjai együttműködjenek a polgármesterrel. Arra kéri őket, hogy próbálják megteremteni az együttműködés légkörét. Reményei szerint mindkét fél képes lesz erre.

 

Márki-Zay még a találkozó előtt töltött fel videót, amiben jelezte, hogy főként a helyi ügyekről kíván egyeztetni a képviselővel, de van pár országos vonatkozású témája is.

 

Aztán a találkozó után mégis tartottak egy rögtönzött sajtótájékoztatót. Lázár kérésére Márki-Zay összefoglalta, hogy miről beszéltek. Eszerint az együttműködés volt a legfontosabb téma. Megállapodtak abban, hogy Lázár szorgalmazni fogja, hogy a helyi képviselők egyezségre jussanak, és lerövidítsék a közgyűlés feleslegesen hosszú vitáit. Nincsenek veszélyben a hódmezővásárhelyi beruházások, új fejlesztési javaslatok is vannak, a meglévőket pedig mindketten támogatni fogják, hogy határidőre megvalósuljanak.

– Abban is megállapodtunk, hogy a jövőben a találkozást nem bonyolítjuk ennyire, állok a polgármester úr rendelkezésére az önök jelenléte és kísérete nélkül is. Telefonszám cserére is sor kerül

– tette hozzá mosolyogva Lázár.

Kijelentették, hogy egyikük sem fontolgatja a lemondását. Lázár ezután azt is hangsúlyozta, hogy a Fidesz nem kezdeményezi a képviselő-testület feloszlatását.

A találkozó eredetileg múlt héten lett volna, de azért nem jött össze, mert Lázár a helyszínét az utolsó pillanatban megváltoztatta, Márki-Zay pedig ezt nem fogadta el. Így inkább üzengettek egymásnak Facebook-oldalukon, egymástól pár száz méterre.