Tüntetők dobálták meg tojással a fideszes lap székházát Pécsen

2018. december 15., 04:18

Szerző:

Péntek este a budapesti tüntetéssel párhuzamosan Pécsen a Momentum rendezett egy fáklyás felvonulást, tiltakozásul a rabszolgatörvény ellen. Hozzávetőlegesen 5-700 tüntető sétált végig a a Barbakánt – Ferencesek utcája – Jókai tér – Citrom utca útvonalon a Kossuth térig – derül ki a Szabad Pécs cikkéből –, ahol a momentumos Nemes Balázs mellett beszédet mondott az LMP volt társelnöke, a jelenleg független országgyűlési képviselő Hadházy Ákos is. Ő arról beszélt, hogy békével kell tüntetni, ezen belül azonban el kell menni a végsőkig, amit a tömeg meg is fogadott, a tüntetők ugyanis tettek egy kitérőt a  a Népszabadság 2016-os bezárásáról hírhedt kiadóhoz, a Mediaworkshöz tartozó Dunántúli Napló székháza felé, amelyet tojászáporral áztattak el, és a cég logóját is leragasztották. Ezután visszatértek a Kossuth térre, ahol másfél órával a kezdés után már vége is volt az egésznek. 

A demonstrációt – amelyen a tüntetők a többi közt Páva Zsolt fideszes polgármestert kritizáló jelszavakat skandáltak –mindössze néhány rendőr biztosította. Részt vett rajta a független országgyűlési képviselőként politizáló Mellár Tamás is. 

A Szabad Pécs élőben közvetített a tüntetésről, alant az egyik videója.